A Ferrari korábbi főnöke lehet a Formula–1 új vezérigazgatója!

Hamarosan bejelenthetik, hogy Stefano Domenicali veszi át a stafétabotot Chase Careytől, aki továbbra a Formula–1-ben maradhat, de más szerepben.

140070aus.jpg

A RaceFans meglepetésszerűen, az ügyben bennfentes forrásra hivatkozva szellőztette meg a hírt, miszerint Stefano Domenicali, a Ferrari egykori csapatfőnöke veheti át a vezérigazgatói széket Chase Careytől. Carey 2017 januárja, a Liberty Media hatalomátvétele óta tölti be pozícióját, illetve az elnöki státuszt, egyik nagy sikereként könyvelik el, hogy sikeresen megállapodott mind a tíz csapattal az új Concorde-egyezmény keretében. A 66 éves ír-amerikai irányító külsős szerepben a folytatásban is a bajnokság közelében maradhat.

Domenicali jól ismeri a Formula–1 sportigazgatóját, Ross Brawnt, valamint az FIA-elnök Jean Todtot, hiszen egykor együtt dolgozták a Ferrarinál. 2007-ben Domenicali váltotta Todtot a csapatfőnöki székben, majd 2014-ben, 23 év után távozott a csapattól. Később az Audihoz, majd – vezérigazgatóként – a Lamborghinihez került, amellett, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) kinevezték az együléses bizottság az élére.

A RaceFans megkeresésére a Liberty Media nem volt hajlandó kommentálni az értesülést, ugyanakkor úgy tudja, még a következő szezon előtt megtörténhet a helycsere. Ez azt jelentené, hogy az F1 és az FIA élén is egy korábbi Ferrari-csapatfőnök állna, noha Jean Todt – aki 2010 óta elnöke az FIA-nak – közölte, hogy a következő elnökválasztáson már nem indul, így megbízatása a következő szezon végeztével lejár.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2216211064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

body_andras 2020.09.25. 12:28:44

Ajjaj! Mi lesz veled F1...

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása