WTCR: Zengő-siker és bajnokavatás az esős első futamon
WTCR 2021: Szocsi – 1. futam

Eső, egy óriási baleset, majd két csapat öldöklő küzdelme határozta meg a WTCR első oroszországi versenyét, melyet utolsó körös előzéssel húzott be Mikel Azcona a Cuprával.

630ec575fe5e5090619fb006d763e261.jpg

Az esős, majd felszáradó körülmények között rendezett időmérő edzés eredményének értelmében Gilles Magnus indulhatott az élről a fordított rajtrácsos, első versenyen. Annak ellenére, hogy vasárnap is szakadó eső fogadta a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyét Szocsiban, állórajttal indították el a versenyt, de már az első kör végén pályára kellett küldeni a biztonsági autót Esteban Guerrieri balesete miatt. Az argentin csúnyán összetörte a Hondát a 3-as kanyarban – könnyen elképzelhető, hogy ki kell hagynia a második futamot is.

Ezek után Frédéric Vervisch lépett elő a toronymagas listavezető Yann Ehrlacher (Lynk & Co) első számú kihívójává. Kulcsfontosságú volt tehát az Audi szempontjából, hogy Magnus feltartóztassa Jean-Karl Vernay-t, ám a belgát a pályáról szinte leszorítva hamar elment a hyundaios francia, így elengedte Vervisch-t is. Ezután körökön át püfölték egymást a Comtoyou és a Zengő versenyzői, de Magnus nem bírt sokáig Mikel Azcona és Rob Huff kettősével. Huff és Vervisch később össze is ütköztek, ami a 2012-es világbajnok kieséséhez vezetett – a versenyfelügyelők nyomban el is kezdték vizsgálni az esetet.

Úgy tűnt, négyük kakaskodásából Vernay jön ki röhögő ötödikként, csakhogy az utolsó körre utolérte őt Azcona, majd a 3-as kanyarban körbe is autózta őt! A spanyol versenyző a nyolcadik helyről húzta be az első versenyt, egyúttal a Zengő Motorsport idei első sikerét. Azcona mögött Vernay-t és Vervisch-t intették le – de utóbbi pozíciója még kérdéses a vizsgálat miatt –, másik két audis, Magnus és Nathanaël Berthon előtt.

04daa8eb175a0fb1ed8cd72f75fbf24a.jpg

A Comtoyou-Zengő párharc a bajnoki küzdelem végére is pontot tett, Ehrlacher-nak ugyanis egy hatodik hely is elegendőnek bizonyult a címvédéshez, mivel ezzel az idényzáró főfutam előtt behozhatatlan előnyre tett szert. A francia a WTCC és a TCR 2018-as egybeolvadása óta az első címvédő a bajnokság történetében, ezzel párhuzamosan a Lynk & Co is bajnok lett.

Ami a magyar versenyzőket illeti, sokáig magabiztos felzárkózást mutatott be Michelisz Norbert (Hyundai), utána azonban több pozíciót is veszített – aminek oka egyelőre nem derült ki –, így végül rajtpozíciójában, a 12. helyen intették le, Boldizs Bence (Cupra) pedig 17. lett. Legjobb magyarként pedig Tassi Attila futott be, aki a Hondával a hetedik helyen fejezte be a futamot. Csapattársáról, Tiago Monteiróról időközben kiderült, hogy bakteriális tüdőgyulladással szállították kórházba, ezért a portugálnak az egész hétvégét ki kell hagynia.

Ugyan a bajnoki címek sorsa eldőlt, a második versenyen is lesz miért izgulni, például egy történelmi, második zengős sikerért, hiszen Azcona a második helyről indulhat majd, a pole-pozíciós Yvan Muller (Lynk & Co) mellől. Folytatás 12:15-től, a szezonzárót az Eurosport 2 közvetíti élőben.

Az első futam végeredménye:

wtcr_2021_orosz_r1.jpg

Fotó: Evgeniy Safronov, Xavi Bonilla / FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9916767140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása