F1: Bemószerolták új trükkje miatt a Mercedest

Míg a pályán a Mercedes és a Red Bull újabb küzdelméről szólt az amerikai hétvége, a színfalak mögött utóbbi közbenjárásával a címvédő csapat autóját vizsgálták. Ez azonban nem olyan eredményt hozott, mint amire a Red Bull számított.

m286282.jpg

Ugyan a kockázatosnak tűnő taktikai háborúból Max Verstappen jött ki győztesen Austinban, a Formula–1-es Amerikai Nagydíjon a Mercedestől volt hangos a sajtó. A brackley-iek ugyanis újabb aerodinamikai csodafegyverrel álltak elő, amit hátsó fedélzeti kamerás felvételek alapján Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke fejtett meg, természetesen megkérdőjelezve annak legalitását.

Maga a jelenség az autók adottságaiból fakadóan más csapatoknál is megfigyelhető, de korántsem annyira radikálisan, mint a W12-eseknél. Ahogyan az az alábbi felvételen is látható, kigyorsításnál rögtön lesüllyed a Mercedes hátulja, sokkal hamarabb és sokkal drasztikusabb mértékben, az így jelentősen lecsökkentett légellenállással pedig jóval nagyobb végsebességet tudott produkálni az egyenesekben.

Állítólag az Orosz és a Török Nagydíjon is bevetette a megoldást a Mercedes, ezeket a versenyeken ez segíthette győzelemhez Lewis Hamiltont, illetve Valtteri Bottast. Az Auto Motor und Sport értesüléseire hivatkozva arról ír a PlanetF1.com, hogy a Red Bull közbenjárásával az FIA is megvizsgálta a W12-est, ám a jelentések szerint a felügyelőtestület eljárása „nem volt meggyőző”.

A vizsgálat ugyanis nem éppen arra derített fényt, mint amire a Red Bull számított, sőt, kiderült, hogy másik hét csapat is alkalmazza ezt a trükköt, többek között a Ferrari is elismerte, már évek óta bevett megoldásról van szó. A Mercedes sem mostanában használta először, és azt követően is meghagyta, hogy a hátsó tengelyek a 2020-as szezon kezdete óta változatlanok.

Ez egy homologizált alkatrészünk. Egyáltalán nem is tudnánk rajta változtatni, tehát a hatások mindig ugyanazok lesznek

– fejtette ki a vizsgálat kapcsán egy meg nem nevezett mérnök.

Az AMuS idézi Hornert is, aki elmondta, hogy Austinban nem volt akkora jelentősége az eszköznek, mivel több a gyors kanyar, mint volt Szocsiban vagy Isztambulban, ezeken a pontokon pedig a leszorítóerő elvesztése nélkül nem lehet túlságosan leengedni az autó hátulját, így az egyenesekben gyakorolt hatása sem annyira jelentős. „Pályánként változik az előny” – összegezte az energiaitalosok vezetője. – „Szocsiban és Isztambulban ez működött. Az egyenesekben héttizedet vert ránk a Mercedes.”

Már az amerikai hétvége sajtónapján beszédtémát szolgáltatott a Mercedes „innovációja”, amiről Toto Wolff kijelentette, hogy csak zajkeltés beszélni róla. Az osztrák csapatfőnök szórakozottan beszélt arról, hogy a rivális csapat egy általa nyilvánvalóan kissé triviálisnak tartott üggyel foglalkozik. „Amíg ilyesmire akarják pazarolni az energiájuk, az csak jó nekünk” – mondta.

m284273.jpg

Ettől függetlenül a pénteki szabadedzések után a Mercedes lecserélte a padlólemezeket a két autón, de ez nem a Red Bull „feljelentésére”, hanem a pályán tapasztalható magasságokra és szintkülönbségekre vezethető vissza. Később azonban Wolff is elismerte, hogy ez nem tett jót a Mercedes tempójának, így végül a pole és a győzelem is Verstappennél landolt, aki már 12 ponttal vezet Hamilton előtt a tabellán.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2816734584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása