2020. dec 02.

Werner Herzog egyik kedvenc filmje Nicolas Cage-hez köthető

írta: Csurilla Dániel
Werner Herzog egyik kedvenc filmje Nicolas Cage-hez köthető

hwn4d-redw86j0asa-full-image_gallerybackground-en-us-1551898561232_sx1080.jpg

Az elismert német rendező neve a mozirajongók számára elsősorban olyan dokumentumfilmekből lehet ismerős, mint az Aguirre, Isten haragja, A grizzlyember, illetve az Into the Inferno. Ugyanakkor Werner Herzog amellett, hogy változatos projektekben vállal kisebb szerepeket (The Mandalorian), számos fikciós játékfilmet is rendezett, melyek egyike talán Nicolas Cage egyik legjobb és legelvetemültebb alakítása az utóbbi évekből. Ez a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin, melyben a sámáni színészetéről elhíresült, Oscar-díjas Nick Cage egy erősen drogfüggő, korrupt rendőrt alakít.

Csodálatos emlékeim vannak ennek a filmnek a készítéséről és Nicolas Cage-et illetően, aki egy fenomenális színész. Szerintem az egyik esszenciális filmem.” – mondta Herzog, majd hozzátette: „Volt egy közös konspiráció Cage és köztem. Ő azt mondta, nem vállalja a filmet, míg nem írom alá, hogy én rendezem, én pedig azt mondtam, addig nem vagyok hajlandó megrendezi, míg ő nem vállalja a szereplést.”

nicolas_cage_werner_herzog_bad_lieutenant_2yhlbtm0y2zl.jpg

Werner Herzog elmondta, hogy amennyiben talál egy vele és Cage személyiségével rezonáló forgatókönyvet, azon nyomban szívesen együtt dolgozna a színésszel. „Ha lenne egy olyan történetem, amiben ő a főszereplő, vagy akár a főgonosz – mivel nagyszerűen alakít megtört karaktereket – nos, Nicolas Cage bármire képes. Viszont számomra a Mocskos zsaruban nyújtott alakítása a színész legjobb munkája valaha. Ha lesz egy olyan történet, amiben őt képzelhetem el központi karakterként, akkor nem fogok tétlenkedni, azonnal felhívom (Cage-et). Szerintem ő sem hezitálna egy ilyen projekt kapcsán.” – fejezte be ezzel a rendező.

A Mocskos zsaru 2009-ben kimagasló kritikai sikernek örvendett, azonban a jegyirodákban szomorúan leszerepelt a 25 millió dolláros költségvetésből készült film, mely mindössze 10 millió dollár bevételre tett szert világszerte. Az utóbbi években azonban mind a rendező, mind a színész, mind a bűnös élvezetek és elborult filmek kedvelői elkezdték a szívükbe zárni a Mocskos zsarut, mely egyfajta kultfilm státuszba is emelkedett. A YouTube-on a teljes film elérhető.

Herzog legutóbbi dokumentumfilmje, a Tűzgolyók: Látogatók a sötétből c. alkotása 2020. november 13-án került bemutatásra az Apple TV+ streaming oldalon.

Szólj hozzá

blog apple streaming érdekes hírek film premier mozi star wars hír disney korrupció bemutató érdekesség friss thriller nicolas cage érdekességek dokumentumfilm eva mendes filmajánló george lucas werner herzog tűzgolyó jon favreau mocskos zsaru lucasfilm pedro pascal bűnügyi film cineart disney+ mandalorian cineartblog apple tv+ mandalóri