2021. ápr 15.

A New York-i mozi tulajdonosok júliusra tűznék a 75%-os kapacitást

írta: Siktár Vivi
A New York-i mozi tulajdonosok júliusra tűznék a 75%-os kapacitást

Mint köztudott, az Egyesül Államok nagyobb metropoliszainak (pl. New York, Los Angeles) közvetlen környezetében és agglomerációjában sem a mozik száma, sem pedig az általuk kitermelt bevételi összegek nem elhanyagolhatóak. Az itthoni mozikétól eltérően, a tengerentúli filmszínházat helyzete kissé jobbnak mondható, hiszen nyitvatartásuk engedélyezett, azonban jelen pillanatban csak 25%-os kapacitás lehetséges a filmek vetítése alatt. A National Association of Theater Owners (NATO) nyilatkozata értelmében azonban, ha ezek a szigorú korlátozások nem lazulnak legkésőbb júliusig, akkor talán a New York környéki mozik végérvényesen lehúzhatják a rolót.

3_nyc.jpg

Joe Masher (a NATO elnöke) a Deadline-nak tett interjújában meglehetősen zord jövőt jósolt a moziiparnak, amennyiben a helyi kormány az elkövetkezendő hetekben nem lazít a jelenleg is hatályban lévő szigorításokon. Szerinte a Memorial Day-i hétvégére (május 28.) már 50%-os, a július 4-i napokra pedig 75%-os kapacitás lenne szükséges, habár jelenleg nem tudhatja senki, hogy ezek a célok megvalósulnak-e adott időpontokra.

„Minden reggelt a kormányzónál kezdünk: telefonon és e-mailben is próbáljuk arra sarkallni a döntéshozókat, hogy az egész állam területére tegyék engedélyezetté az 50%-os kihasználhatóságot. A tények is minket igazolnak, hiszen egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentettek még filmszínházhoz köthetően, és az emberek egyértelműen szeretnék már látogatni a filmeket…A 25% egyszerűen nem elég, alkalmazkodnunk kell a mozilátogatókhoz, ám ehhez fent tudjuk tartani a biztonságos környezetet…A kormányzati sajtó egyelőre annyit nyilatkozott, hogy a növekvő esetszámok és a variánsok elterjedése miatt alaposan meg kell fontolniuk a lazítás feltételeit.”

3_081520-bowtie-01_1.jpg

Habár a 25%-os kapacitás nem fenntartható, a másik fő ok a sürgetés miatt, hogy a NATO tagjai kissé problémásnak ítélik meg a kettős mércét, hiszen amíg a mozikra ilyen kemény szabályozás van érvényben, addig a helyi éttermek belső termeiben is engedélyezett már a félház.

Jelen pillanatban így reménykedni tudnak csupán abban, hogy az április 23-ai Mortal Kombat premierjére már elérhetik az 50%-ot, s hogy ezt további lazítások következik. Ám egy biztos: ha a helyzet nem normalizálódik New York-ban nyár környékére, akkor az egy soha nem látott csőd szélére sodorhatja az iparágat.

 

Szólj hozzá

film mozi new york gazdaság hír nyár los angeles nato érdekesség elnök érdekességek mortal kombat nyitva pandémia 2021 moziipar Film Hír cineart cineartblog koronavírus national association of theater owners memorial day joe masher