Itt a bejelentés, védettségi igazolvánnyal lehet menni a Hungaroringre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára bejelentette: a Formula–1 és más nemzetközi sorozatok magyarországi fordulói csak a védettek számára lesznek látogathatóak.

budapestsunday14-809526_1.jpg

Egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban erősítette meg Schanda Tamás, az Innováció és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, hogy a nemzetközi bajnokságok magyarországi fordulóira csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni. Azt már a Hungaroring is jelezte korábban, hogy a tervek szerint nézők előtt rendezik például a 36. Formula–1-es Magyar Nagydíjat, de akkor még nem volt tisztázott, hogy védettségi igazolványhoz kötik-e a jelenlétet.

„Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók” – fogalmazott Schanda Tamás a videóban, melyben arról is beszélt, hogy a biztonsági növelése érdekében megújították a motorosokra vonatkozó képzési és vizsgakövetelményeket. Bejelentésének értelmében tehát a Formula–1-es Magyar Nagydíj mellett a WTCR és a kamion-Eb versenyeire is kell az igazolás. „A helyszínen drukkolhatunk a királykategória pilótái mellett Michelisz Norbertnek, a kamion Európa-bajnokságon Kiss Norbert, a Formula–3-ban pedig Tóth Lászlónak” – fűzte hozzá az államtitkár.

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr216560962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása