#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

A Pentateuchus és a Mamma mia! musical

thomas_romer.jpg

Thomas Römer biblikus egy frappáns hasonlattal világította meg a Biblia első öt könyvének keletkezéstörténetét.

Riporter: Bevezető előadásában kifejtette, hogy a Pentateuchus kicsit úgy épül fel, mint a Mamma mia! musical filmváltozata.

Thomas Römer: Igen, ez abban az időben volt, amikor a film megjelent a mozikban. A film forgatókönyve meglehetősen banális történetet írt az Abba együttes dalaiból. A dalok eredetileg nem kapcsolódtak egymáshoz sem kronológiailag, sem tematikusan. A forgatókönyv azonban felvázolt egy elképzelt házasságkötést, hogy elrendezze a dalokat, amiket az kötött össze, hogy ugyanahhoz az együtteshez tartozó szerzők írták. Ennek eredménye lett a film egy történettel és lazán egymáshoz kapcsolódó dalokkal.

Hasznosnak találtam a képet annak bemutatására, hogy a Pentateuchus hagyományai, amelyek eredetileg nem kapcsolódtak egymáshoz, most összefüggésbe kerültek egymással. Egyrészt ott vannak a nagy narratívák a világ és az ember teremtéséről, a vízözönről, a bábeli toronyról – különböző elbeszélések ezek, amelyeket a világ és az emberiség eredetének témája fogja össze. Aztán ott vannak a pátriárkák elbeszélései. Ezeket is először külön beszélték el: Jákob, Izsák és Ábrahám kalandjait. József története teljesen más. Ezek ugyanolyan irodalmi műfajúak, de nem úgy írták őket, hogy egymást kövessék. Valószínűleg Jákobé a legősibb és Ábrahámé a legújabb. A Bibliában azonban úgy döntöttek, hogy Ábrahám története a legelső.

A pátriárkák történetei és a kivonulás története kezdetben egyáltalán nem kapcsolódtak össze. A pátriárkai elbeszélésekben fontos szerepet kap a származás, a genealógia, a kivonulás történetében azonban a genealógiák eltűnnek. Még Mózes sem volt ősatya. Vannak fiai, akikről egyáltalán nem tudjuk, mi lesz belőlük. Az aranyborjút feldolgozó epizódban azt mondja Isten: „Elpusztítom ezeket az embereket és téged teszlek nagy néppé!”. Mózes azonban megtagadja, hogy őselőd legyen. Ez egy mélyreható reflexió arra a kérdésre, hogy a judaizmus hogyan keletkezett: Miként is vagyunk zsidók? Azért vagyunk zsidók, mert Ábrahámtól, Izsáktól, Jákobtól származunk? Vagy azért, mert megtartjuk a parancsokat, amiket Mózes közvetített a Szinájon?

Forrás: Remnant of Giants. The #1 Online Magazine for Biblical Gigantologists

inspiracao-para-casamento-6-filmes-que-toda-noiva-precisa-ver.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr3914630640
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása