Az 1980-as évekre Románia túl volt már a Ceaușescu-i diktatúra elmélyü­lé­sé­nek kezdeti lépésein, így a magyar kisebbség helyzete egyre aggasztóbbá vált. Ez rányomta a bélyegét a magyar vonatkozású fesztiválok, koncertek megszervezésére is. Egyre nehezebben és körülményesebben hagytak jóvá egy-egy rendezvényt a ható­ságok, többnyire a „Megéneklünk, Románia” országos fesztivál keretében akadt lehetőség csak a fellépésre. A romániai magyar könnyűzene életben tartása nagyrészt Boros Zoltánnak volt köszönhető, aki a rendszeresen készített zenés műsorokat, az országos lapokban népszerűsítette a zenei műfajokat.

Egy 1978-as szerkesztőségi beszámolójában a zenei rendező így írt: „Ami a könnyűzenét illeti. A tíz éves magyar adással pár­hu­zamosan fejlődő együttesek, énekesek pályájának forduló­pont­ja az utóbbi egy-két év. A legjobbak most állnak sikerük csúcsán. Első hely az országos toplistákon a Metropolnak és nagy sikerű LP, összegző LP a Józsa-Horváth kettősnek stb. A csúcs egy­ben azt is jelenti, hogy feltevődik a kérdés: hogyan tovább? Sajnos, szembe kell néznünk a valósággal. A Siculuson felbuk­kant együttesekkel, énekesekkel minden szépen ment, amíg megmaradtak szombat-vasárnapi zenészeknek, illetve amíg nem fejlődtek odáig, hogy a muzsikálást már szakmának is akarták tekinteni, elsődleges foglalkozásnak. Akkor kiderült, hogy a ha­zai magyar könnyűzene működési területe szűk és napról nap­ra szűkül. Vannak olyan városok, amelyek nem engedik fellépni a Metropolt csak azért, mert kétnyelvű a műsoruk, azaz magyarul is énekelnek. A sepsiszentgyörgyi Tavirózsa feszti­válra egyre kevesebb magyar jelentkezőt küldenek a megyék. A Siculus fesztivál megszűnte óta a televízió magyar műsora nem egyik, hanem a műfaj művelőinek szinte egyetlen fellépési lehetősége. Ez pedig kevés ahhoz, hogy rutint szerezzenek, ahhoz is, hogy az évi néhány szereplés érdekében hatalmas befektetéseket eszközöljenek: a pop-, és rockegyüttesek felszerelései nem tíz-, hanem százezrekbe kerülnek.” (Székelyföld, 2014. február).

Székedi Ferenc újságíró hasonló véleményt fogalmazott meg a korabeli megyei lapban: „Még jól emlékszem az 1977-es kez­detre, amikor a megyei KISZ-bizottságnál először döntöttek úgy, hogy megrendezik a Fiatal zene fesztiválját, megpróbálják összefogni a különböző folk – vagy más műfajú együtteseket, és így együtt próbálják felmérni a színvonalat. Amely – néhány év távlatából visszatekintve – eléggé hullámzó volt, ahogy tel­tek az évek azonban mifelénk is kidomborodott egy olyan vo­nulat, amely egyre több követőt talált magának: a rock. Nem cso­da, hogy az utóbbi években ez a műfaj – és ennek néhány irány­zata (hard rock, pop-rock stb.) került előtérbe, hisz dinamikus­sá­gá­val, ritmusgazdagságával – elhódította magának a fesztivált.” (Hargita, 1982. május 28.)

Boros Zoltán ötlete alapján szervezték meg Székelyudvarhelyen az első magyar rock-koncertet, amelyre meghívták a műfaj leg­jelentősebb zenekarait: a Metropolt, a Mikront, Progresiv TM-t, Garabonciást, Vox T 77-t és a Fortunát. Az udvarhelyi közön­ség számára igazi ajándék volt ez a rendezvény, hiszen díj­talanul vehettek részt a Siculus fesztivált idéző koncerten.

A korabeli beszámolók alapján, már a műfaj kel­lékei sem hi­á­nyoz­hattak a koncer­tről, mint a far­mer, a T-ing (akár a szín­pa­don, akár a kö­zön­ség so­ra­i­ban), az erősítők, a fény­or­go­nák, a ra­kon­cát­lan­ko­dó ká­be­lek töm­ke­le­ge, a hang­sze­re­ik­kel ke­mé­nyen dol­go­zó ze­né­szek, akik kö­zül – és már ez is a minőséget sza­va­tol­ja – na­gyon so­kan főiskolát vég­ez­tek ze­ne­sza­kon.

A megszorítások ellenére, egyre másra alakultak meg a magyar pop, rock és könnyűzene együttesek, Marosvásárhelyen például a Reflex, a Radar, az Autostop, a Corax, a Nowax, a Fortuna vagy a PGM zenélt, de a nagyváro­sokhoz hasonlóan a kisebb településeken is találunk szép szám­mal ilyen formációkat, így a közel 8 000 lélekszámú Szentegy­házán több iskolazenekar, valamint a Fáraó és a Nárcisz felnőtt­együttes szórakoztatta a közönséget.

Boros Zoltán számára egy kellemetlen esemény zárta az első székelyudvarhelyi rockkoncertet, hiszen a Trabantjának mind a négy kerekét kiszúrták, ami a hiánygazdaság korsza­ká­ban nagyon meg tudta keseríteni a gépkocsitulajdonos életét. Bevallása szerint ma is értetlenül áll a dolog előtt, hiszen nem derült ki azóta se az elkövető kiléte.

Hasonló célt követett a csíkszeredai Ezüstfenyő – rock-fesztivál, amelyet a Szakszervezetek Művelődési Házában rendeztek, több megye ‒ Maros, Kovászna, Bákó, Beszterce-Naszód, Hargita ‒, valamin Bukarest muni­cípium részvételével. Első díjat a Sens (Bukarest), másodikat a Prefix 990 (Beszterce), a harmadikat Fair Play (Csíkszereda) zenekarok vitték el. A zsűri különdíját kapta a csíkszeredai Trakto-rock együttes, a csíkszeredai KISZ-bizottság díját a Quartz együttes (Bukarest), a közönségdíjat pedig a marosvásárhelyi Autostop együt­tes és a Kontúr együttes vihette haza.

1985-re megszüntették a Román Televízió magyar adását, a területi rádióstúdiókat, így teljesen ellehetetlenítették a magyar könnyűzenét. Helyi szinten akadtak még próbálkozások további könnyűzenei- vagy rockkoncertek szervezésével, viszont ez legtöbbször a hatóságok nemtetszését váltotta ki. Így 1987-ben, a Megéneklünk, Románia országos versenyén Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házban a rock-, folk-, és könnyűzenei együttesek, valamint egyéni előadók szerepelhettek. A korabeli beszámoló szerint nagy színvonalbeli különbségeket lehetett felfedezni az együttesek között, viszont kiemelték a Prim-Plan progresszív zeneegyüttes muzsikálását és szólistáit (Ioan Proca – ének, Csiki Levente – elektromos orgona), illetve a Nagy Kármen (fuvola – Tusnádfürdői Művelődési Ház együttese kíséretével) előadását.

Az 1988-ban, Csíkszeredában fellépő marosvásárhelyi Reflex együttesről a helyi sajtóban a következő „bíráló” cikk jelent meg: „Az est »fénypontja« a Târgu Mureş-i Reflex volt. Mit nyújtottak? Jóformán semmi említésre méltót. Három, hosszú percekig hangolt és mégis hangolatlanul maradt gitár, meg egy mindent elsöprő hangerejű dobrendszer szolgáltatta a »muzsika« hangszeres részét. Továbbá, két minimális vokális adottságokkal rendelkező szólóénekes »növelte« az előadás színvonalát. A színpadon bábeli zűrzavar uralkodott: a négy hangszeres azt az érzést keltette, hogy négy különböző »művet« szólaltat meg. Külön figyelmet érdemel a hangmérnök is, aki bizonyára az előadás alatt a »fülén ült«, mert a basszusgitár nem érvényesült, mivel a dobrendszer dübörgése elnyomott mindent. Azzal az érzéssel távozott a közönség a teremből, már az előadás ideje alatt, hogy eddigelé zenebohócokat csak cirkuszban láthatott. Mindezt az őket »futtató« intézmény a Târgu Mureş-i Szakszervezetek Művelődési Háza illetékesei nem észlelték–érzékelték? Kár! Mentesítettek volna bennünket egy ilyen »élménytől«”. (Hargita, 1988. május 4.)

A fenti vélemény is jól tükrözte a hatóságok hozzáállását az rockzene különböző válfajaihoz.

Négy évvel korábban viszont Boros Zoltán kiemelte, hogy a szóban forgó diákegyüttes igyekezett saját szerzeményeket előadni, és tagjai olyanoktól tanultak, mint Sárosi Endre és Bibó Lajos a marosvásárhelyi Művészeti Népiskola két tanára, a Telex együttes tagjai. 

Mindezek ellenére a helyi közönség előszeretettel járt ezekre a koncertekre, nagy népszerűségnek örvendett minden olyan rendezvény (a nyolcvanas évek második felétől egyre ritkábbak a fellépési lehetőségek), amely a fiatalokhoz szólt. 1989 áprilisában Hargita megye székhelyén koncertezett az ország két leghíresebb román rockegyüttes, az Iris és a Holograf. Mikor arról kérdezték Dan Bittmant, a Holograf énekesét, hogy mit gondol a csíkszeredai közönségről, a következőket válaszolta: „Turnénk során bejártuk a fél országot, de ennyire igényes és jó közönséggel még nem volt dolgunk. Így még sehol sem értékelték a Iulian basszus-szólóját, vagy Nuţu gitárszólóját, amelyek szerintünk is az értéket képviselik a zenénkben. Végül rájöttünk, legalább is úgy hiszem, ennek az igényességnek a nyitjára: a városban komoly dzsessz-hallgató és dzsesszkoncert-látogató közönség van, mint erről nemrég Harry Tavintianéktól értesültünk.” (Hargita, 1989. április 5.) 

Szerző: Demeter Csanád

Nyitókép: A Metropol zenekar. Forrás: Zilahi Csaba archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.