Hogy működik a szerelem?

Hogy működik a szerelem?

Miért nem vagy őrült, ha magadba beszélsz?

2023. május 23. - Csilla Csipszer

mimagunk.jpg

Amikor sétálunk az utcán, és látunk valakit szembe jönni, aki magában, saját magához beszél, sokszor inkább úgy döntünk, hogy átkelünk a másik oldalra, és ott folytatjuk az utunkat. Óhatatlanul azt gondoljuk, talán tartanunk kellene tőle.

Noha ez egy bizonyos ponton túl tényleg mentális probléma jele lehet, az, hogy valaki időnként saját magához szól, teljesen természetes dolog. Belső dialógusunk folyamatosan fut a fejünkben, és az, hogy egy-egy mondatot ki is mondunk ezekből, valójában még hasznos is.

Az önmagunkkal folytatott beszélgetés kisgyermekkorban kezdődik, és összefüggésbe hozható azzal a folyamattal, ahogyan újabb és újabb motoros képességeket kezdünk használni, például, hogy hogyan kell elérni tárgyakat, vagy később, amikor megtanulunk cipőfűzőt kötni.

Nemhiába indul el ennyire korán: a belső dialógusnak helye és szerepe van az emberi elme működésében. A következő kedvező hatásai vannak.

Fokozza a magabiztosságot

Tudjuk, hogy a bátorító szavak mennyire fontosak, és milyen erőt adnak egy olyan helyzetben, amikor megpróbáltatásra kerül sor. Ez akkor is működik, ha saját magunktól ered a biztatás.

Segít kezelni a negatív érzelmeket

A saját magunk felé célzott mondatok abban is segítenek, hogy könnyebben vészeljünk át egy érzelmi megpróbáltatást.

Hogyan lehet fejleszteni?

Hasznos lehet, ha olykor tükör vagy videó segítségével beszélünk saját magunkhoz. Ez nemcsak abban segít, hogy a fenti helyzetekben magabiztosabban és erősebb lélekkel álljunk helyt, hanem abban is, hogy a saját helyzetünket, aktuális problémáinkat bizonyos értelemben véve egy másik perspektívából láthassuk, és könnyebben találjunk megoldást.

Nagyon fontos, hogy bár a belső dialógus alapvetően építő hatású, romboló is lehet, amennyiben erősen kritikus hangot alkalmazunk magunkkal szemben. Erre érdemes felfigyelni. Ha nem sikerül ezt csökkenteni, és inkább javunkra fordítani az önmagunk felé irányuló beszédet, akkor akár pszichológus segítségét is érdemes lehet igénybe venni, elkerülendő, hogy az önértékelésünk sérüljön.

A túl kemény önkritika, a legrosszabb forgatókönyv szajkózása, az örökösen ismételt negatív gondolatok rombolnak.

Tehát, csak pozitívan beszéljünk magunkhoz….

A bejegyzés trackback címe:

https://aszerelemkezikonyve.blog.hu/api/trackback/id/tr7218124388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterséges Geci 2023.05.24. 13:00:52

Őrült? Előbb kezdjük a hejesirásal, csak utána folytassuk a pszichiátriai szakdolgozatot!
Az ember nem magába beszél, hanem magába' vagy magában (t.i. egyedül van olyankor - legalább lélekben)
süti beállítások módosítása