Jelentősen átalakult az F1-es versenynaptár

A koronavírus-járvány miatti szigorítások miatt a Török Nagydíj is elesett, így a Francia Nagydíjra a tervezettnél egy héttel korábban kerül sor, a Red Bull Ringen pedig – hasonlóan a tavalyi évhez – két futamot rendeznek.

si202007120163_news.jpg

Miután Kanadában változatlanul rendkívül szigorú intézkedések vannak érvényben a koronavírus-járvány miatt, az előző hónap végén bejelentették, hogy 2021-ben is elmarad a montreali Formula–1-es verseny. Csakhogy a helyére, beugróként bejelentett Török Nagydíj helyzete is ellehetetlenült, mivel az Egyesült Királyság – ahol a csapatok zömének főhadiszállása található – a vörös zónába sorolta járványügyi szempontból a közel-keleti országot.

Péntek délután ezzel párhuzamosan azt is közölték a Formula1.com-on, hogy egy héttel korábbra kerül a Francia Nagydíj, Ausztriában pedig két versenyt tartanak, akárcsak az előző, a járványhelyzet által számottevően behatárolt szezonban. Így a június 11-13-i hétvége üresen marad a versenynaptárban, a Paul Ricard-on pedig az Azerbajdzsáni Nagydíj után két héttel, június 20-án fog összecsapni a mezőny, amit szünet nélkül követ a két Red Bull Ring-i viadal.

Ez azt jelenti, hogy változatlanul 23 versenyből áll a rekordhosszú 2021-es versenynaptár, legalábbis egyelőre, mivel a szezon második felében bőven akadnak olyan fordulók, amiknek sorsa az utazási és egyéb korlátozások által kétségessé válhat. A későbbiekben pedig a promóter közbenjárásával a Török Nagydíj is visszakerülhet a naptárba, akárcsak a Kínai Nagydíj, melynek halasztásáról még jóval a szezon kezdete előtt döntöttek.

Eddig négy fordulót rendeztek meg a 2021-es szezonból, az eddig elvégzett 17 ezer teszt mindössze 0,1%-a, szám szerint 15 darab lett pozitív – jegyzi meg az F1 közleménye.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10016559810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása