2021. jan 24.

Mégsem bukkan fel a Zsivány Egyes előzménysorozatban K-2SO

írta: Csurilla Dániel
Mégsem bukkan fel a Zsivány Egyes előzménysorozatban K-2SO

cassian-and-k2so-in-rogue-one1-750x400.jpg

Annak ellenére, hogy a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet közel sem tökéletes alkotás, a magyar rajongók imádták a Disney 2016-ban bemutatott előzményfilmjét, melynek egyik közkedvelt karaktere az Alan Tudyk által alakított K-2SO volt.

A droidot játszó színész azonban megcáfolta a találgatásokat, miszerint karaktere feltűnhet a Disney+ oldalán debütáló Andor-sorozatban, amely előzménye lesz az előzménynek, és Cassian Andor (Diego Luna) kémkedéséről fog szólni.

Jelenleg is épp a sorozatot forgatják. Nem vagyok benne. Azonban, amennyiben további szezonok készülnének, újabb történetek kerülnének feltárásra, akkor úgyis szerepelnék előbb-utóbb az Andor-ban.” – mondta Alan Tudyk.

Egyet viszont tudok: Gólyalábakra kell állnom, mert a karakter majdnem két méter magas, és én nem az a fajta színész vagyok, aki hagyja, hogy valaki más örökítse meg a karakter mozgását, hogy én csak a hangomat adjam hozzá. Én leszek ott a kamerák előtt beöltözve úgy, hogy idén márciusban töltöm az 50-et. Szóval remélem, hamarosan szólítanak, mert öt éven belül nem biztos, hogy gólyalábakra fogok tudni állni.” – tette hozzá játékosan Tudyk.

q2y2avqfu1c51.png

A színész cseppet sem téved az Andor-széria gyártása kapcsán, ugyanis a sorozat már javában forog, melynek jelen ponton nem része Alan Tudyk, viszont K-2SO egy rajongók által felettébb kedvelt figura, és nehéz elképzelni a jólesően szarkasztikus droid nélkül egy előzménysorozatot. Ugyanakkor könnyedén lehet, hogy soron következő évadokban fény derül arra, hogyan programozta át a Lázadás a Birodalom egyik droidját, és miként kötöttek barátságot Cassian Andor-ral.

Az Andor 2022-ben érkezik a Disney+ streaming szolgáltatóra. Különösen nem bővelkedünk információkban, azonban a széria egyik epizódját bizonyos, hogy a Zsivány Egyest is jegyző Tony Gilroy írja, valamint a sorozat rendezője Toby Haynes (Ki vagy, doki?, Fekete tükör, Sherlock) lesz.

Szólj hozzá

streaming érdekes hírek harrison ford sorozat star wars star trek hír disney érdekesség friss érdekességek csillagok háborúja andor bourne matt damon george lucas jason bourne sherlock black mirror luke skywalker jon favreau alan tudyk mark hamill doctor who diego luna lucasfilm tony gilroy benedict cumberbatch adam driver pedro pascal rogue one fekete tükör zsivány egyes cineart mandalorian cineartblog mandalóri baby yoda cassian andor