WTCR: Michelisz fontos lépést tett meg a világkupa-elsőség felé

13 pontot hozott Michelisz Norbert legfőbb ellenfelén, a szombati napot nulla ponttal záró Esteban Guerrierin – karnyújtásnyira van attól a magyar, hogy átvegye a vezetést az összetettben. A WTCR ningbói első versenyén Yvan Muller szerzett hazai győzelmet a Lynk&Co számára.

92a783584a4147e2e306a29084230658.jpg

5df753074df2ebd8ed3ff5bb04a6e42e.jpg

Szinte lehetetlenség volt előzni a ningbói pályán, ez pedig meg is pecsételte a túraautó-világkupa (WTCR) szombati versenyét: Yvan Muller a pole-ból aratott rajt-cél sikert a Lynk&Co hazai versenyén, ezzel megszerezve első 2019-es győzelmét. A kínai Ma Qing Hua az Alfa Romeóval többször is nézelődött a francia mögött, de maradt a második helyen, így idei negyedik dobogós eredményét könyvelhette el hazai közönsége előtt.

Michelisz Norbert pedig a cuprás Mikel Azconát szorongatta a harmadik helyért, próbálkozásait azonban nem koronázta sikere, de negyedik helyével is értékes pontokat mentett a BRC magyar versenyzője; 9 pontosra csökkentette a hátrányát a nullázó Esteban Guerrierivel szemben.

A Münnich Motorsport versenyzője a 9. helyről indult volna, de a portugáliai hétvégéről hozott rajtbüntetésének értelmében csak a 12. pozíciót foglalhatta el a rajtrácson – azonban az autójában üzembe lépett a poroltó, ezért le kellett tolni, s csak a boxból vághatott neki a futamnak, amit végül a 19. helyen fejezett be.

Tassi Attila egy helyet javítva 23.-ként ért célba a KCMG-Hondával.

Vasárnap 3 órától folytatódik közép-európai idő szerint a WTCR kínai programja, a második időmérő edzéssel, amit a második futam követ 08:30-tól, a harmadik pedig 09:50-kor rajtol.

Az első futam (előzetes) végeredménye:

wtcr_2019_ningbo_r1.jpg

Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7715087838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása