Letett idei szezonjáról a W Series

Eldőlt, legközelebb már csak 2021-ben gördül pályára a kizárólag nők részére kiírt formulaautó-széria.

w6i1877.jpg

Míg más bajnokságok rendszeresen hallattak magukról a koronavírus-járvány idején, az utóbbi számos módosított versenynaptár befutott a W Series hallgatott jövőbeni elképzeléseiről. Már-már gyanúsan nagy volt a csend, végül csütörtökön szomorú hírt közöltek, miszerint 2021 előtt biztosan nem lép pályára a W Series, vagyis törli 2020-as szezonját. Az eredeti tervek szerint a tavaly indult női bajnokság nemcsak a DTM eseményein, hanem két Formula–1-es víkenden is vendégeskedett volna, az Amerikai és a Mexikói Nagydíj hétvégéjén.

Idén csakis e-sport-bajnokság formájában hallat magáról a sorozat, melynek vezetője, Catherine Bond Muir leszögezte, hogy 2021-re átmenti F1-es vendégszerepléseit. „Magunk döntöttünk úgy, hogy nem 2021-ig nem lépünk pályára, habár sikeres volt a bemutatkozó idényünk 2019-ben. Nem volt könnyű döntés, ugyanakkor már dolgozunk egy új, izgalmas versenynaptárban. Egyúttal örömmel jelenthetem be, hogy 2021-ben a Formula–1 kísérősorozata leszünk az amerikai, valamint a mexikói pályán” – nyilatkozta.

w6i7020_1.jpg

A női formulaautó-bajnokság tavaly, egyben első bajnoka a Williams F1-es fejlesztőversenyzője, Jamie Chadwick lett, akinek a bajnoki címvédés volt a terve az idei évre, immár Formula–1-es szuperlicensz-pontokért küzdve. Keszthelyi Vivien révén magyar érdekeltsége is akadt a bajnokságnak, ám csak tesztversenyzői státusz keretében, noha a hatból négy versenyen indulhatott, egyetlen pontszerzése viszont nem volt elegendő ahhoz, hogy a legjobb tizenkettő között zárjon.

Chadwickkel együtt ugyanis az egyéni pontállás első tizenkét helyezettje automatikus részvételt nyert a második szezonra, a többiek – köztük Keszthelyi – helyére pedig egy tehetségkutató felmérés alapján válogattak új pilótákat – hogy az ő helyük garantált lesz-e 2021-ben is, vagy esetleg újabb válogatást írnak ki, arról egyelőre nem adott tájékoztatást a bajnokság vezetése.

Fotó: W Series Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr215740908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása