Sebesen vagy épp elcsigázva pulzáló szinti alap, alternatív rockos minimál gitárriffek, sötét, szinte kísérteties, libabőrt okozó hangulat, amihez pontosan annyi popos beütés társul, ami táncolhatóvá teszi ezt a groteszknek tűnő egyveleget. A Depeche Mode hetedik, Violator című lemeze kiemelte a csapatot korábbi, "a szintipop üdvöskéi" szerepéből, és az egyik legnagyobb hatású elektronikus zenei formációjává léptette elő őket.
A csapat a Violator készítése előtt döntött úgy, hogy másképp fog nekiállni a lemezfelvételi munkálatoknak, mint a korábbi albumok alkalmával. Martin Gore, a zenekar fő dalszerzője lecsupaszította a korongra szánt dalok demóit, hogy így nagyobb alkotói szabadsággal foghassanak neki a munkának. (Ezzel szemben a csapat eggyel ezelőtti lemeze, a Music for the Masses felvételei idejére Gore már szinte teljesen kiforrott dalokkal készült.) Így az újszerű munkafolyamat előrejelezte, hogy más jellegű végeredményre kell számítani a csapattól.
Ez a Violator egyik nagy slágerében, a Personal Jesusben is megmutatkozik. A zenekartól nem várt módon a dal erős dobalappal és egy bluesos gitárfutammal lép elő. A szerzemény további érdekessége, hogy szövegét Priscilla Presley Elvis and Me című könyve ihlette. Martin Gore elmondása alapján a dal arról szól, hogy miként játssza valaki Jézus szerepét - ebben az esetben Elvis a Jézus alak Priscilla számára, aki a nő fő támogatója és mentora volt - egy másik ember életében. Mindezt egy nem épp egészséges, párkapcsolatokban gyakran felmerülő koncepcióként taglalja a Personal Jesus.
A csapat előző, 1987-ben megjelent Music for the Masses című lemezével megágyazott a Violator diadalának, mégis az angolok az 1990-es koronggal törték át a slágerlistákra vezető utat, és váltak a poptörténelem kitörölhetetlen részeseivé. A Violator óriási sikere azonban nem csak a Personal Jesusnek köszönhető. Akad még olyan nóta a lemezen, ami a művészileg kevésbé lekorlátolt munkafolyamatok révén sokat formálódott, míg végül elnyerte végleges formáját.
Ennek legékesebb példája az album másik nagy slágere, az Enjoy the Silence. A dal eredetileg lassú tempójú volt, de Alan Wilder javaslatára felgyorsították, majd hozzáadták a refrén akkordjait, végül a lemez producere, Flood és Wilder felvetették Gore-nak, hogy rájátszhatna az alapra egy gitárriffet. Ekkor jött a dallam ötlete. Gore bevallása szerint ez volt az egyetlen pillanat a zenekar életében, amikor a tagok mind egymásra néztek, és azt gondolták, ebből a dalból igazi sláger lehet.
Akárcsak a korábbi albumokon, ezúttal is Martin Gore volt a fő dalszerző. Szövegei erős képiséggel élnek, erre az egyik legjobb példa a lemezen a Blue Dress szövege:
Put it on / And don't say a word / Put it on / The one that I prefer / Put it on / And stand before my eyes / Put it on / Please don't question why / Can you believe.
Olyan, mintha ott ülnénk a szobában, ahova vizionálja magát a szerző partnerével.
Továbbá a dalszövegek nem mellőzik a vallás, a szexualitás, a vágy, a drogok és a nihilizmus témakörét sem. Mindezt csontig hatoló ridegség és statikus dallamok kísérik - jó példa erre a lemezt nyitó World In My Eyes -, ezt a sötétséggel átitatott hangulatot pedig Dave Gahan baritonja formálja igazán emberivé és szerethetővé, olyan zenévé, amit bárki magáénak érezhet.
Összességében a Violator az ultimate Depeche Mode album. Számos, a pillanat törtrésze alatt felismerhető dal bújik meg rajta, fokozatosan behúz, ennek következtében a hangerő egyre magasabbra kúszik a Violator hallgatása közben. Hogy végül boldogan merüljünk el a zenekar kínálta sötétségben, amelyben olykor felcsillannak lelkünk törésvonalai, melyeket az ilyen zenék gyógyítanak be.
Megjelenés: 1990. március 19.
Kiadó: Mute Records
Dallista:
- World in My Eyes
- Sweetest Perfection
- Personal Jesus
- Halo
- Waiting for the Night
- Enjoy the Silence
- Policy of Truth
- Blue Dress
- Clean
