Muníció diktátorok ellen

Ilyen nehéz napokban illenék tán kevésbé nyomasztó könyvet ajánlani, de az Ivan Gyenyiszovics egy napja legalább annyira felemelő, mint amennyire nyomasztó olvasmány.

szolzsenyicin.png

Felemelő ennyi emberi bölcsesség, ilyen pontos világlátás, ilyen tökéletes ábrázolás.

Felesleges jelzőket puffogtatni, kétségtelen: Szolzsenyicin kisregénye a valaha volt egyik legtökéletesebb műalkotás.

És, ha úgy vesszük, a másik alapműhöz, a Rákosztályhoz képest könnyed kis lektűr. (A Rákosztályt tényleg csak irodalmi mazochistáknak ajánlom, ennyi borzalmat hatszáz oldalba senki más nem tudott sűríteni. Bát kétségtelen, hogy talán ez a legjobb regénye.)

Az Ivan Gyenyiszovics magyarországi kiadásának története maga is egy regény: 1963-ban jelent meg először, nem sokkal később a főideológus, Lukács György írt róla elemzést, aztán kijött az emblematikus kiadás az Európánál a rendszerváltás évében, 1989-ben.

Szolzsenyicin egy évtizedet töltött a Gulágon, mindegy is, hogy miért. Semmiért. Csak.

A regény főhőse, Ivan Gyenyiszovics Suhov nyolcadik éve él ott, nagyjából ugyanezért.

A történet egy napjáról szól, egy „felhőtlen, majdnem boldog” napról.

Amikor nem ültették szigorítottba, nem hajtották ki építkezéshez, amikor feketén szerzett egy adag kását, amikor nem betegedett meg, és dohányt is vett.

Amikor szinte elviselhető volt a fogság. Amiért szinte hálát érzett.

Az Ivan Gyenyiszovics remek tréning.

Amikor úgy érzed, ma nem tudsz harcolni az igazadért, ma valahogy megengedőbb vagy azokkal szemben, akik el akarják venni a szabadságodat, amikor úgy érzed, biztos nekik is lehet valami igazuk – olvasd el!

Erőt ad, muníciót ad. Hogy ezt veled senki soha ne tehesse meg.

Kerül, amibe kerül.