Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Barangolás a ködös Gerecsében Koldusszállástól Szárligetig

Késő őszi séta az Országos Kéktúra útvonalán a Déli-Gerecse dombjai között a Somlyó-hegy és a kulcsosház érintésével (2022. december 3.)

2022. december 05. - horvabe

cimkep-t077.JPG

Kilátás a Somlyóvári kulcsosház tisztásáról a Tarjáni-medencére

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

77.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,94 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 612/572 m (GPS)
- Lépések száma: 31646 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 6/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 4/10 (Szép kilátás a Somlyóvári kulcsosház rétjéről és a Nagyegyháza előtti mezők széléről)
- Épített látnivalók: 1/10 (Koldusszállási vadászlak, Somlyóvári kulcsosház)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Már előre tervezgettem, merre indulok majd az első túrámra a család covid megbetegedése és gyógyulása után, aztán az időjárás alaposan keresztbe tett a terveimnek, hiszen egy eléggé borongós, ködös hétvége ígérkezett, tehát nagyon úgy nézett ki, a mostani megmozdulásom bizony nem a szép kilátások túrája lesz! Így hát nem volt érdemes valamilyen látványos, kilátásokban gazdag túraszakasznak nekiindulni, egyszerűen csak egy késő őszi erdőjárást terveztem erre a szombati napra a Gerecse legdélebbi dombjai között az Országos Kéktúra útvonalán. Így legalább pár pecsétet is be tudok majd zsebelni, hadd gyűljenek az igazolófüzetemben!

Szombat reggel negyed hatra már a Kelenföldi pályaudvaron voltam, de most nem kellett megbirkóznom a jegykiadó automatával, ugyanis a telefonomon volt már a menetjegyem, amelyet még otthon megvásároltam a MÁV applikáció segítségével. Nem tudom, ki hogy van ezekkel a jegykiadó automatákkal, de én bizony eddig mindig megszenvedtem velük minden jegyvásárlásnál, ugyanis az érintőképernyőik alig érzékelik azt, hogy megnyomom a felületüket! Talán a gumitalpú bakancsaim lehetnek ennek az oka, amik rontják a kijelző felületének kapacitív érzékelését, vagy a száraz bőröm, nem tudom. Ezt már elpanaszoltam itt a blogon is, aztán egy törzskommentelőm győzött meg arról, hogy adjak egy lehetőséget a telefonos jegyvásárlásnak! Hát, most éltem a lehetőséggel és tényleg egyszerűbb, gyorsabb volt ezzel a módszerrel a vásárlás, sőt, még kedvezményt is kaptam a jegy árából!

77-33.JPG

Vonatjegyem a mobilom kijelzőjén

A Győrbe tartó személyvonat jött pontosan, aztán negyed hét felé érkeztem meg vele Tatabányára. A vasútállomásról átballagva a Vértes Center alatti helyközi buszok végállomására láttam, eléggé ködös a reggel, viszont az időjárás-előrejelzésekből tudtam, ez nem fog változni napközben sem, tehát reményem nincs arra, hogy feloszoljon, vagy hogy én kapaszkodjak ki belőle, mint pár hete a Börzsönyben tettem a Csóványosra vezető túrámon. Most is a tardosi busszal utaztam, de rögtön Tatabánya határa után leszálltam róla a Fagyűjtőtelep, bejárati út nevű megállójában, ugyanis innen indul neki a domboknak az a keskeny, alig autónyi széles aszfaltút, amely a koldusszállási vadászlakhoz vezet.

A buszról leszállva éreztem, hogy lakott területen kívül jóval hidegebb a reggel, mint a házak között, fázósan készülődtem össze a túrára, fűztem fel a fényképezőgép tokját az övemre, kapcsoltam be a turista GPS-em és indítottam a mobilomon a Stravát. Végül fél nyolc előtt pár perccel vágtam bele a menetbe és kezdtem meg a kapaszkodást az aszfaltúton. Egy visszhangzó aluljárón keltem át a forgalmas M1-es autópálya alatt, aztán ahogy távolodtam tőle, fokozatosan halk duruzsolássá tompult a hangja mögöttem. Elballagtam egészen a vadászházig, készítettem néhány képet róla és a tisztásról, aztán visszasétáltam a kéktúra pecsételőpontig.

Most nem kellett már bélyegeznem a füzetembe, megtettem azt már a múltkor, amikor Tardosról indulva túráztam el idáig, ezért az öreg tölgy mellett egyszerűen csak lefordultam az aszfaltcsíkról és az ott kezdődő keréknyomokon ballagtam tovább a kéktúra kék sáv jelzéseit követve. Vékony köd ülte meg a tájat pár száz lépésre korlátozva a látástávolságot, éppen csak ki tudtam venni rajta keresztül a legközelebbi dombhátakat. Utam lassan leereszkedett a Tarjáni-malompatak völgyébe, aztán egy kis hídon kereszteztem is patakot, illetve a csontszáraz medrét. A száraz, gyakorlatilag csapadékmentes nyár után még mostanra, az eléggé esős ősz végére sem tértek még magukhoz az erdei források, így aztán az általuk táplált patakocskákban sem csobog még a víz. Csak remélni tudom, hogy lesz elég hó vagy eső a télen, hogy tavaszra már újra hallgathassam a csobogásukat!

A kis hidacska után megint kapaszkodó jött, most fel a Herkályos oldalába, persze nem túlságosan meredek, de ahhoz elegendő hosszú, hogy kissé kimelegedjek a hűvös reggelen. Folyamatosan az erdőben baktatva ismét egyre közelebb értem az autópályához, de ezt csak a lombjukat vesztett fák között átszűrődő egyre erősebb zúgásból hallottam. Végül elértem az út mellett húzódó kerítést, mellette ballagtam pár száz lépést, amíg el nem értem a Bodza-völgy szántójának a sarkát. Szerencsére a mostani mélyszántás peremén hagyott a traktoros egy keskeny füves sávot, így végig tudtam gyalogolni a dzsindzsás erdőszél és a felszántott terület között, aztán a megművelt terület északi sarkán ismét beléptem a tölgyesbe.

Újabb kapaszkodó jött, most a meredekebbik fajtából, aztán a kanyargó ösvényen felértem egy nevenincs domb tetejére, onnan pedig egy bekerített friss tarvágás mellett ereszkedtem le ahhoz az országúthoz, amelyen idefelé jöttem a busszal. Talán száz lépésnyit a padkáján ballagtam, aztán kereszteztem és egy földúton indultam neki ismét az erdőnek. Pár perc múlva kiértem Tornyópuszta bekötőútjára, aztán elballagtam a szélén a kis falucska határáig. Itt álltam meg az első pihenőmre az útelágazásban álló feszület melletti pihenőpadoknál. Elővéve a hátizsákomból a kis polifoam ülőkémet letelepedtem az egyik padra, megettem az egyik sajtos kiflimet, ittam rá a szörpömből is. Kis gondolkodás után felhúztam a kamáslikat a lábamra, gondoltam jobb megelőzni a bajt, és nem hagyni, hogy a Somlyó tarvágásos oldalában a kijárt erdei utakon sáros legyen a nadrágom szára.

Már rég tervbe van véve, hogy megnézem a Tornyópuszta közepén álló Hohenlohe kúriát, de eddig soha nem szántam rá magam, hogy megtegyem az oda-vissza vezető vagy kilométeres kitérőt. Most időm éppen lenne rá, viszont az egyre sűrűbb köd miatt lassan már szinte az orromig sem látok, gyerünk hát tovább! A kereszt mellett tértem le a faluba vezető bekötőútról és indultam neki a Somlyónak a keskeny erdészeti aszfaltúton. A kopott, sok helyen kátyús aszfaltcsík csak úgy toronyiránt vágott neki a hegyoldalnak, persze nem túl meredeken, csak hogy a rajta járó turista is érezze a törődést, hogy itt éppen kapaszkodó jön. Ahogy egyre feljebb értem rajta, a látótávolság egyre jobban beszűkült, az út legmagasabb pontján, a faszénégetők tisztásánál már szinte tejszerű ködben jártam.

A letérésnél jót somolyogtam a szellemes kis táblácskán: „Azt a 700-át! 2022. 04. 23. Mónika, Attila”. Kéktúrázóként egy pillanat alatt megértettem, hogy ezzel a szöveggel a pár arra akart célozni, hogy itt érhettek el az Országos Kéktúra bejárásuk hétszázadik kilométerét és ezt így hozták az erre járók tudomására! Megörökítettem hát a táblácskát, aztán belefogtam a Somlyóra felvezető emelkedő érdemi részébe. Az aszfaltút eddig csak szelíden emelkedett, de most az erdei gyalogúton a kapaszkodás egyre meredekebbre váltott, egy-két helyen bizony vissza kellett vennem a tempómon, hogy bírjam szuflával! De azért csak elértem a kaptató végét, ami bár nem a 448 méter magas csúcson van (oda a rövid kék háromszög jelzés ösvénye vezet fel), de azért eléggé közel hozzá! Most nem volt érdemes ebben a ködben felkapaszkodni a tetőre, ezért megállás nélkül elmentem az elágazás mellett.

Úgy látszik, errefelé havazhatott valamikor az elmúlt napokban, pár helyen mostanáig megmaradtak a hófoltok, de ahogy belekezdtem az ereszkedésbe, ezek gyorsan eltűntek a gyalogút mellől, a kulcsosház rétjét elérve már mutatóba sem láttam belőlük. Itt is megültem az egyik pihenőpadon, az igazolófüzetem elővéve pecsételtem bele a házikó ajtajára szerelt dobozából előhúzott bélyegzővel, aztán elköltöttem a tízóraim. Készítettem pár képet a házról a mobilommal is, aztán mivel volt 4G ragyásig, fel is töltöttem a képeket a blog facebook oldalára. Előzőleg tervbe volt véve, hogy kisétálok a rét északi peremére, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Tarjáni-medencére és a környező dombokra, de egyszerűen nem volt értelme megtenni a talán kétszáz lépésnyi utat, mivel a látótávolság itt a hegyen jóval száz méter alatt lehetett! Azért felteszek pár képet egy korábbi, szintén decemberi túrámról, csak hogy lássátok, miről maradtam most le! Akkor volt pár centi hó is.

Kicsit még elüldögéltem a polifoam ülőkémen, aztán elpakoltam mindent a hátizsákba és felálltam. Gyerünk inkább tovább! A tisztásról még a gyalogúton indultam tovább, de pár szár száz lépés után az beletorkollott egy erdei útba. Ez még nem lett volna baj, hiszen az avar borította erdei utakon jól lehet gyalogolni, ezt viszont talán csak egy-két nappal korábban egy bulldózer tolólapjával elegyengették, ezzel viszont letolták róla a vastag avarszőnyeget is, a védtelen talaj pedig jól átnedvesedett az előző napok esői miatt. Nem csúszott, viszont pár lépés után már komoly sárkoloncokat cipeltem a bakancsaimon! Áldottam az eszem, hogy még Tornyópusztán felvettem a kamáslijaimat! Viszont ennek fele sem tréfa, így aztán az útról letérve mellette baktattam tovább a fák között az avarban, tulajdonképpen így jutottam le a hegyről a murvás útig.

Ez az út tulajdonképpen ugyanaz az út, amelyiken felfelé jöttem Tornyópusztáról, csak itt már nincs meg a kopott aszfaltozása (vagy talán soha nem is volt), viszont pont olyan szelíden lejtett, mint ahogy a Somlyó túlsó oldalán emelkedett. Ezen is ballagtam egy sort, talán egy kilométer után térítettek csak le róla a kék sáv jelzések. Újra avar borította erdei keréknyomok következtek, először egy tölgyes-gyertyánosban, aztán kiértem egy régi tarvágás felső peremére. Mindig megcsodálom az innen a környékre nyíló panorámát, de a köd most ezt is elvette, bár ahogy ereszkedtem, egyre ritkább lett az is. Azért pár képet itt is készítettem, aztán a fiatal erdőn keresztül leereszkedtem a Váli-víz völgyébe.

Egy gázlónál kereszteztem a patakmedret, és itt is elcsodálkoztam azon, hogy ez a patak is teljesen kiszáradt! Pedig ez nem egy valami himihumi patakocska, több mint ötven kilométeres út megtétele után ömlik a Dunába valahol Ercsitől délre! Igaz, itt ered csupán a Gerecsében, viszont bővizű források táplálják és ismét leírom, amit már a Tarjáni-malompatak kapcsán is említettem: jártam erre már vagy tucatnyiszor, és eddig soha nem láttam teljesen kiszáradva! Nagyon felborult az időjárásunk ahhoz, hogy egy ilyen jelentősnek számító vízfolyás teljesen kiszáradhasson!

A patakvölgyből aztán felkapaszkodtam egy alacsony dombgerincre, a szántók peremére, innen is szép kilátás szokott nyílni a környező dombvilágra, de az itt már kicsit megritkuló köd még ezt is elvette ezen a túrán! A gerincen végigbaktatva megcsodáltam a fagycsípte csipkebogyó bokrokat, aztán leereszkedtem a halastavak széles völgyébe. Nyáron békakuruttyolástól hangos a környék, most késő ősszel viszont már csendesek voltak a tavak, ahogy láttam, még a vizet is leeresztették belőlük. Vagy talán ezek is kiszáradtak, mert elapadtak az őket tápláló patakocskák?

Kicsit később elértem Nagyegyháza szélső tanyáit, málén bámuló birkák álldogáltak az úton pont előttem. Szerencsére nem volt velük kos, így aztán nyugodtan átvághattam közöttük, még ahhoz sem vették a fáradtságot, hogy arrébb lépdeljenek az utamból! Murvás, itt-ott nyomokban aszfaltburkolatot is tartalmazó erdei úton battyogtam tovább – ezen futottam össze a mai nap során először és utoljára túrázókkal –, aztán a volt szénbányák épületei mellett értem el egy keskeny aszfaltutat, amelyen aztán elgyalogoltam Nagyegyháza szélső házaiig. A Gesztenye sor ütött-kopott járdáján végigballagva értem el a falu központját, a panzió bezárt és lassan pusztuló épületét és az útelágazást. Talán száz lépésnyit az országúton ballagtam, ez egyébként a legrégebbi, ezen az útvonalon Budapestről Győr és Bécs felé vezető országút. Később ezzel párhuzamosan épült meg az 1-es főút, aztán még később, harmadikként az autópálya.

A Hangistálló épülete mellett tértem le az útról és kezdtem meg ezen a túrámon az utolsó kapaszkodást, az autópályát egy gyalogos alagúton keresztezve nekiindultam a Zuppa-tető gerincére felvezető gyalogútnak. Az emelkedő combosan indított, de aztán egyre lazábban emelkedett csak, ahogy elértem a dombhát tetejét. Kellemes sétával érkeztem meg az útelágazáshoz, itt a Nagyegyházáról eddig a kék sáv jelzéssel tartó piros sáv jelzések balra tértek, innen indult a tetőre a kék háromszög jelzés útvonala is. Megálltam egy pillanatra és elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e egy talán órás kitérőt téve felkapaszkodnom a tetőre a kereszthez, avagy nem?

Körbenéztem és láttam, hogy a dombháton ismét beleértem az alacsonyan járó felhőkbe, ha felmennék a csúcsra, szinte biztos, hogy az orromig sem látnék a köd miatt! Akkor meg minek menjek? Elővettem a hátizsákomból az egy papírlapra kigyűjtött menetrendeket. Minden óra tizenhetedik és negyvenhetedik percében indulnak személyvonatok Szárligetről Kelenföldre, egy kellemes sétával a 14:17-es vonatot még kényelmesen el tudom érni! Akkor hát irány Szárliget! De azért felteszek pár képet a tiszta időben a Zuppa-tetőről nyíló kilátásról is.

A széles gerincen végigballagva egy idő után ráfordultam a Szárligetre levezető ösvényre, aztán egy gatyafékes lejtőn leereszkedtem a falu határába. A házak között átvágva ismét elértem a régi országutat, de most csak átvágtam rajta és egy perc alatt megérkeztem a vasútállomás épületéhez. Az órámra nézve láttam, van még vagy húsz percem a vonatomig, ezért aztán az igazolófüzetem a hátizsákból előhúzva pecsételtem az épület falán lévő kéktúra bélyegzővel, aztán a váróterem egyik padjára letelepedve megvettem a telefonomon a Kelenföldig szóló menetjegyemet. Megettem még az utolsó sajtos kiflimet, aztán kiballagtam a peronra.

Jött a Stadler Flirt pontosan, aztán ahogy elhúzott a Zuppa-tető alatt, láttam ahogy beleveszik a ködbe a tetőn álló fakereszt. Tényleg nem érte volna meg most felmenni oda, jól döntöttem, amikor továbbindultam az útelágazásból! A vonat pedig ment mint a golyó, 14:52-re már Kelenföldön voltam vele és leszállás után volt még pontosan négy percem, hogy elcsípjem a hazafelé induló 250-es buszom. Ilyenkor, hétvégéken csak félóránként jár, nem lenne jó lekésni, ezért nyakamba kapva a lábaim végigloholtam az aluljárón és űzött vadként kettesével véve a mozgólépcsőn a fokokat az indulás percében értem fel a buszvégállomásra.

Odapislantva a busz peronjára láttam, hogy még benn áll, de azt is hallottam, hogy a sofőr pont abban a pillanatban röffenti be a busz motorját. Csápoltam egyet a turistabotjaimmal, láttam hogy észre is vett az ismerős sofőr, és csak akkor csukta be az ajtót, amikor már felugrottam a buszra. Negyedóra alatt haza is értem vele, és csak a lakásba belépve és az órámra pislantva tudatosult bennem, hogy egy órával korábban még a szárligeti vasútállomás peronján vártam a vonatra!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1417994560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.12.05. 08:42:08

Szép kis hajrá lehetett a vége...

(Ugyan már írtam, hogy ez nem tarvágás, majd apránként hozzászoksz... :-)
Itt az anyaállomány megtermelte a makkot, megerősítette a csemetéket és utána jött a véghasználatból a végvágás.
Ez jóval kímêletesebb, mint a tarvágás, ráadásul nem valahonnan hozott (és iskolázott) csemetékkel, hanem a saját utódaival történik az erdőfelújítás, mindemellett jóval nagyobb szerepet kapnak a fontos elegyfák, főleg, ha azok a következő véghasználatig fenntartandók.)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.05. 08:47:45

@gigabursch: Nem baj, a jó pap holtig tanul! Akkor ezt a területet hogy lehetne egyszerűen, közérthetően megnevezni, ha sem nem irtás, sem nem tarvágás? És ha már itt tartok, akkor mi a fiatal, "növendék" erdő megnevezése?

gigabursch 2022.12.05. 10:48:05

@horvabe:

Kérlek!
Legjobbak a gyűjtőfogalmak.

...

Ha még tart az öreg erdő lebontása:
Bontás

Ha már érdemben megtörtént az öreg erdő letetmelése:
Véghasználat, végvágás.

Ha már az újulat vette át érdemben a laikus szem számára a terepet:
Erdősítés

gigabursch 2022.12.05. 10:52:39

@gigabursch:
Véghasználat és erdősítés együtt jár. Kéz a kézben.
Viszont! Irtás után nem marad erdő. Gondolj bele, hisz már sokszor jártál ott, mit takar a név: Nagyirtás. Ott, azon a pusztán kiirtották az erdőt.

A már kb 2-8 méter magas fiatalosok (ez is egy gyűjtőfogalom!), a sűrűség, utána jönnek a léces, majd a rudas korú állományok.
Ezután jönnek a középkorú erdők, de az már egy másik történet...

gigabursch 2022.12.05. 10:53:49

@gigabursch:
Mindemellett van tarvágás is.
Akác, fenyő és nemesnyár állományokban. De (gyakorlatilag) csak ott.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.05. 11:05:46

@gigabursch: Köszi a fogalmak tisztázását! Ezeket otthon majd kigyűjtöm magamnak és igyekszem ezeket a kifejezéseket használni. Tetszenek a léces és rudas korú kifejezések! A fiatalost én is használom, de jó a sűrüség is!
Hogyan nevezitek azt az erdőt, ahol különböző korú, de azonos fajtájú fák vannak? És annak mi a neve, ahol a hagyásfák (anyaállomány?) körül már kialakult a sűrüség?

Aureliano Buendía 2022.12.05. 19:44:43

örülök, hogy megnyerte a tetszésed a MÁV app :)

Tök jó szakasz, de módosítom a múltkori meglátásom, a Gerecse számomra 3 jól elkülönülő szakaszra bontható.
A Szárligettől Kordusszállásig tartó rész is más, mint onnan kb. Péliföldszentkeresztig (esetleg az Öreg-kőig), és ettől elkülönül a harmadik harmad Dorogig.

Nekem anno valahol Tardos felett az emelkedőn lett meg 400. kilométerem. Gerecse50-ek alkalmával mindig megemlékszem róla.

gigabursch 2022.12.05. 20:02:15

@horvabe:
Az mindig kérdés, hogy mitől két vagy többszintes és többkorú az erdő és emiatt inkább azt mondom, ha ilyenekről hozol fotókat, nagyon szívesen megadom a pontos nevét és az egyszerű, közérthető magyarázatot.

A másik kérdésnél minden adott, a jagyásfák is, meg a sűrűség is.
Amúgy az ökológiai folyamat ilyen esetben a befalazódás nevét viseli.
Szerintem beszédes elnevezés...

Amúgy nagyon sok olyan szakmai elnevezés van, ahol évszázadon keresztül küzdöttek a jó névért.
Elég csak a szerencsésen kikopott áterdőlésre vagy épp az erdőbántásra gondolnom, de a faizás sem a legszerencsésebb név, pedig sokévszázados múltja van.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.06. 08:47:20

@Aureliano Buendía: Szerintem nem lehet mindent skatulyázni! A Gerecse úgy szép, ahogy van, de persze az északi rész kicsit másképp szép, mint a középső, vagy a déli része! :-)

Érdekes, hogy te is számoltad a kilométereket! Én eddig csak az első bejárásomon vezettem egy táblázatban a megtett kilométereket, de akkor sem érdekelt, hogy mondjuk az 1000. kilométer hová jön ki. Na, majd ma délután otthon megnézem a régi igazolófüzetbe ragasztott táblicskut, hogy hol volt a valóságban az 1000. km! Ahogy saccolgatom, lehet hogy a Csereháton?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.06. 08:48:35

@gigabursch: Tisztára kiművelődöm, mióta blogom van! :-D

Aureliano Buendía 2022.12.06. 15:55:32

@horvabe: tényleg úgy szép, ahogy van, itt inkább arra próbáltam célozni, hogy a középső harmada mennyire markánsan eltér (szerintem) az első és harmadik harmadtól. Kutatok az emlékeimben, de szerintem a többi hegység egységesebb képet mutat. De ez nagyon magánvélemény csak.

Inkább úgy mondanám, hogy a Gerecsében épp szóba kerültek a kilométerek, és csináltunk előző este egy gyors számolást, akkor jött i, hogy a következő nap nekem kb. hova fog esni a 400.
Ezt leszámítva nem nagyon számoltam, szerintem az ezredik felett pont elsikkadhatott a figyelmem. Túrák végén néztem meg a szummát mindig a heyjoe oldalán.
Az jobban szem előtt volt, hogy a bakancsban összesen mennyi km. van:)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.12.06. 19:33:29

@Aureliano Buendía: Na, most elővettem az első teljesítés igazolófüzetét (a fiamé akadt a kezembe, de együtt jártuk végig az összes szakaszt), a táblázat szerint 989,6 km-rel indultunk Sümegről, 1015,0 km-rel érkeztünk Zalaszántóra, tehát valahol Tátika vára környékén volt az 1000. kilométerünk! Emlékszem, azon a túrán szinte végig zuhogott az eső, tehát méltóképpen zajlott le a millennium átlépése! :-)
süti beállítások módosítása