A Prachuap Khiri Khanban töltött második hét végén el kellett döntenünk, hogy merre utazunk tovább. Olyan helyet kerestünk, ami viszonylag megközelíthető, lehet kirándulni, strandolni, lehetőleg sznorkelezni, de nem nagyon drága és nincs teljesen tömve turistákkal. Hamar kiderült, hogy ezek az igények így együtt nehezen teljesíthetőek. A Thaiföldi-öbölben három sziget van vonattal és hajóval pár óra alatt megközelíthető távolságon belül: Koh Phangan, Koh Samui és Koh Tao. Az első a leginkább fiatalos, bulizós, a második a legnépszerűbb strandolós úticél Phuket után. Koh Tao búvárkodásra és sznorkelre van teremtve, olcsóbb mint a másik kettő, gyönyörű természeti környezettel, és talán kevésbé tömegturistás. Ezek alapján Koh Taót választottuk, és november 30-án útra keltünk oda. 

Első lépésként elvonatoztunk Prachuap Khiri Khanból Csumphonba. A vonatozás összetett élmény volt. Teljesen időben érkezett, és helyjegyünk is volt, így ezzel nem kellett problémázni. A vonatokon többféle osztályra lehetett jegyet venni, a különbség alapja, hogy csak ventillátor van vagy légkondi is. Mivel árban pár száz forint volt a különbség, légkondis kocsiba foglaltunk helyet, ahol utaskísérők is voltak, sőt ebédet is kaptunk. Ez érdekes kettősség volt, mert a kocsi mérete, felszereltsége, tisztasága egy teljesen hétköznapi magyar szerelvényt idézett, aztán jött egy egyenruhás thai hölgy, először a kezében lévő nyomtatott névsorban kipipálta, hogy megvagyunk, aztán hozta az ételt, a rágcsálnivalót, a kávét. 

A vonat egy óra késéssel futott be Csumphonba, ahol a szállásunk egyetlen éjszakára az állomástól tíz perc sétányira volt. Csumphon Prachuapnál nagyobb, nyüzsgőbb, zűrösebb város, egy mini-Bangkok. A szállás sajátos volt, mert a hotelt úgy tervezték, hogy garázsokat/raktárakat alakítottak át szobáknak egymás mellett, a bejárata mindnek az utcáról van. Kívülről nézve nagyon mókás, de minden szobának más a dizájnja, a hangulata, és később a városban sétálva láttuk, hogy itt az ilyen garázsfélékből mindent is csinálnak. 

Csumphonban egyetlen esténk és délelőttünk volt, ami egy jó kis eszegetésre volt elég (javaslat: 20 bát volt négy pálcika, rajta csirkehús és disznóhús kockák, szalonnába csomagolt gomba és paprika, mind isteni, csak azt bántuk a végén, hogy nem kóstoltunk többfélét), majd másnap egy sétára a piacon.

Az utóbbi döbbenetes élmény volt, mert a csarnok háromszor nagyobb volt, mint bármelyik budapesti piac, árultak benne mindent és rajtunk kívül nem igazán volt európai ember, a helyiek vásároltak be, a mennyiségek alapján többnyire éttermeknek, kifőzdéknek. Hal, hús, fűszer, zöldséges és gyümölcsös pultok tökéletesen megfértek itt a ruhásstandokkal.

A piaci kalandozás után jött értünk a minibusz, ami kivisz a hajóhoz, a Koh Tao-i tengeri járat ugyanis Csumphonból indul, de nem a városból, hanem huszonöt kilométerrel arrébb, egy mólóról. A szállások fel vannak készülve arra, hogy a vendégek nagy többsége a szigetekre megy tovább (ugyanonnan megy a hajó Koh Phanganra és Koh Samuira is), ezért szervezett transzferek jönnek értük. Zárójelben: Csumphon és környékbe magában is megérne egy látogatást, nem csak átrohanást, ahogy a többség csinálja, de most így jött ki sajnos. 

A mólónál már érezhető volt, hogy innentől turistásabb közegbe csöppenünk, mert hátizsákos, bőröndös, mindenféle korú és nemzetiségű ember várta a Lomprayah társaság kompját – jelenleg egyedül ők üzemeltetnek rendszeres járatokat a szigetekre. A hajó három szintes, az alsó zárt, légkondival, kényelmes ülésekkel és büfével, a másodiknak teteje van, a legfelsőn az ember ki van téve az elemeknek: tűz a nap és a sebesség miatt erős a szél.  Mi a másodikról néztük, hogyan távolodik a szárazföld, csillog a nap a nyílt vízen, míg végül egy és háromnegyed óra után kikötöttünk Koh Taón, ahol a szállodánk taxisa egy táblával várt minket (és más szállodák más taxisai a saját vendégeiket szintén). A szigetre húsz bat a "belépő", ezt kifizettük, és máris belevethettük magunkat az utcai nyüzsgésbe.