Összekötni a kellemeset a hasznossal - tartja az elcsépelt és agyonhasznált mondás, de azért valljuk be, sokan szeretjük ezt tenni. Én eggyel tovább vittem ezt a gondolatot és a kellemeset kötöttem össze a kellemessel. Egészen jó recept, higgyétek el!
A motorozás és a fotózás összekötése mindig óriási bónusz - a hétvégén pedig olyan idő volt, hogy nem hagyhattam ki a lehetőséget. Felpattantam tehát a nyeregbe, a hátamon a kellemes húszkilós táskával (mivel sajnos a hátsó dobozba pont nem fér bele) és elindultam a Kiskunsági Nemzeti Park irányába. Poros, köves, gödrökkel gazdagon teletűzdelt út vezet a szikes tavakhoz, ahol autóval mindig lassan, óvatosan, gépészkedve kell haladni - két keréken azonban élmény volt még ez is. Jó, nem mondom, hogy túl jó rejtőszíne van a motornak, talán még egy rosszabb látású vakond is kiszúrna:
Ettől függetlenül a közelben legelésző bivalyok egész nyugodtan viselkedtek, és viszonylag közel engedtek magukhoz (már persze a kerítés túloldalán).
Mióta jártam a Budakeszi Vadasparkban, azóta másképp rendszerezem magamban ezeket a párosujjú patásokat, mivel ott testközelből láttam őstulkokat, amik mellett a bivaly egész "aprónak" tűnik. Így, kint a mezőn, őstulok nélkül meg épp ellenkező érzésem volt...
Pont ivás és fürdés közben érkeztem, ebben a tevékenységben pedig láthatóan elmerültek (bocs), de azért pontosan tudták, hogy valaki sok tízméternyiről figyeli minden lépésüket:
Akadt olyan is közöttük, aki a semmi közepén rágcsált néhány csomónyi füvet:
Aztán, amikor a csorda elindult a park egy távolabbi végébe én is elsétáltam egy közeli padhoz és ott üldögéltem, néztem a nagy semmibe, a távolban a szikes tavak kiszáradt medréből kapott fel finom, fehér port a süvítő szél, amikor apró neszezésre figyeltem fel a kerítés környékén. Egy rozsdafarkú pár vadászott a délutáni napfényben fürdőzve. Egy képet engedett az egyikük (ráadásul egy szép kövér falattal a csőrben):
Lényegében időm sem volt, épp hogy magam elé tudtam kapni a fényképezőgépet, annyira a semmiből érkezett ez a csodaszép egerészölyv.
Valószínűleg ő is meglepődött, mert ahogy észrevette, hogy mennyire megörültem neki, egyből éles fordulatot vett.
Aztán még egyszer megmutatta a gyönyörű szárnyakat teljes terjedelmükben is:
A végére pedig gondoltam, mutatok néhányat a "szikes tavi tornádók" közül:
Egészen földöntúli tájat tud varázsolni némi por meg a szél. Remélem, lassan a meder újra megtelik vízzel és néhány vízimadár is visszatér vele együtt - bár, őszintén szólva én a bivalyokkal, ölyvekkel és rozsdafarkúakkal is tökéletesen meg voltam elégedve azon a vasárnap délután!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
