F1: Már döntöttek is a Kínai Nagydíj sorsáról?

Brit lapértesülések szerint több mint valószínű, hogy elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt.

ja1_3961.jpg

Az Independent értesülései szerint akár már szerdán (vagyis ma), de legkésőbb 48 órán belül bejelenthetik, hogy elhalasztják az április 19-én esedékes Kínai Nagydíjat az országban, s már-már a kontinensen egyre nagyobb méreteket öltő koronavírus miatt. A tüdőgyulladás-járvány az elmúlt pár hónapban 45 ezernél is több embert fertőzött meg, 1116 ember halálát okozta, míg közel 5000-en gyógyultak fel belőle – legalábbis ezen sorok írásakor.

Egyelőre nem tudni, hogy véglegesen törlik-e a sanghaji futamot, mivel az F1 vezetősége igencsak forszírozza, hogy egy későbbi időpontra tegyék át – csakhogy a 22 versenyből álló versenynaptár mellett meglehetősen kevés a mozgástér. Múlt héten nyilatkozta Ross Brawn, hogy „Kína egy lelkes és egyre nagyobb piacot jelent, szeretnénk, ha lenne ott verseny”; még annak eshetősége is felmerült, hogy a szezon végén látogat el a mezőny az ázsiai országba.

Mindenesetre a Sanghaji Sportszövetség (SSGA) néhány héttel ezelőtt már javasolt a sportszakmai vezetőknek, hogy töröljék a közeljövő sporteseményeit – így többek között elmarad az atlétikai-vb kínai fordulója és a sanyai Formula–E-futamot is elhalasztották, de sokan már a nyáron, Japán fővárosában, Tokióban rendezendő olimpia miatt aggódnak.

Ráadásul már másképp is érintette a nemzetközi autósportot a koronavírus: Ma Qing Hua karanténba vonult a mexikói Formula–E-viadalt megelőzően elővigyázatosságból, míg Devlin DeFrancesco a vírusra hivatkozva szállt ki az ázsiai F3 téli bajnokságából.

Sokak szerint a koronavírus érintheti az idén bemutatkozó Vietnám Nagydíjat is, de annak ellenére, hogy Hanoi városa közel fekszik a kínai határhoz, a szervezők nem aggódnak az április 5-i nagydíjért: a sportág vezetői biztosak benne, hogy a versenynaptár új utcai versenyt gond nélkül meg lehet rendezni eredetileg kitűzött időpontjában.

Legutóbb 2011-ben volt precedens arra, hogy Formula–1-es futamot töröljenek: kilenc évvel ezelőtt politikai zavargások miatt hagyta ki a száguldó cirkusz a bahreini állomást.

A verseny elhalasztásának híréről a BBC is beszámolt.

FRISSÍTÉS: Hivatalosan is lefújták a kínai versenyt, de még nem törölték véglegesen

Fotó: Racing Point Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9615470616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása