Az F1-es csapatok is felvették a harcot a koronavírus ellen

Megoldást talált a lélegeztetőgép-hiányra a világbajnoki címvédő Mercedes az egyik londoni egyetemmel közösen, hamarosan kezdődhet a tömeggyártás.

download_1_2.jpg

Példátlan összefogásba kezdtek a nagy-britanniai székhelyű Formula–1-es csapatok: a múlt héten bejelentették, hogy a „Project Pitlane” program keretében a Haas, a McLaren, a Mercedes, a Racing Point, a Red Bull, a Renault és a Willams lélegeztetőgépek gyártásába foghatnak, ezzel is segítve a koronavírus-fertőzöttek állapotának javulását.

Nem is kellett sokáig várni az első pozitív fejleményekre, hétfőn ugyanis kiderült, hogy a Mercedes a University College Londonnal (UCL) együttműködve megoldást talált a lélegeztetőgép-hiányra, az úgynevezett CPAP-gépek gyártásával, amiknek segítségével ugyanúgy nagyobb dózisban lehet oxigént juttatni a tüdőbe. Ez azért is jelent nagy áttörést, mert lélegeztetőgépre valóban csak a súlyosabb állapotú betegek kezelésének esetében van szükség, ráadásul a CPAP gyorsabb és olcsóbban előállítható.

m228309.jpg

A Mercedes volt az első. | Fotó: Mercedes Media Database

Az első készülékek már el is készültek, rövidesen az első 100-at tesztelhetik is. S miután a hivatalos engedélyt is megadták a hatóságok az eszköz gyártásához és bevetéséhez, rövidesen tömegesen is megkezdődhet a gyártás: a hét csapat naponta akár 1000 darabot is leszállíthat belőlük – írja a RaceFans.

A koronavírus már több mint 735 ezer embert fertőzött meg, és ebből 35 ezernek a halálát okozta a világon. A jelek arra utalnak, hogy a kezdetleges gócpontban, vagyis Kínában kezd elcsendesedni a járvány, most az Egyesült Államokban és Európában terjed igazán. A COVID-19 miatt számos autósport-eseményt el kellett halasztani, köztük a Formula–1-es idény első nyolc versenyét is.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI (Lélegeztetőgép működését ellenőrzi egy védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 24-én.)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6215573518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása