Egy csipet só

A TikTok titka – avagy miben rejlik a felület sikere? (Ajánlóval)

2021. július 26. - SaltComm

Amikor Kesha 2009-ben megjelentette Tik Tok című kislemezét, valószínűleg senki sem gondolta, hogy több mint egy évtizeddel később ugyanerre a névre keresztelt közösségi oldalon fogunk lógni. A TikTok mára már megkerülhetetlen felület a közösségi médiában, és manapság a legnagyobb felhasználói bázissal rendelkezik. A fiatalok imádják, a felnőttek nagy része meg sem próbálja megérteni – pedig valószínűleg még ők is találnának kedvükre való videót a platformon. Megjelenése óta egyre csak nő a felület népszerűsége, így érdemes egy kicsit jobban beleásnunk magunkat a megértésébe.

tiktok_salt_communications_logo_kreativ.png

TikTok passzivitás után függőség

Ahogy a mondás is tartja, a jóra könnyű rászokni – így nem meglepő, hogy a TikTok is könnyedén függőséget okozhat, hiszen ki tudna ellenállni például néhány cuki macskás videónak (vagy egymás után több száznak)? Persze a sikere nemcsak a cukiságfaktor kimaxolásában rejlik: milliónyi tanulságos, érzelmekre ható, jól megszerkesztett tartalmat fedezhetünk fel a segítségével.

A saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, hogy mennyi időt el lehet tölteni a felületen, és éppen ebben rejlik a titka is: az időben. Hiszen minden közösségi oldalnak az a legértékesebb, ha a felhasználóik a lehető legtöbb időt töltik el a felületen. Ennek köszönhetően számos lehetőséget is rejt azok számára, akik üzleti célokra szeretnék használni.  

A TikTok algoritmusa folyamatosan kínálja nekünk az olyan újabb tartalmakat, amelyekhez hasonlók korábban már kivívták a figyelmünket és a tetszésünket. Minél több időt töltünk itt, annál alaposabban képes minket kiismerni az app. Így érik el azt, hogy a felhasználók a felületen töltött idő alatt a lehető legjobb élményt kapják, hiszen az érdeklődésüknek megfelelő tartalmakat kínálnak számukra. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a TikTokot használók egyre aktívabbak és elkötelezettebbek, és a márkák is sorra kiaknázzák a platform adta lehetőségeket.

tiktok_salt_communications_logo_kreativ_mobil.png

Trendek és kihívások

Tartalomgyártói szemmel is tartogat izgalmakat a felület: számos lehetőséget nyújt arra, hogy kreatív videókat készítsünk, hiszen egy pillanatra sem kell elhagynunk az appot ahhoz, hogy a videót megvágjuk, zenét tegyünk alá, feliratot készítsünk rá, vagy éppen filterrel tegyük színesebbé.

A felületen a különböző trendek és kihívások uralkodnak, így, aki ezekre gyorsan és jól tud reagálni, az könnyen jött hírnevet szerezhet magának. És igen, ahogy már ezt a többi közösségi média felületen is megszokhattuk, természetesen van rá példa, hogy a TikTokozásból is (elég jól) meg lehet élni.

Hova tovább?

A TikTokról elterjedt, hogy csak az egészen fiatalok használják, de egyre inkább megjelennek az idősebbek is, ezért nem lenne meglepő, ha hamarosan ez a felület is cikivé válna a tinik számára. És fel is merülhet a kérdés: vajon mi jön ezután?

A végére pedig mutatunk néhány izgalmas magyar példát, amelyek bemutatják, hogy milyen sokszínű ez a felület, és azt is, hogy mindenki találhat a saját érdeklődési körének megfelelő videókat!

Ha éppen az öltözködéshez keresel inspirációt @gina_nemet lesz a te embered (kattints a képre és a TikTok oldalra jutsz):

gina_nemeth.JPG

Franciául tanulnál, vagy csak érdekelnek a nyelvi különbségek, érdekességek? Akkor a Francia Intézet profilját mindenképpen érdemes követni (kattints a képre és a TikTok oldalra jutsz):

tiktok_franciaintezet.JPG

@andras.doktor ahogy ő fogalmaz, halad a korral, és egészségügyi kérdésekben segít a felhasználóknak a TikTokon (kattints a képre és a TikTok oldalra jutsz):

tiktok_andras_doktor.JPG

A kikapcsolódás mellett jöjjön egy kis szakmázás: @fanni_friedrich marketing stratéga hasznos tippekkel segíti az online jelenlétedet (kattints a képre és a TikTok oldalra jutsz):

tiktok_fanni_friedrich.JPG

És nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a humort sem: irány a @sikidegvagyok TikTok oldala (kattints a képre és a TikTok oldalra jutsz):

tiktok_sikidegvagyok.JPG

Ha kíváncsi vagy a Salt Communcations social projektjeire, kattints IDE! Ha felvennéd velünk a kapcsolatot, írj nekünk a Salt Communications oldalán, az elérhetőségeket ITT találod.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egycsipetso.blog.hu/api/trackback/id/tr6616638230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása