70- 80-as évek manökenjei III.
2021. május 14. írta: Claudia Photography

70- 80-as évek manökenjei III.

Vinkovich László

vinkovich_laszlo_1_1.jpg

1968- tól a Magyar Televizíóban dolgozott, mint ügyelő es rendezőassszisztens. 1970 - től az MTI Reklám és Fotó Osztályán, mint modellszervező, illetve modell volt.

1971-től-1989 -ig mint modell és manöken dolgozott, az összes hazai divatcégnek és ruhagyárnak itthon és külföldön. Húsz évig volt elismert manöken.

Marjai Judit - Jung Zseni fotó

42058802_684844148568856_2744929868209717248_n_1.jpg

1981-ben édesanyja elküldte fotóját az Ifjúsági Magazin pályázatára, címlap készült róla.

Számos címlapon, kártyanaptáron láthattuk, de az Első Emelet bemutatkozó albumán is ő szerepelt. Főszerepet játszott az Éljen anyád! című filmben, szerepelt a Dokumentátor és a Nagy postarablás című filmekben. A Vágy visszakézből (tévéfilm) szereplője (magyar vers összeáll., 2008), és a Buzera (TV-műsor) szereplője (2005) is volt.

1988-ban megnyerte Olaszországban a Film ifjú csillaga című szépségversenyt: a ruhák bemutatásán kívül olasz költőktől, íróktól adtak elő verseket, szemelvényeket. Az akkor 20 éves Marjai Judit lett a győztes. Marjai Judit volt az első, aki szerepelt – magyar lányként – az olasz Playboyban, 1988 novemberében.

Jung Zseni fotója

160923761_723794298283221_377366300359104956_n_1_1_1.jpg

Tóth György Tibor - Tóth József Füles fotó

toth_gyorgy_tibor_1.jpg

A 70-1980-as évek férfimodellje (egyike az első magyar férfimodelleknek). Elvégezte a Vendéglátóipari Szakközépiskolát, és 26 éves koráig pincérként dolgozott.

Egyszer egy ismerős hölgyet kísért el egy fotóműterembe, ahol a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat (DNV) propagandistája felfigyelt rá, és rábeszélte a modellkedésre.

Fotói sorra jelentek meg, például az Ez a Divat, Nők Lapja, Ország-Világ újságokban. Egyik híres plakátja, a Tóth József fotóművész által készült CSÉB, életbiztosítás fotója volt, de az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda plakátján is láthattuk, Bálint Ágnes manökennel együtt. Folyamatosan kapta a felkéréseket divatbemutatókra is. Több évtizedig volt ismert férfimanöken.

Halász Ilona - Módos Gábor fotó

13614925_10205487961952339_7207597713177311785_n_1.jpg

Óvónőnek készült, a nyolcvanas évek manökenje lett. A Május 1 Ruhagyárban kezdett dolgozni, mint házi modell, majd külső, gyáron kívüli bemutatóikon is szerepelt. Ott látták meg a fotósok, más cégek propagandistái és hamarosan minden nap volt fotózáson vagy divatbemutatón. Fehérnemű-bemutatón - Felina - tűnt fel először. Saját bevallása szerint mindent elért itthon, amit a "szocialista keretben" elérhetett.

Számos divatbemutatón lépett fel külföldön is, bejárt sok országot munkájával. Rendszeresen szerepelt az Ország-Világ, Ez a Divat magazinban, és egyéb kiadványokban, napilapokban is. Tanított az Ez a Divat egykori főszerkesztőjének, Zsigmond Mártának a modelliskolájában.

A modell trió egyik tagja volt.

Háfra Mari - Novotta Ferenc fotó

beolvasott_20180916.jpg

A Maxim Varietében Módos Gábor fotóművész kérte fel fotózásra. A képek megtetszettek Borszéki Zita divattervezőnek, és meghívta divatbemutatóra. Ettől kezdve egyenes volt az útja a siker felé.

Bejárt sok országot, képviselve Magyarországot, például Bécsben nem csak divatbemutatókon, de fotómodellként is dolgozott, ismerték. Az 1980-as évek egyik legismertebb modellje, helyi szépségversenyek után találta meg a helyét a modellszakmában. Divatbemutatókra és fotózásokra egyaránt szívesen hívták. Az Ez a Divat Szerkesztősége rendszeresen foglalkoztatta, de a magyar Playboy címlaplánya is volt.

Számos fotója jelent meg, címlapok is. Külföldi lapokban is láthatták. 2014-ben részt vett Hajas László Alternative Hair Show-ban, ahol egykori manökenek voltak a kifutón.

Bakos Ilona

bakos_ilona.jpg

A Divattervező Intézet és az MTI modellje volt.

A Fabulon termékcsaládjának az első reklámarca volt. Az első „Fabulon”-fotó 1972-ben készült Bakos Ilonával.

Számos fotója jelent meg különböző újságokban, hetilapokban. Az Ez a Divat szerkesztőségél is foglalkoztatták, szinte havonta jelentek meg képei, valamint több címlapképe is. Szerepelt kártyanaptárakon is.

Divatbemutatókon is rendszeresen fellépett, külföldön is, például Németországban.

András judit - Módos Gábor fotó

800px-andras_judit_1.jpg

Balatonfüreden fodrász- és kozmetikusversenyre ment, mert érdekelte az esemény, de végül őt is elkezdték fotózni. 1973-ban Urbán Tamás fotóriporter készített vele fotókat amivel ismertté vált.

1977-ben vizsgázott le az Állami Artistaképző Intézet manöken- és fotómodell szakán. Folyamatosan kapta a felkéréseket fotózásra, és divatbemutatókra, például a Rotschild Szalon (Rotschild Klára), ami később Clára Szalon nevet kapta, a Kék Duna Szalon, S-Modell divatbemutató és egyéb bemutatókra is. A Fehérvár Áruház reklámarca András Judit lett 1978 évtől, egy éven keresztül. Az Ez a Divat magazinban rendszeresen jelentek meg fotói, de láthattuk egyéb kiadványokban is.

A budapesti Hilton Szállóban rendezték meg 1979. divatbálját, ahol megválasztották az év manökenjét és fotómodelljét. András Judit lett az év fotómodellje, illetve az év manökenje cím harmadik helyezettje.

Tábori Iván - Rákoskerti László fotó

tabori_ivan_01_rakoskerti_laszlo_felvetele.jpg

A magyarországi Playboy reklámarca volt, 1990-ben óriásplakátokon, illetve a Wrangler, a Marlboro, és egyéb neves márkák arcaként is láthattuk plakátokon, reklámfilmekben.

Tábori Iván fiatal volt, amikor az Ózd NB Il-es focicsapatában játszott, majd a Hungária ugrócsoport tagjaként világjáró akrobata lett. Jogi egyetemet végzett, amikor tanulmánya alatt pénzkeresési lehetőséget keresett. Az Astoria szállóban takarító is volt, majd egy olasz cég fürdőruha bemutatójára került a BNV-n, modell ismerőse tanácsára.

Tíz évig egy német sportkatalógusnak is dolgozott, bejárt több országot. Divatbemutatókon rendszeresen vett részt Magyarországon és külföldön. Több mint 10 évig volt keresett manöken.

Pászti Lilla

beolvasott_20181012.jpg

1975.-ben végzett az Állami Balett Intézetben náptáncművész évfolyamán, és abban az évben lett az akkori Nèphadsereg Művèszegyűttes tagja, ahol akkor dogozott Eifert János is, aki sok fotòt készített a Füles (magazin) című lapba, ès egyéb űjságba.

Fotómodellként ekkor kezdték el foglalkoztatni. Levizsgázott az Állami Artistaképző Intézet manöken- és fotómodell szakán, ahol fotómodell és manöken oklevelet szerzett. A Skála Metró indulásakor, 1984-től lett a reklámarca, háziasszonya. Skála-Coop cégcsoport második legnagyobb áruháza volt, A Dokumentátor c film szereplője is volt.

Pászti Lilla - jelenet a Dokumentátor című filmből

beolvasott_20181012_2.jpg

Fenyő János fotó - Marjai Judit modell

162983788_495746211792837_1653268653589730131_n_1.jpg

Forrás: Wikipédia,Pinterest

 

Amennyiben tetszett a cikk és szeretnél többet megtudni rólam, kattints weboldalamra: 

http://claudiaphotography.wixsite.com/claudiaphotography

A bejegyzés trackback címe:

https://claudiaphotography.blog.hu/api/trackback/id/tr8316559964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2021.05.19. 13:35:54

Tábori Iván lehetne Noszály Sándor testvére is:)
Jó válogatás, a kevésbé ismert neveket is megismerhettük. A 90-es, 2000-es évekből tervezel egy posztot?

Claudia Photography 2021.05.19. 13:38:11

@Treff Bubi: Köszönöm szépen! :)
Igen, várható lesz összeállítás a 90' 2000-es évekből is...
süti beállítások módosítása