DTM: Jövőre újabb privát csapat érkezhet?

a198685_medium.jpg

A formulaautózásban már több komolyabb sikert is elérő Motopark csatlakozna a német túraautó-bajnokság mezőnyéhez 2020-ban, privát BMW-ket indítva.

Köszönhetően a Mercedes távozásának, az idei évben már privát csapat is szerepel a DTM-ben: a WTCR-ből is ismert WRT futtat két Audit két újonccal, Jonathan Aberdeinnel, valamint Pietro Fittipaldival. S minden jel arra mutat, hogy jövőre lesz egy másik nem gyári alakulat is a bajnokságban, mivel a Motopark fontolgatja, hogy a BMW-vel együttműködve beszáll.

A BMW nyitott volt arra, hogy akár már az idei évben kegyeibe fogadja egy privát gárdát, de a bajorok legnagyobb sajnálatára nem sikerült olyan partnert találni, amellyel kivitelezhető lenne a projekt. Viszont a Motopark már több mint két évtizedes múltra tekint vissza: jelenleg az Euroformula Open-ben, a japán Super Formula, valamint a japán Forma-3-as sorozatban versenyez, de korábban megfordult többek között a GP2-ben, valamint a Forma-3-as Európa-bajnokságban.

kmb_1953_1.jpg

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

Nem is mondható eredménytelennek az oscherslebeni csapat, mivel a GP2-ben Russian Time néven megszerezte a csapatbajnoki címet, a Forma-3-as Európa-bajnokságban pedig az utolsó három évben dobogón zárta a konstruktőri kiírást. Pillanatnyilag dominálja az Euroformula Open-t a Spában, a Hungaroringen és a Red Bull Ringen is duplázó Marino Satóval, míg a japán F3-ban is az élen az egyéni kiírásban az egykori Renault-junior Sacha Fenestrazzal.

A Motopark főnöke, Timo Rumpfkeil úgy látja, jövőre megvalósulhat a DTM-projekt is – erről a Motorsport.com hasábjain nyilatkozott:

„Már tavaly szemeztünk az opcióval. Jól alakulnak a BMW-vel folytatott tárgyalások, mert lelkesednek az iránt, hogy privát autók is legyenek a rajtrácson. Úgy látjuk, hogy ez akár valósággá is válhat, viszont ehhez még keresünk némi támogatást.”

Rumpfkeil azt is leszögezte, hogy a DTM-es program nem befolyásolná a japán és európai formulaautós sorozatokban való érintettséget. Viszont azt tagadta, hogy mindennek hátterében az áll, hogy a DTM-et irányító egykori Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger unokaöccse, Lucas Auer a csapattal versenyez a Super Formulában, ahonnan a DTM-be való átigazolás egy logikus lépés is lenne – sőt, kitért arra, hogy előbb az anyagi hátteret szeretnék biztosítani, csak utána kezdik el feltérképezni a versenyzői piacot.

Nyitókép: Audi Motorsport Communications

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2414970742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása