WEC: Fájó döntést hoztak a Le Mans-i 24 órással kapcsolatban

Hétfőn közleményben tudatták a szervezők, hogy korábbi terveikkel ellentétben zárt kapuk mögött rendezik meg az egynapos viadalt.

wec_2018-2019_rd_302.JPG

A koronavírus-járvány jelentősen befolyásolta az endurance-világbajnokság menetrendjét is, így a Le Mans-i 24 órást is szeptember 19-20-ra halasztották megszokott júniusi időpontjáról. Habár a szervezők az elmúlt hetekben azzal számoltak, hogy korlátozott számban beengednek nézőket a pályára, a vírusfertőzések számának újbóli intenzívebb növekedéseit figyelembe véve, illetve az egészségügyi és biztonsági hatóságok iránymutatásait megfogadva változtattak terveiken.

Ennek eredményeként hétfőn az esemény honlapján közölték, hogy a 88. Le Mans-i 24 órás zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, a promóter ACO (Automobile Club l’Ouest) és a sarthe-i prefektúra döntésének értelmében. Szem előtt tartva a résztvevők, partnerek és nézők egészségét, a szurkolók otthonukból követhetik figyelemmel csak a legendás versenyt, cserébe exkluzív digitális élményt ígérnek.

„Az elmúlt hetekben számos módját kerestük annak, hogy legalább korlátozott létszámban lehessenek rajonók. A jelenlegi helyzetben, tekintettel a néhány napos, fesztivál jellegű eseményekkel kapcsolatos korlátozásokra, továbbá a helyi önkormányzati hatóságokkal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy zártkapus lesz az idei verseny” – nyilatkozta Pierre Fillon, az ACO elnöke.

„Mind egészségügyi, mind pedig biztonsági szempontból túlságosan sok a kérdőjel továbbra is. Tudjuk, hogy a rajongók csalódottan fogadják a döntést, nem is volt könnyű meghoznunk azt. A közegészségügyet szem előtt tartva ugyanakkor mégsem volt az. Így sem fognak mindenről lemaradni: bár nem lehetnek ott Le Mans-ban, médiastábunkkal és szolgáltató partnereinkkel elvisszük Le Mans-t az otthonukba! Bízunk benne, hogy számíthatunk mindenki támogatására és megértésére” – tette hozzá.

Akik már megváltották belépőjüket a versenyre, azokkal az illetékes jegyirodák veszik majd fel a kapcsolatot. A Circuit de la Sarthe pályán szeptember 19-én 14:30-kor rajtol és másnap 14:30-ig, amin újságírók is csak korlátozott létszámban lehetnek jelen, ahogyan szinte minden autósport-eseményen.

A WEC-szezon viszont már ennél hamarabb, ezen a hétvégén folytatódik a spái 6 órással, amit szintén nézők nélkül tartanak. Így továbbra is a DTM asseni hétvégéje lehet az első európai versenyhétvége, amit korlátozott számú nézőközönséggel bonyolíthatnak le, hacsak időközben nem változnak a tervek, mint az történt a Le Mans-i futam esetében.

Fotó: Toyota Gazoo Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9916126856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása