Tudatos tippek a karácsonyi készülődéshez

2021. november 26. Ártalomcsökkentés blog

shutterstock_1808309314.jpg

Novemberben a plázák már teljes karácsonyi díszben pompáznak: nem meglepő, az utóbbi évek tendenciája szerint egyre hamarabb kezdődik el a karácsonyi vásárlási kampány. Egyre több üzlet vár minket akciókkal, tematikus ajánlatokkal, de már a karácsonyi dekoráció is „nyomást” gyakorolhat ránk, hogy minél hamarabb szerezzük be az ajándékokat. És persze minél többet.

E körben mindenképpen szót kell ejteni a tudatos vásárlásról, amelynek lényege, hogy csak olyan termékeket vásároljunk, amelyekre mindenképpen szükségünk van. Ez igaz a mindennapok során fogyasztott élelmiszerekre, de éppúgy az elektronikai cikkekre, ruházatra is. Bár alapvetően egyszerű kihívásnak tűnik visszafogni a költéseket, ebben az időszakban, amikor gyakorlatilag minden oldalról vásárlási ingerek érnek minket, emiatt könnyen fölösleges kiadásokba hajszolhatjuk magunkat.

Mint az élet megannyi területén, itt is tudatosan kell eljárnunk, és nem pusztán a pénztárcánk és költségvetésünk megóvása miatt. A túlfogyasztás ugyanis ebben az időszakban több fronton is negatív hatással lehet ránk. A túlzott élelmiszer-fogyasztás, a pazarló energiahasználat, az átgondolatlanul megvásárolt és idő előtt fölöslegessé vált kacatok fenntarthatatlan élethez vezetnek.

A kanadai J.B. MacKinnon idén megjelent The Day the World Stops Shopping című könyvében igen szemléletesen tárja elénk a túlfogyasztás globális hatásait és azt a gazdasági krízist, amely következtében 1,7-szer gyorsabban éljük fel bolygónk tartalékait ahhoz képest, ami az újratermeléshez szükséges lenne. Jól szemlélteti a problémát, hogy 1970 óta az Egyesült Államok lakossága 60%-kal nőtt, a költések – az inflációt is beleszámolva – pedig több mint 400%-kal emelkedtek, de más fejlett országoknál is hasonlóan elszomorító a helyzet

A túlfogyasztás súlyos, globális jellegű, komplex probléma, amely mindenkit érint, akár csak a globális felmelegedés, vagy a dohányzás. Felmerül a kérdés: hogyan tudunk ezek ellen tenni?  Szerencsére a tudatos, felelősségteljes gondolkodás jobb megoldásokhoz vezethet.

Ennek szellemében, hogy egy kicsit megkönnyítsük az ünnepi  időszak nehézségeit, összeszedtünk néhány tippet arra vonatkozóan, hogyan tudunk tudatosabban készülni a Karácsonyra!

shutterstock_1850317105.jpg

Saját készítésű termékek

Ne gondoljuk, hogy ez csak a gyerekek privilégiuma, rokonaink, barátaink biztos örülnek a házi készítésű süteménynek vagy lekvárnak, esetleg sógyurmából készített tálnak, dísznek, a bevállalósabbak akár kötéssel vagy horgolással is megpróbálkozhatnak. Készítsünk hozzá egy kedves üdvözlőlapot és ne feledjük: a karácsony nem az ajándékokról szól, hanem a minőségi együtt töltött időről, családi történetekről, baráti összejövetelekről!

shutterstock_1896719872.jpg

Csomagoljunk kreatívan

Az ajándékok becsomagolása nem pusztán idegtépő procedúra, hanem kifejezetten környezetkárosító is. A legjobb, ha egyáltalán nem használunk csomagolást és műanyag szalagokat. De már azzal rengeteget tehetünk a környezetért, ha újrahasznosított csomagolópapírt és díszítőszalagot használunk vagy ha már az ajándékozás ezen szakászában is kreatív megoldásokat használunk. A japán furosiki-módszer segítségével például maga a csomagolás is az ajándék része lehet, hiszen az ízléses kendő, amelybe becsomagoljuk az ajándékot, a kibontás után is használható.

Adjunk élményt

Másik megoldás a túlfogyasztás elkerülésére, ha nem terméket vásárlunk, hanem valamilyen élményt adunk ajándékba. Legyen szó egy színházi előadásról vagy workshopról, de itt is igaz, hogy bátran legyünk kreatívak: ma már számos programlehetőség adott a felejthetetlen élményekre. Ilyen lehet például egy közös nyomozós játék, vagy a bátrabbak részére egy szabadulószobás program. Aki a túlfogyasztás mellé még pénzt is szeretne spórolni, az hozzon össze egy közös kirándulást a családdal vagy barátokkal, hiszen nem az anyagi, hanem az érzelmi érték a legfontosabb.

shutterstock_1487364161.jpg

Jótékonyság

Jó célt szolgál, ha az általunk adott ajándék karitatív jellegű. Támogathatunk szerettünk nevében egy alapítványt, örökbe fogadhatunk egy állatot az állatkertben. Ezzel ráadásul úttörők is lehetünk, így lehet, hogy következő évben már többen is követik példánkat a családi és baráti körünkből.

Bármelyik lehetőséget is választjuk, gondoljunk arra, hogy a modern idők modern megoldásokat igényelnek.  Sokkal többet tehetünk egymásért, ha vásárlásaink során tudatosan figyelünk a környezetünkre, azaz elkerüljük a túlfogyasztást és erre tanítjuk a gyerekeinket is. Gondoljunk arra, hogy egy-egy rosszul megválasztott vagy fölöslegesen megvásárolt ajándék jobb esetben a polcra, rosszabb esteben a kukába kerül, aminek köszönhetően terheljük a környezetet mind a gyártással, mind a szállítással, de még a megsemmisítéssel is.

shutterstock_169719704.jpg

Környezeti terhelés csökkentése

Egymás és környezetünk megóvásáért azzal is sokat tehetünk, ha odafigyelünk a saját károsanyag-kibocsátásunkra. Már pár apró változtatással az élet számos területen csökkenthetjük a környezetre gyakorolt negatív hatásunkat. Ebben segíthet az alábbi kalkulátor, ahol kiszámolhatjuk, hogy például az utazásnak, a háztartásunknak, a műanyaghasználatnak, vagy akár a dohányzásnak milyen terhelése van. Ez utóbbi esetén természetesen a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk, vagy ha már rászoktunk, akkor mihamarabb letesszük a cigarettát, hiszen a  leszokással nemcsak a saját, de szeretteink egészségét is megóvhatjuk, és a dohányzásmentes élet révén a környezeti ártalmak is csökkenthetők. Akik valamilyen okból mégsem tudnak lemondani a dohányzásról, azok ma már tájékozódhatnak az ártalomcsökkentés lehetőségeiről.  A felnőtt dohányzók számára rendelkezésre állnak olyan füst és égés nélkül működő technológiák, amelyek a hagyományos cigarettához képest akár 70-95 százalékkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátással járnak, így a dohányzót és annak környezetét is kevesebb ártalomnak tehetik ki. Azt azonban fontos tudni, hogy ezek a technológiák sem kockázatmentesek: tartalmaznak például nikotint, amely addiktív hatású, és egyéb káros tulajdonságai mellett megemeli a vérnyomást és a szívfrekvenciát. A károsanyagkibocsátás-csökkenés mértéke és az egészségkárosító hatás csökkenése között pedig nem áll fenn egyenes arány, és ezen technológiák hosszú távú hatásait még vizsgálják.

Ugyanakkor a füstmentes alternatívák nem leszoktató eszközök, mint azt sokan tévesen hiszik. Céljuk a le nem szokó felnőtt dohányosok számára elérhető ártalomcsökkentés.

 

A túlfogyasztás apró odafigyeléssel csökkenthető: ha nem dobunk ki a még jól működő, használható eszközöket, ruhákat, tárgyakat, és tényleg csak akkor veszünk új dolgokat vagy cserélünk le a régieket, amikor valóban szükségünk van rá, akkor kevésbé terheljük a gyártással, szállítással, csomagolással és persze a megsemmisítéssel a környezetünket, és ezáltal hozzájárulhatunk a bolygónk védelméhez is. A dohányzást illetően az a legjobb, ha tartózkodunk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától, vagyis, ha egyáltalán nem dohányzunk, hiszen hosszú távon csak így szüntethetőek meg a dohányzás ártalmai.

süti beállítások módosítása