Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Borbár terasz: „Ez az élet Babolcsay néni!”

2021. június 11. 11:11 - Silye Sándor

 1vere2.jpg

Hosszú idő után vendégváró asztalokkal és székekkel telt meg a Fekvő katona előtti tér a Borbár előtt. Az egyik széken a 2020-as esztendő Év bortermelője címmel jutalmazott Borbély Tamás üldögél. Váltottunk (jó) néhány szót, közben folyamatosan találta meg Veress Tibor segítségével a helyét.

- Nagyon nehéz év van mögöttünk. A bezárás miatt jelentős veszteségünk volt. Nem tudtunk helyben működni, a kiszállítás enyhített valamit, de az sem tudott zökkenőmentesen menni. Nagy öröm, hogy újra nyithatunk - emlékezett vissza Veres Tibor.

Borbély Tamás – aki húgával együtt családi örökségként kapta meg a szőlőterületet és a borászatot - részben fehérvárinak is mondható annak okán, hogy felesége és gyermekének édesanyja, Kiss Barbara a hajdani országos és székesfehérvári borkirálynő a királyok városából lett élete társa. „Barbie-t” remek személyiségnek mondhatták ismerősei, Tamás borai pedig káprázatosak voltak.

1vere3.jpg

A jelenlévők 8 tételt kóstolhattak, amelyek nem voltak egyformák, mivel az egyik jobb volt, mint a másik. A beköszönő bor a Bóbita gyöngyöző bor volt. Ez az Irsai Olivér és Olaszrizling házasításával, széndioxid hozzáadásával készült, a végeredmény a friss, bodzás illatú, könnyed, de lendületes gyöngyöző bor. A rizling markánssága jól egészítette ki az Irsai lágyságát. A Fröccsnek is jó Badacsonyi Olaszrizling volt a második a sorban. Az Olaszrizling a Badacsonyi borvidék legelterjedtebb fajtája. Az egészséges, érett szőlőből préselt mustot tartályban erjesztették, hogy egy frissebb, gyümölcsös stílusú rizlinget, egy igazi fröccs bort kapjunk. A fajtának és a bazalt talajnak köszönhető finom savtartalommal és keserű mandulára emlékeztető utóízzel rendelkezik. Kiváló kortyok voltak, ez a bor magában is kiváló.

- Hogy vannak, akik húzzák a szájukat, annak hallatán, hogy ez fröccsnek is jó? Pont azért csináltuk ezt, hogy tudatosítsuk, jó fröccs csak jó borból készülhet. Ez a bor önmagában is tetszetős, de fröccsnek is jó – jelentette ki Tamás.

1vere.jpg

Ezután a Tomaj Cuvée 2020 (Rózsakő-Olaszrizling-Kéknyelű) következett. Ez hivatott megmutatni a „Fiatalos Badacsonyt”, ami a borvidék három jellemző fajtájának a házasítása. A Rózsakő lendületességét, a Kéknyelű ásványosságát és az Olaszrizling könnyed finomságát a reduktív tartályos érlelés frissessége tette sajátossá, egyéniséggé!

Az est meglepetését a falatkákként beharangozott Veressné Csilla ínycsiklandó finom töltött csirkecombja tette teljessé. A falatka nagy falat és kiváló volt, amihez jól passzolt a Furmint Badacsonyi Virgin Vintage 2018. Megtudtuk, a Furmint telepítésekor arra gondolt a Borbély család, hogy megmutatják, miért is volt hajdanán Szigeti néven elterjedt fajta a Badacsonyi borvidéken. A bor egyik részét tartályban, másik részét 500 literes fahordóban érlelték, hogy a gyümölcsösség, az ásványok és a hordó karaktere szép harmóniát adjon.

A kaja után jöttek a bor nagyágyúk. Rózsakő Badacsonyi Selection 2019 hamar elvarázsolt mindenkit, naná, hisz e nedű a Badacsonyi borvidék kiváló fajtája, mely a Kéknyelű szőlő új porzója. Virágos fűszerességét, finom savait a bazalt ásványossága mélyíti el, és a tölgyfahordós érlelés teszi igazán elegáns borrá. Hú ez nagyon jó volt! Akárcsak a következő Kéknyelű. Asztaltársam, Tamás erre várt egész este, mert e fajta a kedvence. Átszellemült arccal kortyintott, ami érthető, végtére is a Kéknyelű a Badacsonyi borvidék ősi hungaricum fajtája. Tamásék két meghatározó dűlőből válogatták az egészséges Kéknyelű szőlő legjavát. A vulkáni talajnak köszönhetően egyedi minerális karakter, élénk savak, nemes harmónia jellemzi a 7 hónapig új tölgyfahordóban érlelt nagy bort. Ez a bor már a hűha! kategóriába volt sorolható. A harmadik ágyú a Bács Hegy Badacsonyi Olaszrizling 2017 révén dörrent nagyot! Hallhattuk: a Bács hegy ajándékát a hagyományokhoz ragaszkodva új tölgyfahordóban 6 hónapig érlelték. A bazalt alapú, agyagos talajnak miatt nagy komplexitású, keserű mandulára emlékeztető utóízű és magas magnézium tartalmú kiváló termék.

A borsor kóstolása során a vége felé – különösen a három ágyút kóstolva – egyik ámulatból estünk a másikba. A záró bor jelentette a levezetést, a megnyugvást.

- Nagy, régen tapasztalt, megkönnyebbült örömöt érzek. Remélem, hiszem, a folytatás is jó, zavartalan lesz - így a a házigazda.

Nagyszerű estét köszönhettünk a Tamás, Tibor, Csilla hármasnak. Nehéz lesz felülmúlni ezt a bő két és fél órát. De biztos, hogy sikerülni fog!

Állunk elé!

1vere1.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr5916587042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása