Az 1961-ben megnyitott és 1984 őszéig működő Budai Ifjúsági Park túlzás nélkül a magyar rockzene kulcsfontosságú helyszíne volt. Itt fellépni rangot jelentett. A Park nyitó- és zárónapjáért komoly presztízsküzdelem folyt a zenekarok között. Ennél jobb koncerthely Magyarországon nem volt és nem is lesz. Történelmi környezetben a Vár alatt, eszméletlen kilátással Pestre és a Dunára. Rögzítsük azt is, hogy szemben a fővárosi klubok javával, ide nem kellett tagsági igazolvány, bárki bemehetett, aki megfelelt az öltözködési szabályoknak. 1971 után meg pláne, amikor is egy parlamenti képviselő közbenjárására megszüntették a zakó–rövid haj elvárást.
A Park léte már 1980-ban veszélybe került, amikor leomlott egy kőkorlát. Személyi sérülés is történt, és arra az idényre bezárt a létesítmény, csak 1981-ben indult újra. A baleset arra is rámutat, hogy nemcsak a fejlesztéseket, de a rendes karbantartási költségeket is megspórolták, az állam rablógazdálkodást folytatott az évi akár többszázezres nagyságrendben koncertlátogatókat fogadó helyen. Az 1984-es idény már úgy kezdődött, hogy tudni lehetett: biztosan bezár az Ifipark, helyét 1985-től a Petőfi Csarnok veszi át. Ideje volt tehát a számvetésnek.
Ennek jegyében a magyar rocktörténet talán legfontosabb teoretikusa, Sebők János szerkesztésével készült egy emlékkönyv a Parkról. Bár többen dolgoztak a köteten, például Czippán György, Csontos Tibor, Föld S. Péter, Mola György, vagy a nagyon fiatal, szárnyait éppen csak próbálgató Maróthy György – tehát nagyjából a Pesti Műsor stábja –, de a munka nagyját érzésem szerint Sebők végezte el.
A könyv első fele a Park történetét beszéli el, ami tulajdonképpen párhuzamos a magyar beat- és rockzene históriájával. Sebők a Magyarock I. című kötetében ezt a sztorit egyszer már megírta, de itt aktualizálva és zanzásítva is kiváló összefoglalót kapunk, nagyjából hetven oldalon.
A korszak zenei újságírása gyakorta szociologizált, kutatásokból, adatokból kiinduló elemzéseket közölt. Sebőkék is a Park dokumentációjából dolgoztak, éves bontásokban olvashatunk a nézőszámokról, és megtudhatjuk a legfontosabb koncertek látogatóinak számát is. Ezek alapján – és a ma is megtekinthető helyszínt látva – kicsit tamáskodva nyugtáztam a gyakorta tízezer fős tömegekről számot adó legendáriumot… Még akkor is, ha a könyvben szó esik a Park legendás igazgatója, Rajnák László viselt dolgairól, a jegyek „utaztatásáról” és az ezzel kiérdemelt letöltendő szabadságvesztésről is.
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Rajnák személye külön fejezetet érdemelt, legendás pofonjai és furának tűnő hozzáállása önmagában is remek korképet fest. Rajnákot akarnok pofozkodóként szokás elkönyvelni, de magánvéleményem szerint a hatvanas években a kis számú rendezőgárdával és a korszakra jellemző erőszakosabb, durvább viszonyokkal számolva máshogy nem is tudta volna fenntartani a rendet a több ezres tömegrendezvényeken.
Nagyon értékesek és szórakoztatóak a korszak sztárjainak visszaemlékezései, a legnagyobb bulik leírásai és a legendagyűjtemény. A kötetben viszont helyet kapott egy elég felületes rocklexikon is, amit talán elhagyhattak volna.
Én ebből a könyvből eddig csak szó szerint rongyosra olvasott példányokat láttam antikváriumokban. Kétségkívül kötelező darab.
Sebők János (szerk.): Volt egyszer egy Ifipark Emlékkönyv, Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1984.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
