F1: Szivárványos autóval tér vissza a McLaren

A wokingi alakulat szerdán bemutatta, miként jelenik meg a Formula–1 rasszizmus elleni kampányát szimbolizáló szivárvány az MCL35-ösön.

mcl35_rainbow_bb_3840x2160_6.jpg

Az elmúlt hetekben a Formula–1-ben is kiemelt témát szolgálatat a rasszizmus elleni küzdelem, melyben a versenyzőtársaival, majd a sportág korábbi urával, Bernie Ecclestone-nal szócsatába keveredő Lewis Hamilton kulcsszerepet játszik. A hatszoros világbajnok mögé beállt csapata is, annyira, hogy ennek jegyében még a jellegzetes ezüst színt is feketére cserélték a Mercedeseken.

A kampány kihirdetésétől lehet(ett) számítani rá, hogy számos módon megjelenik majd a szivárvány, ahogy a Williams a főszponzorral történt szakítás miatt újított festésében, a glórián és a hátsó szárnyon is helyet kapott, úgy a McLaren is bemutatta saját szivárványos köntösét. Az MCL35-ösön a haló mellett az oldaldobozokon bukkantak fel a szivárvány színei, előbbin egy „End Racism” (Vessünk véget a rasszizmusnak!) felirat is megjelenik.

Emellett a wokingi gárda bejelentette, hogy rövidesen különleges reklámtermékeket dob piacra, az ebből befolyó bevételt pedig a kampányba fekteti.

Fotó: McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5115978366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása