Stephen King 1947-ben született az Egyesül Államok Maine államában. Első regénye, Carrie 1974-ben került a boltokba, azóta King közel fél évszázadot töltött el szörnyeket, hősöket, a kisvárosi amerika légkörét megörökítő kötetekkel. Szereplői menekültek már gyilkos bohócoktól, rémísztő autóktól, lelketlen politikusoktól.

Olyan híres köteteket tett le az asztalra, mint a Végítélet, a Holtsáv és a Kedvencek temetője. Legutóbbi könyve az Institute, egy diktatúra koncentrációs táborában zajlik, ahová különleges képességű gyerekeket zártak.

A Carrie a Watergate-botrány és Vietnám korában íródott. Amerika rémesebb, vagy jobb hely lett azóta?

A világ egy rémes hely. Egy kísértetházban ragadtunk mind, vagy szellemvonaton, ha ez a hasonlat jobban tetszik. Egy életre idezártak minket. A rémek jönnek és mennek, és mindenki szereti a képzelt szörnyetegeket, mert ha őket legyőzzük, akkor talán a valóságosakkal is sikerülhet.

Az Institute gyermek-koncentrációs tábora a modern kori tényeket is felhasználja. Mennyiben hatott Trump bevándorlási politikája a könyvre?

Trump intézkedései nem hatottak a könyvre, mert ez még azelőtt iródott, mielőtt ez az inkompetens elnököt megválasztották. A gyermekeket olykor bezárják, és ez a világon bárhol előfordulhat. Remélhetőleg, azok, akik olvassák az Institute-ot, ellenérzéseket éreznek magukban a rossz bevándorlási politikával szemben.

Te egy replublikánus munkásosztálybeli családban nőttél fel. Hogy reagálnának a szülei a mostani republikánus politikára?

Anyám akkoriban szavazott, mikor George McGovern volt a jelölt. Más idők voltak. Anyám gyűlölte a Vietnámi háborút is. Megesküdtem, hogy erről nem beszélek, de talán most mégis itt az ideje. Maine állam republikánusai kezdenek más színekben játszani. A szenátorunk Susan Collins így próbál elszakadni.

Az írásaidban található borzalmak ellenére, folyton ott a hit az alapvető emberi tisztességben. Ez azt sugallja, hogy az emberek alapvetően jók?

Igen, a legtöbb ember jó. A legtöbb embert elborzaszt egy terrorcselekmény, és csak kevés olyan, aki hajlandó egy ilyenben részt venni. A híreket azonban nem a többség írja.

A karriered elején a komoly irodalom helyett olcsó horrorokkal kezdtél foglalkozni. Most pedig nemzeti kincsként tartanak számon.

Ez részben tiszteletreméltó dolog. Bár az is igaz, hogy túléltem a legvéresebb szájú kritikusaimat. Boldog vagyok, hogy ezt elmondhatom. Ettől rossz ember lettem?

Köze van ennek a dolognak ahhoz, hogy a szépirodalom, és a ponyva közti határvidék bizonytalanná vált? A régi besorolások már nem úgy működnek, mint manapság?

Nos, azért még mindig vannak furcsaságok – számomra legalábbis. A Rigoletto egy áriája, az komolyzene. A Rolling Stones Sympathy with the devil-je könnyűzene. Pedig mindkettő nagyon jó. Szóval ezt mindenki magának döntse el.

Hallottam, hogy hangos zenére szeretsz írni. Nem zavaró?

Most éppen a Fine Young Cannibalst hallgatom. Ezt követi majd Danny and the Juniors, majd jön az Animals. Szeretem a rockot. Minél hangosabb, annál jobb.

De hagy a zene nyomot a könyv hangulatán? Más lesz egy fejezet, ha Animalst hallgatsz közben, és más, hogyha Ramonest?

A zene, amit én hallgatok lenyomatot hagyhat egyes szavak megválasztását, vagy hozhat egy új mondatot. De soha nem hat ki a stílusra.

Megdöbbentően termékeny vagy. Mit gondolsz azokról az írókról, akik éveket töltenek a munkájuk csiszolgatásával, újraírásával. Irígy vagy az alaposságukra?

Néhány írónak évekbe telik, mire összehozza. James Pattersonnak elég volt egy hétvége. Minden alkotó más. Szerintem az első vázlat meg kell szülessen négy hónap alatt. De az csak az én véleményem. Ráadásul én rögeszmésen írok. És van itt még egy dolog. Az élet rettenetesen rövid. Én annyit akarok kihozni belőle, amennyit csak lehetséges.

Szoktad magad kényszeríteni, hogy lassíts?

Szándékosan lassítani? Soha. Olyan volt már, hogy az első vázlatot szabadkézzel írtam, az Álomcsapda estében. De nem hiszek az örökös javítgatásban. Ha folyton vakargatsz egy sebet, az folyton vérezni fog, és sosem gyógyul be.

Egyszer azt mondtad, hogy a szereplőid addig beszélnek a fejedben, míg ki nem engeded őket. Ez kicsit olyan, mintha az írás közel állna az elmebajhoz.

Nem hiszem, hogy az írás elmebaj lenne. De mikor írok, és jól megy, a valódi világ eltűnik nyomtalanul.

Van egy ideális állapot, mikor el lehet engedni egy kéziratot, vagy ez mindig nehéz? van olyan, hogy egyes könyvek szereplők még kísértenek a megírás után is?

Vannak ilyen szereplők. Mint Holly Gibney a Mr. Mercedesből Olykor Gileádi Roland a Setét toronyból. De ők a ritka kivételek.

Együttműködtél Peter Straubbal A talizmán és A fekete ház íráskor. csakúgy, mint a fiaiddal Owennel és Joe-val. Van valaki más, akivel szívesen írnál könyvet?

Szeretek közösen írni a fiúkkal és Peter Straubbal is. Remélhetőleg fogunk még így alkotni. Persze vannak mások is, akikkel szívesen írnék közösen. Például Colson Whitehead, Michael Robotham, Linwood Barclay, Alex Marwood, Tana French. Persze erre nincs időnk, de érdekes szövegek jönnének létre. Az a legjobb, ha egy új és érdekes stílus születik ebből.

Ha az elnök elrendeli, hogy minden könyvet el kell égetni az államokban. De te megmenthetsz három könyvet a sajátodból. Melyik három lenne az?

Hogy melyiket? Rossz kérdés, de rendben, játsszunk. Lisey története, a Végítélet, és a Tortúra.

Forrás:

https://www.theguardian.com/