Hivatalos: Jövőre gyári csapattal tér vissza az F1-be az Aston Martin

A brit luxussportkocsi-gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy 2021-ben a Racing Point csapatát „átvéve” beszáll a királykategóriába. Az új elnökként kinevezett Lawrence Stroll rögtön sikerre vinné az új konstruktőrt.

_69i0776-large.jpg

Még tavaly bejelentették, hogy komolyabb tulajdonrészt vásárolt az Aston Martinban Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll. A koronavírus negatív gazdasági hatásaira való tekintettel a vállalat részvényesei hétfőn elfogadtak egy 536 millió fontos (kb. 221 milliárd Ft) tőkeinjekciót, melynek majdnem a felét (260 millió fontot) a Stroll vezette Yew Tree Konzorcium állta.

Stroll sikeres üzletkötését követően egyértelmű volt, hogy 2021-ben visszatér az Aston Martin a Formula–1-be – a hírt hétfőn be is jelentette Twitter-oldalán a 2018 nyarán Racing Pointtá alakult egykori Force India. A félmillió fontos tőkeemelés egy részét erre a projektre, valamint a DBX SUV gyártására fordítják.

„Egy olyan márkának, amelyik olyan pedigrével és történelemmel rendelkezik, mint az Aston Martin, a motorsport legmagasabb szintjén kell versenyezni. Úgy gondolom, ez a legizgalmasabb dolog, ami mostanság történik a Formula–1-gyel, mind a sport részvényesei, de főként a rajongók szemszögéből nézve. Jobb nevet nem is tudnék elképzelni egy F1-es csapatnak” – mondta Lawrence Stroll. –„Befektetési stratégiánkban a Formula–1 jelenti a globális marketingstratégiánk központi pillérét, ami értelmet ad a Racing Point átnevezésének. Az Aston Martin már számos versenysorozatban szerepelt eredményesen, most pedig lehetőségünk adódik arra, hogy gyári csapatként induljunk a Formula–1-ben.”

„Az F1 olyan globális reflektorfényt jelent, amit sehol máshol nem kaphatnánk meg. Ezt pedig kihasználhatjuk arra, hogy a számunkra fontos piacokon szerepeltethetjük az Aston Martint. Továbbra is sokat fogunk a csapatba fektetni, hogy mindenkinek megadhassuk azokat a forrásokat, amikre szükség van. Aztán látni fogjuk, hogy ennek már idén, még Racing Pointként meglesznek az előnyei” – tette hozzá a 60 éves üzletember.

BWT Racing Point F1 Team on Twitter

We have news � https://t.co/xhmlmMtJf5

Stroll azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az Aston Martinná alakulásnak meglesznek a maga hátulütői is, de a cél egyértelmű: sikerre vinni a csapatot. „Az Aston névvel nagyobb lesz az nyomás, és az elvárásból is több lesz. Sokkal versenyképesebbnek kell lennünk már az elejétől fogva, de nincs kétségem afelől, hogy Silverstone-ban készen fogunk állni a kihívásra, és arra, hogy büszkévé tegyük az Aston Martin nevet.”

A kanadai milliárdos kitért végül a koronavírus-helyzetre és annak gazdasági következményeire is: „Nem gondolom, hogy akár a magán-, akár az üzleti életben lenne akár egy olyan terület, amit nem érintett volna ez a pusztító világjárvány. Természetesen a versenyzői közeg is igyekszik a legjobban alkalmazkodni hozzá, amennyire csak tud” – mondta.

„Természetesen versenyzőkként nagy frusztrál minket, hogy nem versenyezhetünk, de mindnyájan megértéssel kezeljük a mostani helyzetet, így ezt a globális harcot, szóval otthon maradunk. A csapat támogatja a Project Pitlane-t is a lélegeztetőgépek gyártásában. A köztes időben pedig a videokonferenciánkra tudunk támaszkodni, ha tartani akarjuk magunkat a 2020-as, 2021-es és azon túl mutató terveinkhez.”

„Hosszú távon elkötelezett vagyok az F1 iránt, ez csak egy átmeneti szünet ebben a kalandban” – tette egyértelmű elhatározását.

Fotó: Racing Point F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1915582754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása