Hányszor pörgetik a kilométerórát?

2019. 12. 09.

2016032324.jpg

Wilcsek Róbert, a Das WeltAuto hálózat székesfehérvári tagjának, a Wolf Auto Kft.-nek értékesítési tanácsadója idén adott már el 299 ezer forintért is autót, mégpedig egy „történelmi”, Škoda Fabiát a kétezres évek elejéről, míg a legmagasabb áron, 11 millióért egy 2019-es Škoda Superbnek talált gazdát.

A piaci tapasztalatai alapján ugyanakkor azt javasolja, hogy a vásárlók – saját érdekükben – ragaszkodjanak azokhoz a kereskedésekhez, amelyek garanciát és dokumentációt adnak.

Az első órapörgetés már Németországban megtörténik

A Németországban működő bolgár és román nepperek rendszerint visszapörgetik az órákat, és mire az autó a magyar viszonteladóhoz kerül, már túlesett az első „igazításon”. Aztán a magyar nepper is pörget egyet, hogy még vonzóbb legyen az áru. Sajnos az emberek mindenáron jól akarnak járni, és nem gondolnak arra, hogy ha egy autó túl olcsó, az gyanús.

Ezeket a lépéseket mindenképpen tegyük meg, mielőtt megvásárolnánk a kiszemelt autót:

  1. Biztosra akkor mehetünk, ha egy új autó kereskedéshez kapcsolódó használt autós cégtől veszünk gépkocsit. Több importőrnek van saját használt autós márkája, ők azok, akikre bármilyen probléma esetén számíthatunk, hiszen a céljuk az, hogy ne csak a kiszemelt autót vegyük náluk, hanem 3-5 év múlva is hozzájuk menjünk vissza kocsit cserélni. A témáról bővebben ITT írtunk.
  2. Ellenőrizzük le a kereskedést az interneten, a túlságosan fiatal cégek pedig keltsenek gyanút. Minél hosszabb ideje működik az adott használt autós cég, annál nagyobb biztonságban vagyunk. Sok a kérész életü kft., bt., amelyet pár hónapig működtetnek, majd valamilyen oknál fogva eldobják azt. Ha megszűnt a cég, ahonnan vettük a kocsit, soha nem tudjuk érvényesíteni a jogainkat.
  3. Figyeljünk arra, hogy a szerződésen is az a név szerepel-e az eladónál, amelytől elvileg a kocsit vesszük. Sok kereskedés ugyanis fedő céggel ad el gépjárművet, amelynek a neve mondjuk csak egy betűvel tér el a cégéren lévőtől, de a tulajdonosa egy idős, kicsi faluban élő megvezetett néni, akitől soha nem kapunk kártérítést, ha problémánk van. 
  4. SOHA ne írjunk alá olyan adásvételi szerződést, amelyben az eladó nem az adott magyar kereskedés, hanem egy külföldi cég/magánszemély. Ha ezt aláírjuk, s problémánk lesz, soha nem érjük utol a valós eladót, a csaló nepper pedig csak felteszi majd a kezét, hogy nézd az adás-vételit, neki semmi köze nincs ahhoz a kocsihoz, forduljon a hibával a némethez. Erről IDE kattintva olvashat többet.

Arról pedig ITT olvashat, miért fontos ismernünk egy kocsi előéletét, ITT az óratekerés kockázatáról talál cikket, ITT a garancia előnyeiről, ITT pedig arról, miért nem javasoljuk, hogy egyedül menjen autót vásárolni.

Az alacsony ár, vagy a pedigré a fontosabb?

Amint Wilcsek Róbert elmondta, Székesfehérváron közel száz márkafüggetlen autókereskedés van, és akkor még nem is beszéltünk azokról a magánszemélyekről, akik behoznak egy-egy autót, amit kisebb-nagyobb haszonnal adnak tovább.

wr_dwa.jpg

Az igaz, hogy az olyan kereskedésekben, ahol egy üres telken árulják az autókat, jobb áron lehet gépkocsihoz jutni, mint ott, ahol egy év garanciát adnak minden autóra. Ez utóbbiaknál azonban csaknem minden kocsinak van pedigréje: Magyarországon helyezték először forgalomba és leinformálhatók, hiszen többnyire márkaszervizben szervizelték őket. Vásárláskor komplett dokumentációt kap az ügyfél, amely tartalmazza a Belügyminisztérium által közölt adatokat, az állapotlapot, valamint egy évre vagy 30 ezer kilométerre terjedő garanciát. Ez ugyan némi felárral jár, de megéri, mert biztonságban van a vevő, és van kihez fordulnia, ha valami hiba ütné fel a fejét.

Ami az idei forgalmat illeti, Wilcsek Róbert szerint a tavalyihoz képest kifejezett érezhető a növekedés, és az első háromnegyed évben főként Škoda, Volkswagen, Ford és Opel modelleket kerestek a vevők, többnyire a 3,5-4,5 millió forintos ársávban.

A Das WeltAuto garanciális használt autó kínálatát IDE kattintva érheti el.

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8315328980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (158) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (59) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1141) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (47) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (130) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (5) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (63) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (206) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (23) használtpiac (16) használt autó (182) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (25) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (476) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (13) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (5) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (332) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (16) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (14) közúti halálos baleset (11) KRESZ (6) kresz (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (57) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (34) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) Seat Leon (6) SEAT Leon (8) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (190) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (74) Skoda Superb (28) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (8) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (41) új autó (27) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (327) Volkswagen-csoport (202) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (77) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (8) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (35) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása