Volt egyszer egy beatkorszak

A magyar könnyűzene bárója – Latzin Norbert

2021. május 16. - beatkorSzaki

fortepan_106636.jpg

Kevesen ismerik Latzin Norbert nevét. Pontosabban báró von Latzinét, aki a magyar könnyűzene egyik megkerülhetetlen, ám méltatlanul elfeledett alakja, pedig az 1970-es évek elején a Bergendy-együttes tagjaként az egyik legjelentősebb és legsikeresebb szerzőpárost alkották Demjén Ferenccel. Azon túl, hogy generációjának zseniális dalszerzője volt, tragikus sorsa a Kádár-kor tipikus életút-torzója, példája annak, hogy a legtehetségesebb emberek is elveszhettek a legvidámabb barakkban.

A nemesi származású Latzin 1946. május 16-án látta meg a napvilágot Budapesten. Zenei zsenijére hamar felfigyeltek, már tizenkét évesen felvették a Zeneakadémiára. A különleges tehetségek között tanult, ott, ahol az egy évtizeddel később szintén csodagyereknek tartott Kocsis Zoltán, azonban Latzin hamarosan letért a komolyzenei pályáról.

A könnyűzenei színtérrel is egész fiatalon kapcsolatba került – Bergendy Istvánnal tizennégy éves korában ismerkedett meg. Tehetségét számosan csodálták, erről több anekdota is fennmaradt. Az egyiket épp Bergendy mesélte el: Latzin azt követően, hogy megnézte a Cherbourgi esernyők című francia zenés filmet, a mozi után becsatlakozott a társaságba, ahol tizenegytől hajnali egyig „emlékezetből lejátszotta az egészet, megmutatva külön a hangszerek szólamait, és kamuszöveget énekelt hozzá, mert franciául nem, csak németül és angolul tudott”.

fortepan_106564.jpgA Metro és Koncz Zsuzsa társaságában (jobbról a második Latzin Norbert) Fotó: Fortepan / Hunyady József

1963-tól Latzin a Metro zenekarban zenélt, ekkor az együttes még csak amerikai és angol slágereket adott elő a legendás Metro Klubban, amely a hatvanas évek első felében különböző helyszíneken működött, végül 1965-ben költözött a sokak által ismert Dohány utca 22-be.

Latzin két barátjával 1964-ben disszidált Hollandiába. A következő öt évet európai turnékkal töltötte, többek között egy énekesnőt kísért, majd huszonhárom évesen hazatért, mert – ahogy mondta – magyarok között akart lenni.

Nemesi származású, disszidens zenei zseni – Latzin nem éppen annak az embernek tűnik, aki könnyedén belesimult volna a Kádár-rendszerbe, és ne lettek volna a hatóságokkal összeütközései.

Amint hazatért, egyből elvették az útlevelét, úgyhogy nem utazhatott külföldre. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratai között is előfordul a neve, figyelték, leginkább a disszidálási ügye miatt került az állambiztonság fókuszába. Mindezek ellenére – Bergendy István rábeszélésének hatására – az Európában is sokat koncertező Bergendy-együtteshez csatlakozott 1969-ben.

Latzin és Bergendy elsősorban a zenekar hangzásán akartak csiszolni, ezért elkezdtek énekest keresni, mivel az együttesben csak a vokált érezték megfelelőnek. Így kerültek egy éjjel a Baross téri szálloda bárjába, hogy meghallgassanak valakit, akiről úgy hallották, hogy nagyon jól énekel, mellette pedig basszusgitározik is. Ez a valaki volt Demjén Ferenc.

Demjén belépésével, majd a dobos, Debreczeni Csaba csatlakozásával 1970 nyarán összeállt az a formáció, amellyel elindult a Bergendy minden addiginál nagyobb sikereinek korszaka.

A nyári időszakban a zenekart egy szerződés visszaszólította Svájcba, Latzin azonban nem tarthatott velük. Itthon maradt Demjénnel és Debreczenivel, és elkezdték próbálni az új dalokat, majd pedig közösen újakat alkotni. Latzin szerezte a zenét, Demjén írta a dalszövegeket. Különösen aktív alkotói szakasz indult számukra, amely többek között olyan slágerekben csúcsosodott ki, mint a Jöjj vissza vándor vagy a Szellemvasút.

A Bergendy-együttesnek egyébként a nagy áttörést és az országos ismertséget az 1970 szilveszteri tévéműsor hozta meg, itt adhatták elő a Mindig ugyanúgy című dalukat, mivel Hofi Géza műsora három perccel rövidebb lett, és ki kellett tölteni a műsoridőt. Jól mutatja a zenekar népszerűségét az 1970-es évek első felében két klubban is játszottak: az E-Klubban és a Ganz-Mávag Művelődési Házban. Fellépéseik telt házasak voltak, miközben a koncerthelyszínek körül nem ritkán még öt-hatezren (!) várakoztak a bejutásra.

Latzin a sikerek és a népszerűség ellenére 1975-ben – sokak megdöbbenésére – mégis kiszállt a zenekarból, leginkább azért, mert Demjénnel összezördültek valamin. Olyan szóbeszédek is keringtek, hogy az új Fender zongoráját ledobták az első emeletről, és ezen annyira kiakadt, hogy nem volt hajlandó tovább zenélni a Bergendy-ben.

Saját zenekart gründolt, a Marionett Rt.-t, amelynek eredeti felállása így nézett ki: Bertalan „Güzü” István, Heiter János, Kerekes István, Heiter László, valamint Latzin. Az Itt a szívem című dal 1976 egyik legnagyobb slágere lett, emellett egy nagylemeznyi anyag is összeállt.

Latzin dalszerzőként más előadókkal is dolgozott, például Eszményi Viktóriával, akivel együtt élt ebben az időben. Eszményinek két rádióslágert is írt, ezzel is segítve, hogy az énekesnő visszavonhatatlanul felkerüljön a magyar könnyűzene térképére.

Kiterjedt zenei munkássága megmutatkozott abban is, hogy filmzene-szerzőként, több produkció kapcsán jegyezték (Utak, 1963; A kenguru; 1975, Liftrapszódia; 1979, Alfonshow, 1979)

Azonban hamarosan ismét disszidált, és az NSZK-ban kötött ki. Ismerősei elvitték Udo Jürgenshez, aki hatalmas sztárnak számított. Jürgens új műfajt teremtett a háború után az olyan német nyelvű slágerekkel, amelyeket francia sanzonokkal ötvözött. Azonban Latzin zenei ízlésnek ez egyáltalán nem felelt meg, részegen otthagyta a németek legnagyobb sztárját, mivel szerinte borzalmas volt, amit Jürgens csinált.

Utolsó éveiről nem sokat tudunk. Ami biztos, hogy 1984-ben Kölnben karácsony után egy hajléktalanszálló fürdőszobájában találták meg. Öngyilkos lett. Már öt napja volt halott, amikor rátaláltak. Bergendy egy helyen azt mondta, Latzin arról mesélt neki, hogy az ókori rómaiak jól tudták: nincs annál szebb halál, mint amikor egy kád forró vízben felvágják az ereiket és közben iszogatnak. Ahogy hűl ki a víz, fogy az ital, úgy folyik el belőlük az élet. A feltételezések szerint így végzett magával a magyar könnyűzene nehéz életű bárója is.
 

Szerző: Fernbach Erika

Nyitókép: Fortepan / Hunyady József

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9116559866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása