Frissítve: 2019.04.23.

Egy pillanatig sem akarok úgy tenni, mintha annyira járatos volnék a baseballban vagy az amerikai baseball-bajnokságban. Alig pár hónapja húzott be ez a sport, és ennyi idő alatt még nem ismertem ki magam teljesen. Lelkesedni viszont tudok érte, és jó lenne, ha többen lennénk így vele. Itt szeretném összefoglalni és megcáfolni azokat a véleményeket/sztereotípiákat, amikkel eddig találkoztam a baseballt még ennyire se ismerő emberek részéről. A lista idővel biztosan bővülni fog, most a cél egy kis kedvcsináló, a baseballal kapcsolatos előítéletek cáfolásával. (Ha hozzáértőbbek bármiféle tévedést vennének észre, jelezzenek, javítom, eléggé az elején vagyok én is a témának.)

#1 „Képtelenség megérteni a szabályokat.”

Több, mint 10 éve jelent meg az Indexen egy nagyon király cikk, ami a lehető legegyszerűbben foglalta össze a baseball alapvető szabályait, érdemes ott elkezdeni: Mi az a baseball és mire jó?  Itt és most röviden: aki több pontot szerez, az nyer. Pontot akkor kap egy csapat, ha a játékosa elüti az ellenfél dobójától érkező, feléje hajított labdát, majd az ütés után megtesz a pályán egy kört, egyik bázisról a másikra jutva. A védők persze a dobásnál megpróbálják kipontozni az ütőjátékost, olyan labdákat küldve felé, amiket aztán lehetőleg képtelenség elütni… ha neadjisten sikerül eltalálni a labdát, akkor a védők igyekeznek még a levegőben elkapni azt, még mielőtt a támadó eljutna valamelyik bázisra. Természetesen sok egyéb módja van az ütő kiejtésének is. A lényeg, hogy egy játékrészben előbb az egyik csapat támad, a másik védekezik; a játékrész második felében aztán csere, és aki eddig támadott, az védekezik, és aki védekezett, az támad. Egy meccs 9 játékrészből (inning) áll, ha 9 után is döntetlen az állás, akkor jöhet a hosszabbítás. Nincs mese: ha győzni akarsz, jól kell támadnod és jól kell védekezned.

#2 „De hát ez egy iszonyat unalmas játék, el se tudják ütni azt a rohadt labdát!”

Elsőre tényleg úgy tűnhet, hogy a baseball csak alkalomadtán tartogat izgalmakat az egyszeri nézőnek. Mert ugye mi van: dobás (egy meccsen rengetegszer), és vagy sikerül elütni a labdát vagy nem. Néha a labda kizúg a stadionból – olyankor felmorajlik a nézősereg, a kommentátor elordítja magát: "HOME RUN!" vagy "BIGFLY!" vagy "SEE YOU LATER!" Amúgy sokszor csak hadonászó embereket mutat a kamera. Kinek jó ez? Nem tagadom, bizony meg kell nézni pár meccset ahhoz, hogy ráérezzünk a sportág ízére, és megértsük, micsoda feszültségekkel van tele egy-egy mérkőzés: ami elsőre random dobálózásnak látszik, az valójában átgondolt,  ádáz csata két játékos (dobó-ütő) között. De hogy órákig kelljen várni egy-egy akcióra, az azért erős túlzás. Mire észbe kapsz, egymást váltják a vetődések, a becsúszások, a nagy futások, a komplett pályát átívelő dobások. Ha meg is esik, hogy egy meccsen csupán egy-két pont jön össze, az inkább kivételes dolog, ami mögött rengeteg küzdelem áll.

 #3 „Az egész csak szerencse kérdése: vagy eltalálja az ütő labdát, vagy nem. Ebben semmi teljesítmény nincs.”

Nagy szerepet játszik a szerencse a baseballban, külön mérőszámok mutatják, hogy melyik játékos nyújt átlag feletti teljesítményt pusztán azért, mert jó napot fogott ki. Hosszú távon viszont a szerencsefaktor egyre kevésbé lesz döntő: a statisztikák arra mutatnak rá, hogy  vannak ütőjátékosok, akik kiemelkedő teljesítményre képesek, másrészt a játékosállományon túl a taktika és a tudatos csapatépítés is jelentősen beleszól az eredmények alakulásába. Nem mindegy például, hogy egy dobót meddig hagynak fenn a pályán, mikor érzi úgy a stáb, hogy több játékrészt már nem tud végigdobni; a másik oldalon viszont nem mindegy, hogy milyen felállásban, milyen ütőjátékosok állnak ki ellene. Át kell gondolni mindent, hiszen az alapszakasz márciustól októberig tart, csapatonként 162 meccsen keresztül.

 4# „Úristen, ezek tényleg 162 meccset játszanak fél év alatt? Ki képes mindet végignézni?”

162 meccs/szezon/csapat, az MLB-ben, az USA-beli profi első osztályban. Egyedülálló mennyiségű játékmennyiség tavasztól őszig, és ez csak az alapszakasz. Követhetetlenül sok, még az elkötelezett, hétpróbás nézők számára is. Egy fociszezon se nagyon számlál 40 összecsapásnál többet, de a jéghoki, meg az NBA se megy száz fölé. De ritka is az a baseball-rajongó, aki az elejétől a végéig leköveti csapatának valamennyi összecsapását, feltéve persze, hogy van az embernek munkahelye/szociális élete. A baseballt viszont – nagy szerencse – nem feltétlenül nézni kell, elég követni: adott esetben egy-egy hét végéhez érve rápillantani az összegző táblázatokra, nyugtázni, hogy melyik dobó milyen pontossággal dobott, melyik ütő milyen pontossággal ütött, melyik csere bizonyult nyerőnek, kicsodán ment el a találkozó, ki produkált bombameglepetést, átpörgetni a videóösszefoglalót. Van is ebben valami nyugis: párszor belenézel a játékba, aztán folytatod a dolgod. Semmi stressz, ha elmulasztottál egy izgalmas pillanatot, holnap úgyis jön a következő. Nem maradsz le semmiről.

#5„Mi ez a sok szám? Meg betű? ERA? .321? BABIP? WAR?”

A baseball az egyik leginkább számszerűsíthető sport, a statisztika a velejárója. Nem mintha a számok nélkül élvezhetetlen volna; de a mutatókkal amúgy is hamar meg fogsz barátkozni, mert lépten-nyomon találkozol velük. Nem annyira bonyolultak, mint amilyennek elsőre gondolnád. És elég néhány alapvető teljesítménymutatót ismerned - pl. ki mekkora százalékban találja el a labdát, ki mennyi alkalommal jut el egy-egy bázisra: ezeket egyszerűen le tudod olvasni és fontos infókat jelentenek. Természetesen bőven tartogat emberi, megható pillanatokat ez a játék: abszolút nem mindennapi élmény, amikor egy veterán dobó, aki kis túlzással élve egész életében mást se csinált, csak hajigálta a labdákat, karrierje során először képes úgy elütni a labdát, hogy az hazafutást érjen:

#6 „Ez amerikai sport, amerikai időben játsszák, soha nem fogom tudni élőben nézni a meccseket”

Heti 1-2 alkalommal simán tudod élőben is követni a játékot: ami az USA-ban sok helyen kora délutáni mérkőzés, az itthon kényelmes esti 7-8-as kezdés, és a nagy meccsszámból kiindulva sok csapatot elkaphatsz emberi időben. És mint már szó volt róla, bőven megengedheted magadnak, hogy ne nézz meg mindent, hanem mondjuk egy 10 perces összefoglalóval pótold a legfontosabb pillanatokat.

 7# „Oké, de én egy csapatot se ismerek”

Jelenleg 30 klubot számlál a bajnokság, és túlzás nélkül lehet állítani, hogy valamennyi rendelkezik olyan tulajdonsággal, ami miatt seperc alatt szimpatikussá válhat. Vannak, akik az ütőjátékosaik révén emelkednek ki a tömegből, látványos támadást produkálva; másoknak épp a védelem az erőssége, így aztán bármikor elverhetnek egy-egy nevesebb ellenfelet. Akadnak csapatok, akik az építkezés fázisában vannak: becsvágyó, fiatal tehetségekkel lépnek pályára, hogy a sikertelen szériák után most végre megmutassák; máshol az öreg rókáktól remélheted a végső győzelmet. Kezdésként egy kiváló, 2015-ös cikket ajánlok, nem győzöm elégszer dicsérni a Playball blogot, nagyon minőségi bemutatót találsz mind a 30 csapatról. Válassz valakit, kövesd, hamar belerázódsz -- én személy szerint az Atlanta Bravest kezdtem el figyelni, és a 2019-es szezonban is kitartok mellettük. A bemutatót itt találod: Miért épp az Atlanta Braves?

#8 „Nem tudok angolul”

Magyarul jelenleg nagyon kevés infó kering a baseballról, de azért korántsem reménytelen a helyzet: remek bevezetőkkel, elemzésekkel és segítőkész baseball-fanokkal találkozni a PlayBall blogon, a Newz-facebook-oldalon, az indexes MLB-topicban vagy a bowl.hu fórumon, minden ott van a Linkgyűjteményben. Csak kérdezni kell – kis hazai közösségről beszélhetünk, ahol mindenki örül annak, ha sikerül újabb embereket megnyerni ennek a sportágnak.

#9 „Nem akarok a szezon kellős közepében belevágni”

Nem is kell.2019. március 20-án kezdünk.