Check-in

India a Lövőház utcába költözött

2018. november 19. - checkinblog

Szeretem Budapesten a Lövőházat, annyi különböző hely fér meg ott. A legjobb környezetbe érkezett meg ide október elején a Good Karma nevű étterem, ami szó szerint még színesebb és ízesebbé is tette az utcát. Mert volt még ezt hová fokozni! De mitől lesz különleges egy újabb indiai étterem a fővárosban?

stb_6468.jpg

Szögezzük is le, hogy a Good Karma nem csak "még egy indiai étterem", hanem jóval több ennél. Az ízeket és a megjelenés színességét valóban India inspirálta, és helyi receptekből is építkeznek (na meg az indiai szakácsok kreativitásából), de nagyjából ennyi köze van a hagyományosan így elképzelt helyekhez. Ez ugyanis egy 'fast casual' étterem, aminek van egy nagyszerű és egyedi személyisége, ugyanakkor nagyon gyorsan tudja prezentálni a finom falatokat éhes és kíváncsi testünknek. 

dsc_6861.jpg

Egy hosszú évek óta Magyarországon élő amerikai, Jennifer Webster álmodta meg az éttermet és a köré felépített filozófiát és koncepciót. Olyan helyet akart létrehozni, ami nem csak finom, egészséges és változatos ételeket kínál, de követi azt az elgondolást is, hogy nyitottan, elfogadóan álljuk egymáshoz. Ehhez igazodik, hogy bár az ételek alapvetően a zöldségeket és gluténmentes alapanyagokat előtérbe hozva készülnek, azért a húsevők is megtalálhatják itt a számításukat. Nem vesztek majd össze a kínálaton, egyszerre ehet itt a vegán, a csirke, vagy bárány-kebab rajongó és a mindenmentes barátjuk is. A filozófia része ugyanakkor a környezettudatosság, melynek keretében megpróbálnak minél kevesebb szemetet termelni. Ezért, amit műanyagnak gondolnátok az étteremben, arról kiderül, hogy kukoricából készül, a papírok pedig cukornádból. Így ezeket lehet a komposztáló kukába dobni az ételmaradékokkal együtt, a többit pedig az újrahasznosítósba. Imádnivaló megoldás!

stb_6379.jpg

stb_6538.jpg

Hogy milyenek az ételek? A 4 féle alapból és összesen 7 féle feltétből magatoknak állíthatjátok össze a főételeket. Kérhettek például glutént nélkülöző dosát, kombinálva sült karfiollal és csodás chutneykkal, vagy választhattok basmati tálat csirke tikkával. Minden csak a kedveteken múlik, és mindennek más, kifejezetten emlékezetes íze van. Ezek mellett pedig már kínálnak isteni napi leveseket és izgalmas gyerek menüt is (remek alkalom a kicsikkel is megismertet ezeket az ízeket!). Az ebédet nyugdtan ki lehet egészíteni plusz köretekkel, apró kísérőkkel, extra chutneykkal, az egészet pedig le lehet fojtani egy-egy finom sütivel - melyek közül a chai brownie az, amit igazi függőséget okoz.

stb_6439.jpg

A helyben készülő ételeknél nagyon ügyeltek arra, hogy az alapanyagok megbízható és természetes forrásból származzanak, lehetőleg helyi termelőktől. Ezek mellett a Good Karmában kapható italok és jégkrémek is mind olyan kis üzemekből érkeznek, melyek figyelnek a fenntartható és vegyszermentes megoldásokra. Hagyományos üdítők helyett itt Karma Cola frissítőket kapni és Share, Horizont, vagy Maltman söröket ihatunk, ha szombat este megszomjaznánk. Speciálisan az étteremnek tervezett leveket szállít a Fű Juice, és télen is kapós jégkrémeket hoz ide a Pops! (a mangós-csilis kihagyhatatlan).

dsc_6883.jpg

A Good Karma aprócska, alapvetően elviteles üzemmódra rendezkedett be, hiszen mindőssze 3 asztallal rendelkezik, ahol mégis egyre többen szeretnek időzni. Az elképzelés úgy tűnik, hogy működik, a környékbeliek már most megszerették, és az első törzsvendégek is megérkeztek (én is közéjük tartozom és az a jó benne, hogy, ha egy hétig nem eszel itt, már nagyon elkezd hiányozni). Azon pedig ne lepődjetek meg, ha fotogén ételeikkel Instagramon is egyre több ismerősötöknél találkoztok. Itt nem állnak meg, folyamatosan számíthatunk tőlük akciókra, eseményekre, és arra is, hogy újabb és újabb Good Karmák jelennek majd meg a fővárosban.

Weboldal - Instagram - Facebook

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Check-in blog Facebook oldalát, és tuti nem maradsz le semmi jóságról, vagy kövesd Katát és Dávidot az Instán itt és itt.

Fotók: Horpáczi Dávid, Szöveg: Szabó Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr4314379792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása