Michelisz Norbert megcsinálta: ő a WTCR 2019-es bajnoka!
WTCR 2019: Sepang - 3. futam

Az elképesztően izgalmas sepangi szezonzárót az ötödik helyen befejezve Michelisz Norbert világkupa-győztes 2019-ben!

8bd9679bafce2b7e6caeebe8119086a5.jpg

Egyáltalán nem lehettünk nyugodtak ennek a pokolian hosszú, 30 futamosra nyúlt WTCR-szezon utolsó felvonása előtt: noha a pontversenybéli előnye Michelisz Norbertnél volt – tíz egységgel előzte hondás ellenfelét, Esteban Guerrierit a tabellán –, a felvezető kör nagy volt a tüsténkedés az #5-ös számú Hyundai körül – mint az utólag kiderült, nem véletlenül: a motor akarta nehezen az igazságot az i30 N TCR-ben.

A rajtot követően Michelisznek ki is forogtak a kerekei, így nem csak az első, de a második helyet is elveszítette az 1-es kanyarig: Guerrieri vette át ráadásul a vezetést, mögé Mikel Azcona zárkózott fel. Nehéz helyzetben volt a magyar versenyző, mert láthatóan nem volt a tempója, és ennek hamar meg is lett a böjtje, mivel az első körben lecsúszott a negyedik helyre, miután a 22. helyről esőgumikon hatalmasat rajtoló Johan Kristoffersson körbeautózta őt.

Mégis felcsillant egy apró reménysugár, mivel Azcona elkezdte abajgatni a vezetését Guerrierit – a spanyol már éppen támadott volna, azonban Ma Qing Hua és Augusto Farfus kicsúszása miatt pályára küldték a biztonsági autót. Három körrel később ismét meglengették a zöld zászlókat, és a jelek arra mutattak, hogy a Safety Car-fázis jót tett Michelisz autójának: a magyar szemlátomást azonnal jobb tempót kezdett el diktálni, szinte tolta le a pályáról Kristofferssont, mialatt Azcona megelőzte Guerrierit, ami rögtön visszabillentette a magyar pilóta oldalára a mérleg nyelvét.

A drámai fordulatok sorozat korántsem ért véget: néhány kanyarral később Azcona lecsúszott az ívről, így Guerrieri visszatámadt, de összeért a spanyol és az argentin, aminek következtében utóbbinak hosszú másodperceken keresztül kellett a füvön csúszva ellenkormányoznia, hogy a pályán tartsa a Hondát. A hátsó egyenesre aztán négyen egyszerre fordultak rá, de Guerrieri kálváriája csak ezután vette kezdetét.

Guerrieri folyamatosan elkezdett tempót veszíteni, vészüzemmódba kapcsolta az autója, mivel a füvön szánkázva eltömődtek a hűtésrendszer nyílásai, ami túlmelegedést eredményezett. Az argentin két kör alatt a pontszerző zónából is kicsúszott, majd kétszer-háromszor is kijött a boxba, hogy kipucolják az autóját, de ez már nem segített rajta és a bajnoki esélyein.

Michelisz az új fordulatok tudatában inkább el is engedett két pozíciót Kevin Ceccon és Frédéric Vervisch javára, hogy biztosan célba érjen az ötödik helyen. Az utolsó körökben – egy, Gordon Shedden által előidézett, újabb biztonsági autós fázis után – még négyen voltak harcban a győzelemért, aztán három körrel a leintés előtt Kristoffersson állt az élre, a svéd pedig meg is őrizte pozícióját a leintésig, behúzva az idény utolsó versenyét Azcona, Ceccon és Vervisch előtt.

Michelisz Norbert pedig az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót, ezzel ő lett 2019 bajnoka a WTCR-ben. 2019. december 15. – jól jegyezzük meg ezt a dátumot, a hímesházai születésű pilóta ugyanis történelmet írt a magyar autó-motorsportban, 2007 és Talmácsi Gábor MotoGP 125 ccm-es bajnoki címe óta először nyert magyar pilóta motorsportos világsorozatban.

Mögötte csapattársa, Tarquini ért célba hatodikként, míg az első tíz sorrendjét Néstor Girolami, Tiago Monteiro, Thed Björk és Benjamin Leuchter tetté teljessé. Ami a mezőny másik magyarját, Tassi Attilát illeti, váltóhiba miatt ki kellett hagynia az idényzárót, Nick Catsburgot pedig eltiltották, amiért az előző versenyen Yvan Mullerrel ütközött.

Gratulálunk, Norbi!

A harmadik verseny végeredménye:

wtcr_2019_sepang_r3.jpg 

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6715353400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása