Marokkóban a péntek a vasárnap. Minden hamarabb zár, nem árulnak szeszt a boltok, nem esznek húst az emberek. Ezt nagyon is ki lehet bírni, mivel van helyette kuszkusz. Finom, vega kaja, amit általában sok párolt zöldséggel készítenek. Azért a nem pénteki napokon nekem inkább köretként szolgált a birka, marha, hal és egyéb vízi jóságok mellé. Összességében nagyon tetszik a marokkói konyha, intenzívek a fűszereik, jól készítik el az ételeiket. Tajine-ban szinte bármit megcsinálnak. Viszont az óceáni javakat mindig grillezve kértem. A grill az mégiscsak grill...

tajine bolt:

Egytálétel tajineban elkészítve és felszolgálva:

A tajine egy cserépedény, ami arra van kitalálva, hogy minimális folyadék hozzáadásával is puhára tudjanak párolni bármit nyílt lángon ott, ahol kevés a víz. Például egy sivatagban, amiből náluk elég sok van. A főzésre rá is szánják az időt. Ha nem répát kell párolni, hanem marhát, akkor az mehet akár egész nap is. Ilyen ebédre hívott meg az egyik árus is, akivel úgy elbeszélgettük a fél napot, hogy úgy döntött, megosztja velem az ebédjét, ha már így alakult.

Életünkben először találkoztunk, de a kemény nem az étel megosztása, hanem ez: miután futottunk több olyan kört, hogy "Fogadd el! Köszi, nem eszem el előled. De fogadd el! Kösz, nem. De!" és végül belementem, akkor közölte, hogy amúgy a kajája otthon készül, és amíg ő elmegy érte, én maradjak ott az üzletben. Szóval otthagyott teljesen egyedül egy viszonylag nagy ruhaüzletben, több mint fél órára. Egy vadidegent. Bizalom. Olyan fajta bizalom, amit az ottlétem alatt sokszor megtapasztaltam. Nem kellett érte megküzdeni. Egy kis pozitív energia kellett, és megelőlegezték. Tudom, értem, hogy nem véletlen az, hogy egy ilyen dolog a kis hazánkban körülbelül teljesen elképzelhetetlen. De érdekel, hogy miért és hol csúszott el ez a hozzáállás úgy össztársadalmilag.

Van ez a főtér, ahol folyamatosan zajlik az élet. Az egyik vacsorám alkalmával ilyesmi dobos zenekart kaptam el:

Például itt tartják a Gnaoua fesztivált is. Olyankor egy tűt nem lehet leejteni. Egy köpésre a kikötő, a part, zenekarok játszanak, árusok árulnak kézműves cuccokat, a tengeri bisz-basz éttermek sora pedig licitál a vendégekre. Ha valaki csak feléjük néz, őrült ordibálás indul, mindenki győzködni kezdi a saját portékája kitűnőségéről. Közben fikázzák a szomszédokat, és ha nem őket választottad, akkor pofákat vágnak meg beugatnak. De természetesen ez csak a műsor része, a szomszédok jóban vannak. Egy ilyen helyen ettem végig minden megtalálható dolgot, amit csak ki tudtam fizetni. Szép, fehér húsú, nagy hal, rák, garnéla, tengeri sün, osztriga, egyéb kagylók, tintahal, satöbbi. Minden ilyet muszáj megkóstolnom, és azt kell mondjam, nagyon jól voltak elkészítve. Legalábbis azok a tételek, amiket nem nyersen kellett megenni :D Azonban az egész itt-tartózkodásom legnagyobb halas tanulsága az, hogy minél szebb és drágább egy hal, annál semmilyenebb az íze. A sünikkel és hasonló apróságokkal nem lehet jóllakni, viszont a szardínia a lehető legjobb dolog grillezve. És az is mókás, hogy mennyire nincs túlagyalva. Úgy, ahogy a vízből kifogták ráteszik a rácsra és már sütik is. A pikkelye a bőrével együtt jön le a húsáról olyan könnyen, mint a sült paprika héja. Ha ez megtörtént, akkor már csak a húst kell leenni a vázról, a belsőségeit pedig benne hagyni. Annyit még megmutattak, hogy a szerencsések még a belsőségek között is találhatnak jutalomfalatot, ami viszont nem mindegyik példányban van. Hogy mi az és milyen színű, arról fogalmam sincs, de tényleg finom. Aki eddig csak konzervben próbálta, az el sem tudja képzelni, hogy milyen ízletes, olajos. Na tessék, beindult a nyáltermelésem...

Ez nem tudom mi, de nagyon finom és egy pénzbe kerül darabja:

A kedvencem:

Ocean selection:

Süni tálalva:

És innen lehetett válogatni:

Na? Termelődik már nálad is a nyál? :)