Mikebudai pusztatemplom
2021. január 23. írta: l.balays

Mikebudai pusztatemplom

- kifosztott középkori templomrom a község határában, sorsára hagyva -

Mostanában elkezdtek hasonló helyek érdekelni, leginkább a régi, letűnt és feledésbe merült templomromok, melyeknek már nem nagyon látni nyomait. 

Mikebudának is volt egy pusztatemploma, de több hasonló templomrom is van a közeli településeken, olyanok is, amiket erdők, szántóföldek, bozótok rejtenek. 

A wikipédia azt írja, hogy Mikebuda határában három Árpád-kori templomrom is látható, de ezeket konkrétan nem taglalja, úgyhogy nem tudom, melyekre gondoltak ezzel kapcsolatban.

Előtte jó ideig kutakodtam az interneten, hogy odataláljak ehhez a helyhez, amit miután végül kisebb nehézségekkel sikerült beazonosítanom, onnan már könnyű volt.

A templom romjait rejtő bozótos, közvetlenül egy dűlőút mellett:

20210119_143431.jpg

Hiába megyünk közelebb, többet akkor sem igazán látunk, aki elmegy mellette és nem tud róla, csak egy bozótnak gondolja.

20210119_143427.jpg

Éppen csak néhány mondat Mikebuda községről is..

"Mikebuda a XIII. század második felében alakult ki Mikebuda Felső (Öcsödbuda) és Telekpuszta (Örsbuda) elpusztult helységek, valamint Csőke, Felsőlenc, Dánosi út, Erkusbuda, Szarvas részpusztákból."

Mikebudát 1332 körül említik először oklevélben. Károly király 1332-ben Mikebudát Csór nembeli Tamás gesztesi és csókakői várnagynak adta, Mikebuda pusztáról 1376-ból vannak adatok.

"1395-ben az Irsay és a Szentiváni Sáfár családok szerzik meg. 1463-ban a Mikebudai, Vértesi és a Szajoli Török család birtokában találjuk. Ez időből való a templom is, melynek csekély romjai a 19. század végén még látszottak."

A török időkben a lakók elmenekültek és csak 1606 után tértek vissza.

Mikebuda község madártávlatból, a szántóföldön áthaladó földút mellett lévő kiszögelés bokrai között vannak a templom maradványai:dji_0209.JPG

Alig találtam a templomromhoz köthető adatokat. A község honlapja sem említi, mintha nem is létezne.

Napokig kutattam információk után az interneten, eközben rátaláltam egy használt, eladásra kínált könyvre is a közeli környék vonatkozásában, a könyv már nincs forgalomban. A könyvet meg is vettem, Pestre mentem el érte. 

Erről a templomromról ugyan nincsenek benne adatok, de később a továbbiakban tudom majd használni, sok lényeges dolgot, leírást tartalmaz.

Genthon(1951) így említi a templomromot: 

„Mikebudapusztai templomrom, épült a  XV.  században, csekély töredékek. "

Akadálytalanul be lehet menni a bozótos, bokros, fás területre (ami nem véletlenül van meghagyva és nincsen beszántva a szántófölbe, a terület egy kicsit ki is van emelkedve):

20210119_150726.jpg

Mikebuda puszta Albertirsa és Mikebuda között terül, terült el, régen Albertirsához tartozott. Jobban mondva akkor még Irsához, mivel Alberti és Irsa csak később forrt egy településsé, 1950-ben.

Chobot, 1915-ben: (Albert)Irsához „Egykori temploma a Pongrácz-féle térképen még látható, midőn romjait mintegy negyedszázad előtt kiásták, több régiség is került felszínre. "

Hídvégi 1990. „A romot Török Aurél megásta, a leleteket elvitte. Ma a kincskeresők bányája. Mélyen leástak a földbe, kimozdították az alapfalakat. Terepbejárásainkon mázsás faragott darázsköveket láttunk elmozdítva. "

A bozótos csupa gödör, kisebb nagyobb dombokkal, elszórtan kődarabokkal terítve, ami az előbbiekben említett ásást támasztja alá, az egyenetlen talajt a fényképek nem igazán adják vissza:

20210119_150534.jpg

20210119_150321.jpg

Ezen a dombhányáson találkoztam leginkább elszórt, valamint a földből kiálló kisebb kövekkel:

20210119_150232.jpg

Fentről, másik oldalról:

dji_0254.JPG

A templomrom után kutakodva találtam a helyről még 2011-ben készült fényképeket egy túrázó weboldalán.

Összehasonlításképpen, egy fénykép az én képeim közül:

20210119_150746.jpg

Az említett túrás srác 2011-ben készült képei közül:

regi1_1.jpgregi2_1.jpg

 

 

 

 

 

 

A fenti két kép forrása: turaut.hu

2011-ben még nagyobb gödrök is voltak itt, van olyan kép is, ahol az egyikben szemeteszsákok voltak..

A hely felülnézetből, a szántóföld havas, pedig jó lett volna abba is belenézni ebben a formában:  

dji_0196.JPG

Felülnézeti képek közelebbről:

dji_0229.JPG

dji_0236.JPG

Fekete fehérben:

dji_0229aa.JPG

dji_0236aa.JPG

Itt is erről a templomromról lehet szó (blog utólag: ez nem itt van):

MIKEBUDA - CSEH F. FÖLDJE
Árpád-kor? )
írod.:
Hídvégi 1990. 208-209.:

„Irsáról jövet az országúton, a Lopott út találkozásánál Cseh Ferenc földjén 1959. szeptember 16-án Árpád-kori cserépedény-töredékeket és egy örlőkövet gyűjtöttem össze. A tarlón darázskő- és téglatörmelékek voltak. Mizsinka nos ugyanitt, a hatvanas években végzett szántás alkalmával két sírt bontott föl. Falu állt itt az Árpád-korban, amelynek neve - a hagyományok szerint - Öcsödbuda lehetett. "

A templomromnál én is találtam darázsköveket, legalábbis annak gondolom őket:

20210119_150817.jpg

Mintha a jobb oldali kő itt is darázskő lenne, bár nem értek hozzá:

20210119_150528.jpg

20210119_143646.jpg

Egy nagyobb kő a fűben (ez nem darázskő):

20210119_143522.jpg

Ezen a képen viszont látok fekete színnel egy félkör-ívet így most utólag, nem tudom, mi lehet:

dji_0219_1.JPG

Több órát keresgéltem régi térképek között Mikebudával és a templomrommal kapcsolatban, új térkép oldalra is bukkantam. A következő térképrészlet egy 1600-as évekbeli térképből származik (a térképet utólag nem találom):

magy1683-1686szechenyiterkep.jpg

A következő térképen Mikebudánál templom van feltüntetve (1600-as évekből, a térképet utólag nem találom)

nevtelen_1.jpg

A következő térképrészlet felettébb érdekes, Mikebuda templomának tornyán félhold van, a térkép készítésének ideje a török hódoltság korába beleillik ( a templomrom szintén Mikebuda "feletti" részen helyezkedik el:

(1649-1702 Author: Visscher, Nicolaes Jansz- ezt a térképet  utólag megtaláltam):

3.jpg

A templomrom területén elszórtan is sok kő van, de érezhetően több helyen köveken járkál az ember.

Több kőnek csak a teteje áll ki a földből, próbáltam őket kicsit megmozdítani de nem tudtam, feltehetőleg falmaradvány felső részei,  vagy nagyobb kövekhez kapcsolódnak:

20210119_143655.jpg

20210119_143840.jpg

Olyan a szántóföldben, mint egy kis sziget. Nem véletlenül nincsen beszántva, vagy a köves rész miatt, vagy mert tudják, mit rejtenek a bokrok:

dji_0269.JPG

Nekem még így is tetszik:

20210119_143751.jpg

Kövek egy fa gyökerénél:

20210119_143939_1.jpg

Egy kisebb dombon van a hely, és egyes részeit földhányás veszi körül:

20210119_150831.jpg

A hátsó részen egy nagyobb földhányás, itt a fűben egy csontdarabot is találtam:

20210119_150854.jpg

A talált csontdarab, talán egy sírból, vagy csak egy állaté..? Ha kripta vagy sír is volt a templomromnál, ami jellemző, szétszóródhattak a hely bolygatása során a csontok is.

20210119_150843.jpg

Később tovább kutakodtam a régi térképek között és itt nyert igazán bizonyosságot, hogy itt bizony régen templom volt és pont ezen a helyen:
templom2megv.jpg

Az előző régi térkép félig átlátszó módban, rávetítve a mostani google térképre, tökéletesen egyezik:
templom_atl.jpg

A mi fényképünk, ugyan az a kis kiszögellés, mint a google térképen:

dji_0254.JPG

MiKEBUDA - TELEKPUSZTA
(középkor?) írod.: Pesty
1984/a. 174.: (Telek - ahol láthatóak régi kenderáztató gödrök, melytől nem messze van az ún. „puszta templom" is.)
Hídvégi 1990. 216.: „Telekpusztán Árpád-kori templomrom van, amelyik 1864-ben még látható volt. " - Tari Edit, Pest Megye középkori templomai

A templomrom a Teleki dűlőút mellett van, ez a dűlőút az, ami közvetlenül elmegy mellette. Ez is stimmel.

A kenderáztató gödrök nem tudom, hol voltak a környéken.

dji_0242.JPG

"a középkorban is, pl. számos középkori templom közelében találhatók olyan többé-kevésbé szabályos alakú mélyedések, melyek ma általában időszakos vízborításúak. Ilyen halastavak feltételezhetők a zentai Paphalom mellett – Csecstó (Foltiny – Korek 1946), Csévharaszt–Pótharaszt, a Mikebudai pusztatemplom közelében (Tari 2000)"

Mikebudán van egy kis tó, ha jól tudom, valahol a templomrom közelében, de a régi térképeken két tó is a templomrom közelében volt, az egyik a kisebb Békás-tó, valamint a nagyobb, a Szarvas tó. 

Nagyon úgy néz ki, hogy erről a templomromról elfeledkeztek. A régészeti adatbázisban a templomromot nem találtam. Vannak ugyan régészeti lelőhelyek a környéken, de templomromról nem tesznek említést.

A község örökségvédelmi tanulmányában sem találtam a templomrom maradványairól semmilyen leírást, utalást.

Még egy térképrészlet, Habsburg Birodalom Harmadik Katonai Felmérésének térképe, 1869-1887:

habsb_69-67_3.jpg

 A hely könnyen megközelíthető lenne, pont egy út mellett van.

20210119_143431.jpg

Pedig ez a kis templomrom többet érdemelne. A község helyében végeznék egy alaposabb történeti kutatást a romokra, ki lehetne ásni a falait, vagy egy részét, mellette egy kis pihenőt lehetne kialakítani, fapaddal, asztallal, és egy emléktábla is elférne. Biztosan sokan szívesen meglátogatnák a helyet, a községnek különben sincs túl sok nevezetessége.

A két közeli tanyában célszerű lenne adatgyűjtés, mit tudnak a helyről, voltak-e és és ha igen, hova vitték innen pl. a mázsás darázsköveket, amikről régen említést tettek. ("Mikebuda pusztatemplománál mázsás darázskövekről szólnak") Olyan adatbázisba is bele kellene nézni valakinek, amihez csak szakértőnek van jogosultsága.

Hátha felkelti egy mikebudai, vagy környékbeli helytörténész figyelmét egyszer ez a hely.

Hasonlóan szintén egy bozótban található Budapest mellett a Fót-sikátorpusztai templomrom is, amiről régebben írtam már bejegyzést. ( link

Ki tudja, miket rejt még a föld mélye, annak ellenére, hogy már kifosztották a romokat...? Ezt, hogy megtudjuk, szerintem sokat várat még magára..

Történeti források: wikipédia, mapire.eu, knpahu, mapy.mzk.cz, épitettemlékek.hu

- Tari Edit: Pest megye középkori templomai (Studia Comitatensia 27. Szentendre, 2000.)

Megjegyzés: A bejegyzést kétszer kellett összeállítanom, mivel valami hiba folytán egyszer csak eltűnt több mint a fele, amit írtam, fényképekkel, térképekkel együtt. Az első formájában részletesebb volt. A térképeket előzőleg is több órán át kerestem, a forrásra utalások, évmegjelölések is eltűntek. Egyes térképek időbeli keletkezését később talán pótolom, több órás keresgélést igényel.

A bejegyzés készült: 

2021.01.23.

B.

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr3816392650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása