1,8-tól a V8-ig

2019. december 08. 12:00 - !NagyRoli

dsc02624.jpg

A Jinba ittai egy ősi japán fogalom, mely a ló és a lovasa közötti tökéletes harmóniát írja le. Ennek szellemében alkották meg annak idején a Mazdánál az MX-5-öt a nyolcvanas évek végén, ami öt tervezési alapelvet foglalt magába: kis méret és tömeg, két kényelmes ülés, 50:50-es súlyelosztás (tehát orrmotor-hátsókerék hajtás), független felfüggesztés minden keréknél, valamint a lehető legszilárdabb kapcsolat az autó és a hajtás között a minél élesebb gázreakció érdekében. Nem csoda, hogy titkos, plátói szerelem számtalan autós számára.

Többek között a pimaszul fiatal Colby Hempel számára is, aki 20 évesen máris jobban érzi a csíziót, mint például én: tehetséges fotós, Beyond Limits nevű autós klubja New Jersey-szerte ismert, GM LS1 V8-as motorral szerelt MX-5-öse pedig legalább akkora állat, mint Ryan Tuerck Ferrari motoros Toyotája, a GT4586.

Nem ez az első szerelem számára, hiszen Colby már első autónak is egy 1999-es MX-5 NB Miatát választott, ami aztán fokozatosan belevitte a rosszba. Ám mielőtt még izgalmassá vált volna a kapcsolat, Colby elütött vele egy őzet. 2017 augusztusában viszont egy újabb MX-5-nél kötött ki. Miért? Mert jinba ittai: viszonylag olcsó megvenni és fenntartani, kicsi, könnyű, vezetni móka – na és könnyű rajta dolgozni.

resdsc02644.jpg

Mérges, kicsi Corvette

Persze az első elképzelések ennél visszafogottabbak voltak, a C4-es Corvette motorja csak útközben, afféle szükségmegoldásként került képbe. Ahogy Colby mesélte,

"Az eredeti terv annyi volt, hogy építünk egy 1,8-ast kovácsolt dugókkal és hajtókarokkal, majd rakunk rá egy nagy turbót, csak amikor utánanéztem, rájöttem, hogy a váltó és a diffi nemigen bírja majd el azt az erőt, amit én elképzeltem. Ha már amúgy is cserélnem kellett a váltót és a diffit, így elhoztam a legerősebb és a legmegbízhatóbb motort is, amit találtam.”

Itt került képbe az 5,7 literes V8-as LS1, amit a J&E Performance épített, majd egy helyi cég, a Unit 12 Motoring segítségével ugrott bele a kis Mazda orrába. A benne rejtőző 400 ló Fast üzemanyagöveken keresztül van abrakoltatva, majd hátrarúgnak egy T56-os, hatsebességes váltóra. Nem kevesebb, mint 400 Nm nyomaték érkezik a Ford 8.8-as hátsó futóműre, a Driveshaft Shop féltengelyei azonban a dupláját is elbírnák ennek.

img_20190517_173210.jpg

Olvasva is robosztusnak hangzik, de a kis MX-5-ösben még mindig ott a Jinba Ittai. Meglepően szépen elfért a V8-as a kisautó orrában, ráadásul Colby elmondása szerint az autó múltkor 1043 kilót nyomott a mérlegen, teli tankkal. Röviden jellemezve olyan érzés vezetni, "mintha egy mérges kicsi Corvette lenne."

img_20190508_102236_620.jpg

Colby főleg negyed mérföldön nyúzza az autót, legelső próbálkozásra egy 12,2-es időt hozott össze, 200-as végtempóval, ami első nekifutásra, 3.27-es végáttétellel nem is rossz. A jelenlegi rekordjuk 11,8, részben köszönhetően a Hurst short shifternek és a Nitto drag gumiknak.

Meg a nagy fék is. Körben egy Wilwood rendszer kapaszkodik az agyra négydugattyús nyergekkel, a patent úttartásért és hasmagasságért pedig DSD coiloverek ügyelnek a sarkokban.

Dominic Toretto is csettintene rá

A külseje alapján – és ez most dicséret – megállná a helyét a Fast and Furious sagában. A nyomtávot a 2M Technics Rocketbunny csomagja szélesíti ki, a kerékjáratot pedig szépen kitöltik a 15”-os Felgenwerks felnik. Az autó eredetileg kék színét a Finelines camouflage fóliája ápolja és takarja el, ez a maréknyi tuningfogás pedig olyan merész/visszafogott összképet vetít, amire még Dominic Toretto is csak csettinteni tudna.

A beltérben egy Hard dog bukókeret ad hozzá a torziós merevséghez, a további biztonsághoz a négypontos G-Force övek is hozzájárulnak, külön csövön rögzítve, a kormányoszlop végén pedig egy gyorskioldós NRG kormánykerék van.

Persze egy friss alkotmánynak mindig vannak apró gyerekbetegségei, de a Miata már rögtön az elkészültével átesett az igazi tűzkeresztségen. Colby legelső útja az autóval dobhártyát szaggató blügybörgéssel vezetett a legközelebbi kipufogósig, amit még aznap egy olajcsere követett, azt pedig egy 400 kilométeres út a H2Oi fesztiválra, a marylandi Ocean Citybe. Mindezt lábon, némi melegedési problémával, de sikeresen, 4000-esre állított tiltással, üzemanyagszint és ablaktörlő nélkül - éjszaka. Hát ki volt ennél vagányabb ennyi idősen?

Fotók: Colby Hempel és Zach Stout

Kövesd Colby Miatáját Instán!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Colby Hempel (@deathtrapmiata) által megosztott bejegyzés,

Részletes adatok // Mazda MX-5 Miata NA (1990)

Tulaj // Colby Hempel

Lakhely // Hainesport, NJ

Motor // GM LS1 5.7 literes motor; Sloppy Stage 2 vezérműtengely; V8Roadsters LS swap csomag; V8Roadsters hűtőrendszer; Wiring specialties standalone LS1 harness; FAST üzemanyagcsövek; Aeromotive üzemenyagnyomás-szabályzó

Hajtáslánc // T56-os 6 sebességes váltó; Hurst short shifter; Ford 8.8 IRS 3.27-es végáttétellel; Driveshaft Shop 800hp féltengelyek

Kasztni // 2m Technics Rocket Bunny Widebody csomag; Finelines Wrap&Tint camouflage; LED lightbar első fényszórók

Futómű, fékek // DSD coiloverek; Wilwood fékrendszer négydugattyús nyergekkel

Felnik, gumik // Felgenwerks 15”-os felnik; 275/50-os Nitto NT-555R Drag gumik

Beltér // NRG kormánykerék gyorskioldó aggyal; Hard dog bukókeret; G-force négypontos övek; egyedi középkonzol

Köszönet // Unit 12 Motoring; Fonse Performanse; 2m Technics; Finelines Wrap&Tint; valamint klubtárs Timnek a folyamatos segítségért.

Húzódj le Facebookra!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://caranten.blog.hu/api/trackback/id/tr8714895548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása