Birminghamből Magyarul

Birminghamből Magyarul

Aranyosi Péter Birminghamben

2019. november 13. - KarsaT

aranyosi_szurke_zako_3dk0.jpg

Fotó: Dumaszínház

Aranyosi Péter és Ács Fruzsi, a Dumaszínház humoristái október 5-én léptek fel Birminghamben. Az Ács Fruzsival készült interjúnkat itt olvashattátok, s most lássuk, miket mesélt nekünk Aranyosi Péter!

 

Birminghamből Magyarul: Amikor belevágtál a humorba és az előadásokba, gondoltad volna, hogy ezzel külföldön fel lehet lépni?

Aranyosi Péter: Nem gondoltam volna.

BM: Két éve kaptad meg a Karinthy gyűrűt. Akkor azt mondtad Kadarkai Endre műsorában, hogy most már talán ki mered jelenteni hogy humorista vagy. Miért ilyen nehéz ez, hogy humoristaként tekints magadra?

AP: Azért nehéz, mert akiket humoristának tekintek, azok nagyon nagy kaliberű emberek, és nem gondoltam, hogy egyszer én is lehetek olyan, mint ők. Rajtuk nőttem fel, később a Rádiókabaréban is megismertem őket, és nagyon nagyra tartom őket.

BM: Rajongóként csöppentél a Rádiókabaréba. Segítette ez a karrieredet, hogy rajongtál és a példaképeid vettek körül?

AP: A háttéremberi karrieremet nagyon segítette, hiszen ők is látták rajtam, hogy mennyire szeretem őket, így egyáltalán nem voltak ellenségesek az irányomban. A humorista fellépési pályámat viszont nem mondanám, hogy segítette, hiszen állandóan az ő árnyékukban éreztem magam. Persze ez csak az én lelkemben volt, hogy az árnyékukban éreztem magam, és összehasonlítottam magamat velük.

BM: Továbbra is összehasonlítod magad velük?

AP: Most már nem, mert a java része nincs már köztünk, vagy már nem lép fel rendszeresen, és mivel ez egy napi műfaj, nincs értelme hasonlítgatni, hiszen a mai újságot sem hasonlítod össze a nyolc évvel ezelőttivel, mert nem ugyanazok a hírek.

BM: Alsegédszereksztő-helyettesként kezdted a Rádiókabaréban, voltál Fábry Sándor asszisztense, és ma már önálló estjeid vannak. Van még feljebb?

AP: Az önálló est sem volt a terveim között, nagyon sok rábeszélés volt abban, hogy önálló estet csináljak. Ha nem beszélnek rá, szívesen eljárogattam volna kettesével-hármasával fellépni jó hangulatban, és nem azt a súlyt cipelni, hogy csak rajtam áll az est sikere. Az önálló estek magányosságánál sokkal jobb társaságban menni egy kollégával, mint vezetni három órát, fellépni, majd visszavezetni három órát egyedül. Ettől függetlenül természetesen siker az önálló est, de azért jobb jól érezni magad, mint feszültségben lenni.

apeti.jpg

BM: Senki sem tanított a színpadi létre.

AP: Nem, sőt, a Dumaszínházban fellépők nagy része nem tanulta ezt. Volt egy színészmesterség tanár, aki eljött a műsoromra, meghallgatta, és nem tudott hozzászólni. Itt mindenki magát adja – már aki meri, mert aki nem elég bátor ehhez, az annyira nem sikeres ezen a pályán.

BM: Hogyan fejlesztetted magadban a színpadi létet?

AP: Sehogy. Csak a gyakorlat működik, a napról-napra fellépés, és az, hogy egy idő után biztonságot érzel a színpadi létben. Ez például megkülönböztet a fiatalabbaktól, hogy egy olyan helyzetben, ahol a közönség nem oldódik az első tíz percben, akkor is mondom zavartalanul, míg a pályakezdők bepánikolnak, ha most nem nevet a közönség azon, amin általában szokott. Nekem már megvan a ritmus, és érzem, hogy a közönség hogyan oldódik, így én is mindig más vagyok. Minden előadás, és minden közönség más, rengeteg mindentől függ, hogy hogyan reagálnak, például a hideg-és melegfront is befolyásolja.

BM: Korábban mesélted, hogy 2000-ben Friderikusz Sándor akart neked csinálni egy one man showt, és akkor féltél, nem vállaltad, de nem is bántad meg. Ma vállalnál egy ilyet?

AP: Ma sem vállalnám, mert ugyanolyan nyomasztó feladat lenne, mint az önálló est. Nem éri meg, hogy folyamatosan görcsöljek miatta. Volt rá felkérés egy tévécsatornától, hogy mi lenne, ha lenne egy önálló műsorom, de nem érdekel az ilyesmi.

BM: Mit gondolsz, könnyebb a maiaknak a humor ingoványos talajára lépni, mint nektek volt?

AP: Sokkal nehezebb, mert mi súlytalanul léptünk fel az induló kis presszóban, nem volt összehasonlítási alap. Felesleges is lett volna akármelyikünket Maksa Zoltánnal, vagy Hofi Gézával egy lapon említeni. A mostani kezdőknek még nehezebb a helyzete, mert át kell törni azt a falat, ami a közönségben van, hiszen minket könnyebben elfogadtak, mint a mai fiatalokat. Könnyebb az összehasonlítás köztem és köztük, mintha engem annak idején összehasonlítottak volna Maksa Zolival.

72197950_2592370014146917_3877532655633301504_n.jpg

BM: Rengeteg kollégádnak megjelent könyve. Te is gondolkodsz ilyesmiben?

AP: Gondolkodom, és lassan, de biztosan lesz majd valami fikciós történetem. Nem tudom még egyelőre, de biztos, hogy lesz benne Csillagok háborúja, második világháború és Diósgyőr.

BM: ... meg Birmingham!

AP: Hát az aztán végképp!

A bejegyzés trackback címe:

https://birminghambolmagyarul.blog.hu/api/trackback/id/tr3415303794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása