F3 - HORRORBALESET ÁRNYÉKÁBAN ISMÉTELTE MEG MAKAÓI GYŐZELMÉT AZ RB JUNIORJA
Forma-3-as Makaói Nagydíj: 2018

e6812c66f676b34828fa0a2647872a46.jpg

Daniel Ticktum megvédte a címét a volt portugál gyarmatban, mialatt a 2018-as Makaói Nagydíjat egy brutális baleset árnyékolta be, amiben öten sérültek meg összesen, köztük két versenyző, Sophia Flörsch és Sho Tsuboi – előbbi 270 kilométer/órás sebességnél bukott, hétfőn reggel gerinctörés okán fogják megoperálni.

Az edzéseken Schumachernél, az időmérőkön Ticktumnál volt a labda

d2a1d793719358cebd8157139e2ccf70.jpg

Nem csak a WTCR, hanem többek között a Forma-3 és a GT Világkupa mezőnyét is tiszteletét tette az előző hétvégén a makaói pályán. A Forma-3-asok programja csütörtökön az első szabadedzéssel vette kezdetét, ami a 2018-as Európa-bajnok, a premás Mick Schumacher elsőségét hozta, de mindössze 30 ezredmásodperccel előzte meg az idei évben a GP3-ban versenyző Callum Ilottot, aki a Carlin kötelékében tért vissza a kategóriába. A Motopark pilótája, Juri Vips lett a harmadik annak ellenére, hogy a tréning korai szakaszában, egy hajmeresztő szituációban érintőre vette a szalagkorlátot a bal hátsó kerekével, aminek következtében defektet kapott. Az észt mögött csapattársai, a tavalyi makaói győztes, Daniel Ticktum, illetve Joel Eriksson – aki idén már a DTM-ben versenyzett a BMW színeiben – tették teljessé a legjobb öt sorrendjét.

42182c1f5135c8adcab13802eb5c5d8e.jpg

A program egy időmérő edzéssel folytatódott, aminek folyamán a Red Bull-junior Ticktum egy 2:11.0-ás körrel 132 ezredet adott Ilottnak, míg a harmadik helyre Schumacher ért oda, megelőzve Jake Hughes-t (Hitech GP), valamint a Super Formula sztárját, Yuki Sekiguchit, aki ötödik lett a B-Max Racing gépével. Ezúttal már több rázós helyzetnek lehettünk szemtanúi, ehhez képest „csak” háromszor volt szükség a piros zászlókra: előbb Hon Chio Leong, majd Enaam Ahmed ütközött neki a falnak a hírhedt Police-kanyarnál, a két Hitech-pilóta után még Sena Sakaguchi, a Toda Racing japánja törte össze az autóját az R-kanyarban.

30a00a972397d8efc28f37ec041e1adb.jpg

A versenyzők a második szabadedzés folyamán tovább készültek a péntek délutáni, utolsó időmérőre, amit megelőzően 2:10.674-gyel Mick Schumacher futotta meg a leggyorsabb kört. A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia mögött Callum Ilott végzett, mindössze 91 ezredmásodperccel elmaradva, a brit pilótát pedig a Red Bull legfrissebb szerzeményének számító Vips követte a harmadik helyen. Mindeközben Jake Hughes továbbra is lenyűgöző teljesítményt produkált a visszatérő hétvégéjén, ugyanis a negyedik helyen zárva lenyomta Ticktumot. Piros zászlóval egyszer, az utolsó két percben kellett félbeszakítani a sessiont, azt követően, hogy Toshiki Oyu ütközött a Maternity-nél, azonban sárga zászlós fázisból több is akadt: a Lisszabon-kanyarban Sacha Fenestraz és Enaam Ahmed is kicsúszott a bukótérbe, utóbbi ráadásul kétszer.

af9a0ec1782d0fd86ec9d2b50a4232e6.jpg

Péntek délután, a második kvalifikáció alkalmával is legyőzhetetlennek bizonyult Daniel Ticktum, aki 2:09.910-es megszerezte az első rajtkockát a kvalifikációs versenyre, mialatt fő kihívójának, Callum Ilottnak a levesébe beleköpött egy sárga zászlós zóna, amit Enaam Ahmed idézett elő azzal, hogy megforgott az utolsó kanyarban.

Ilott több mint négy tizedet kapott Ticktumtól, de a Ferrari-akadémista brit örülhet annak, hogy ép autóval megúszta az utolsó perceket, amikor is Marino Sato pont előtte állt bele a falba a Police-nál a Motopark autójával. Ezzel párhuzamosan Ukyo Sasahara ütközött az R-kanyarban, azonban a ThreeBond Racing pilótáját már nem tudták elkerülni: Joel Eriksson nekiütközött hátulról a japánnak, a pályán kialakult tumultuózus jelenetek az időmérő véget jelentették.

Ilott mögött Fenestraz, a Renault F1-es csapatának növendéke lett a harmadik, megelőzve Erikssont, Guan Yu Zhou-t, valamint Jake Hughes-t. Az EB-győztes Mick Schumacher csak a 9. rajtkockát tudta megszerezni.

A káoszt tovább tetézte, hogy a Lisszabonban Keyvan Andres és Yoshiaki Katayama összeakadtak, a Solitude Esses-ben Sho Tsuboi találta el a korlátot, továbbá Sophia Flörsch és „Dragon” is ütköztek.

Egy kutya volt Ticktum legnagyobb ellenfele szombaton

A Makaói Nagydíj rajtsorrendjét meghatározó kvalifikációs verseny rajtjánál Callum Ilott a szélárnyék segítségével már a Mandarin-kanyar külső ívén át tudta venni a vezetést Daniel Ticktumtól, de aztán a Lisszabonban lecsúszott az ívről a Ferrari-junior, és a bal hátsó kereke súrolta a gumifalat – ennek köszönhetően pedig Ticktum vissza tudta venni az első helyet, majd az első kör végére már több mint egy másodperces előnyt épített ki.

Szokták mondani, hogy Makaón bármi megtörténhet, de tényleg, azonban arra maximum csak a tisztán- és jövőlátók számíthattak, ami a 3. körben borzolta fel a kedélyeket: történt ugyanis, hogy egyszer csak beszaladt egy kutya a pályára, és pont Ticktum elé, aminek következtében a britnek egy kockázatos manőverbe kellett belemennie, nehogy elüsse a négylábút, ami miatt végül pályára lépett a Safety Car.

Az újraindítást követően Ticktum ismét meglépett az élen, miközben a harmadik helyért kisebb adok-kapok alakult ki Joel Eriksson és Sacha Fenestraz között: a svéd a Lisszabon-kanyarig megelőzte a franciát, aki viszont a San Francisco-kanyarban visszaelőzte a Forma-3-as Európa-bajnokság tavalyi ezüstérmesét. De Eriksson nem hagyta annyiban: egy körrel később újabb támadást indított Fenestraz ellen, és a Mandarinban meg is előzte a Renault-juniort, sőt szélárnyékból odaért Ilott mögé.

A következő körben pedig a Ferrari-akadémista számára sem volt menekvés, a Lisszabonban Eriksson belső ívre tette az autóját, onnantól fogva pedig a brit kénytelen volt elengedni a második helyet.

5a3cfdeaae444f3ee7d36d0efe11646d.jpg

A 12 körös verseny így Ticktummal és Erikssonnal a Motopark kettős győzelmét hozta, aztán Ilott és Fenestraz értek célba. Sokáig Guan Yu Zhou egészen az utolsó körig tartotta az ötödik helyét Hughes-zsel szemben, de a kínai Ferrari-ifista a Solitude Esses-nél eldobta az autót, és ezzel véget ért számára a dal, a brit pedig köszönte szépen a TOP-5-ös pozíciót.

Schumacher hatodikként látta meg a kockás zászlót, majd a 14.-ről egészen a 7. helyig felzárkózó Vipsszel és három premással, Marcus Armstronggal, Ralf Aronnal és Robert Shwartzmannal lett teljes az első tíz.

A kutyás esetet leszámítva valamennyi incidenst követően sikerült lebonyolítani a műszaki mentést anélkül, hogy szükség lett volna a biztonsági autó szolgálataira. Pedig Zhou-n kívül még hárman baleseteztek: Sena Sakaguchi a Maternity-ben, Ritomo Miyata és Frederik Vesti pedig a Lisszabonban ütköztek.

Ticktum duplázott Makaón, de egy horrorisztikus bukás árnyékában

Remekül elkapta a Makaói Nagydíj rajtját Daniel Ticktum, így a Red Bull juniorja meg tudta őrizni a vezetést, azonban a mezőny lendületét már az első kör végén megtörte a biztonsági autó pályára lépése, mivel két baleset is történt az ilyen szempontból frenetikus Lisszabon-kanyarban, ahol Marino Sato és Alex Palou egymástól függetlenül álltak a gumifalba, viszont Hon Chio Leong és Keyvan Andres egymást támogatták oda.

1542527244207

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Nézőtéri videón Flörschék balesete – a megtekintést csak erős idegzetű olvasóinknak tanácsoljuk!

Az újraindítás után nem sokkal viszont már a piros zászlók is előkerültek, történt ugyanis, hogy ugyanabban a kanyarban a 2018-as év egyik, ha nem a legsokkolóbb balesetét láthattuk: Sophia Flörsch már az egyenesben ütközött valakivel, így több mint 270 kilométer/órás tempónál veszítette el az uralmát az autója felett, és a kanyarba száguldva kiütötte Sho Tsuboi-t, azután a német pilótahölgy átrepült a korlát felett a kerítést is átszakítva, amin túl az autója eltalálta a fotósok részére elkülönített állványt, és két fotóst és egy pályamunkást is elsodort. Az öt sérültet azonnal kórházba szállították, de legalább valamennyien eszméletüknél voltak ekkora.

Egy hosszabb kényszerszünet után folytatódott a verseny, Ticktum pedig kapásból leszakította az üldözőbolyt, aminek az élén Eriksson ezúttal Fenestrazzal kezdett macska-egér játékba. A svéd végül egy merész manőverrel ment el a francia carlinos mellett, átvéve a második helyet.

02c1c210c0954d1286d5f6ffe24a1809.jpg

Eriksson meg már éppen kezdte volna utolérni Ticktumot, amikor egy újabb biztonsági autós szakasz vette kezdetét, Enaam Ahmed újabb balesete miatt – a brit a hétvége folyamán már harmadjára kötött ki a palánkon. Az újraindítást követően még négy kör volt hátra, de az elejében már nem történt változás, úgyhogy ugyan sokan már a harmadik Schumacher-győzelem gondolatával kacérkodtak a hétvégét megelőzően, de Daniel Ticktum egyszerűen megállíthatatlan volt, így 2017 után 2018-ban is a dobogó legtetejére állhatott fel a legendás pályán.

Eriksson második, Fenestraz harmadik lett, majd Hughes, Schumacher, Aron, Vips, Ilott, Armstrong és Shwartzman egészítették ki a TOP-10-et.

A Makaói Nagydíj végeredménye:

f3_2018_macau_gp_r.jpg

A Makaói Nagydíj legfőbb pillanatai:

2018 F3 Macau GP Race Highlights

2018 F3 Macau GP Race Highlights

Gerincműtét vár Sophia Flörsch-re

A futam leintését követően pár óráig nem igazán lehetett túlságosan sok mindent tudni Sophia Flörsch állapotáról, de végül közép-európai idő szerint nem sokkal ebédidő előtt az FIA hivatalos tájékoztatást tett közzé a 17 éves német lány állapota kapcsán. A kommünikéből kiderült, hogy Flörsch életjelei stabilok, de helyi idő szerint holnap reggel már műteni fogják, ugyanis eltört a gerince.

cc454428796d9db7bd25dfaede245d33.jpg

Tsuboi kapcsán annyit tudni, hogy ágyéki fájdalmakra panaszkodott, így további vizsgálatoknak néz elébe a japán. A sportbíró – akit Chan Cha Innek hívnak – arcán nyílt seb keletkezett, eltört az állkapcsa, sérült a felső hasfala. A két fotós közül Chan Weng Wang májsérüléseket szenvedett el, Hiroyuki Minami meg agyrázkódást kapott.

Nem sokkal később Flörsch a kórházból és a Twitteren üzent: „Csak tudatni szerettem volna mindenkivel, hogy jóval vagyok, de holnap reggel meg fognak műteni. Köszönöm az FIA-nak, a HWA AG-nek és a Mercedesnek, amiért gondomat viselek. Köszönöm mindenkinek a támogató jellegű üzeneteket, hamarosan jelentkezem további fejleményekkel.”

Sophia Floersch on Twitter

Just wanted to let everybody know that I am fine but will be going into Surgery tomorow morning. Thanks to the @fia and @hwaag_official @MercedesAMGF1 who are taking great care of me. Thanks to everybody for the Supporting messages. Update soon.

Valamennyi sérültnek mihamarabbi jobbulást kíván a Braking News Motorsport csapata!

Fotó: Macau GP Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5314379494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása