Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Arról, hogy a nőknek miért vicc a karrier

2021. április 09. - Cardinalis

Fehér mackóban, elnézést, joggingban szökkel előttem Mr. Jólbefújtammagam. Fehér mackóban rója a köröket a maga tesztoszteronnal alátámasztott, felsőbbrendű világával. Mr. Jólbefújtam magam, pedig csak futni jöttem, maga a Hím mozgó szno(b)ra, példaképe, netovábbja. Legalább egy 1,80, ki van pattintva és jól be van fújva, pedig csak futni jött. Az óramutató járásával szemben szaladgál, én meg mindig megegyező irányban és akkor szembe megyünk. Két világ, két univerzum. Az én világomban minden apró és kicsi. A magam fizikai valósága is, a bruttó 1.71-el. Az én világomban van néhány kialudt vulkán, egy búra alatt tartott rózsa, aki nem is beszél velem, meg annyi, de annyi naplemente, amennyit csak megszámlálni bírok, elalvás előtt.

Mr. Jólbefújtammagamon kívül, rendkívül csinos lányok is futkároznak. Menő dolog ez a rekortán a Bujtos körül, az egészségfetisiszták fényes autókkal érkeznek, lehetőleg drága cipőben, és márkás rucikban, jól befújva, aztán szépen keveredik a női feromon, az uralkodni vágyó, jupiteri tesztoszteronnal és lesz az egész mozgás egy nagy szaporodást előkészítő tevékenység. Egyébként is izzadunk, akár egy nagy franciaágyában, kipirulunk, a szökkelés a vért az arcunkba kergeti és lihegünk…

Ahogy a szépek és gazdagok futnak és én próbálom a nőkkel, nőkhöz való viszonyomat elemezni, és persze rendre elkeseredem. Mint Woody Allen az Annie Hallban. Valami szomorkás dallam kerülget. Lovasi énekli bennem; Kicsit szomorkás a hangulatom mámma… A trendiséget hiányolom magamból, a divatosságot, azt, hogy ha másképp nem megy, legalább meghatározó, korszakalkotó pasi legyek, hogy végre a sok csiszolás, fényezés, polírozás, most már lassan restaurálás után, felszínre a sárm, a szelíden, okosan macsó (paradoxon?), az intellektuális csillogásom kerüljön…

De csak nevetni tudok magamon, az erőlködésen, hogy nem megy ez. Hát nyírbátori vagyok, szereztem diplomát olvastam Steinbecket, Bulgakovot, Ajtmatovot, na meg Szerbet is, élnek bennem versek füstösek, búsak, bíborak, tisztában vagyok vele, hogy egyszer meg is halok…  De ezen túl? Hol vagyok én a milánói divathéthez, az Otto-katalógusból földre szállt férfiakhoz... A meztelen bokákhoz, a "mell- és szőrtelen" felsőtestekhez, a metroszexualitáshoz? Hol vagyok én a celebekhez, sztárokhoz, image-diktátorokhoz?    

Aztán Popper jut eszembe. Péter bácsi valahogy mindig megfricskáz. Egy előadásában azt mondja, az igazán sikeres (a siker vonzza csak igazán a nőket!) férfinak, hatalma van. Mindegy, hogy politikai, gazdasági vagy szellemi, de hatalma van. Uralkodik valami felett, készsége, képesség adott az uralkodásra és hozzá a megfelelő eszközök is rendelkezésére állnak. Ha nem tud uralkodni, akkor karriert épít, karriert csinál. Ha nem tud pozícióba kerülni sem, akkor jön az a tétel, hogy egyszerűen csak pénzt akar csinálni. Sok-sok pénzt. Mindegy hogyan, tisztán, piszkosan, de pénzt, mert pénzen lehet hatalmat és karriert is venni. (Meg diplomát, nyelvvizsgát, szavazópolgárt.) És ha nincs hatalom, pozíció, és pénzcsináláshoz sem ért, akkor ezermester lesz. Ő az, aki bármit megcsinál; hegeszt, forraszt, szerel, javít… Az a férfi pedig, aki nem boldogul a racionális világban, az elindul a lejtőn. Abból lesz az alkoholista, a függő…    

Egy fagyos, fagyott éjjel, meg némi betegeskedés után, ma újra futni megyek. Ma újra rovom majd a köröket. Aztán lesz időm elgondolkodni, hogy elhelyezzem magam a Popper-féle koordinátarendszerben. Az a szerencsém, hogy a kálvinista rokonom, Ady, meg a görögkeleti testvérem, József Attila, (akinek vasárnap ihatunk is a születésnapjára) mindig jó társaság. Borból, whiskyből és konyakból is akad bőven.

De valahogy azt érzem, hogy az alkohol kék tüzein túl, ezzel a dél-nyírségi, mokány alkatommal, meg a kerekded Nap-arcommal is képes vagyok világokat teremteni. Ha másképp nem megy, hát szép szavakból, hosszú szomorkásan megható körmondatokból, meg valamiből, amit a szívem és a lelkem között félúton mindig is éreztem; a Teremtő, Élet-adó végtelen szeretetéből…   

ui: A Nők ritkán küszködnek a többnyire a férfiak számára életbevágó kérdéssel, hogy hol is tartanak a Popper-féle koordinátarendszerben. A hatalom, meg a siker, a legtöbbjük számára a férfiak betegsége. A nők ugyanis szimplán opportunisták, meg iszonyú racionalisták; nekik mindez (pénz, hatalom, siker) addig érdekes, amíg az utódokat szolgálja,  ahhoz kell, hogy a bennük fogant életnek minél kényelmesebb, biztonságosabb életet tudjanak biztosítani. Mert a nő csoda! Képes a testében egy új életet nevelni. Ez a biológia kreativitás hiányzik a férfiból! És az a fura, hogy a nőnek nem is kell (fizikailag) gyermeket szülnie, elég a tudat hozzá, hogy képes rá. Hogy, ha akarja, meg tudja csinálni! Ez a tudat pedig, olyan erővel, páncéllal vértezi fel a nőt, ami megóvja megvédi a teljes kétségbeeséstől, vagy attól, hogy azon mélázzon, mi az élet értelme, és ő hol is található ebben a  nagyvilágban. A férfi tűzbe bámul, filozófia könyveket ír. Na és? A nő meg embert tud szülni! Vagy olyat, aki majd filozofál, vagy olyat, aki meg ismét tovább tudja adni az életet... 

Freud anno péniszirigységről beszélt… Butaság… A férfiak spleenje, neurózisa pontosan abból ered, hogy tudják, csak az anya biztos és csak egy nő képes új embert világra hozni… Innen nézve pedig a hatalom, a pénz, a pozíció, meg bármilyen kézzel létrehozott ezermesteri dolog is kismiska…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr3716495380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása