2021. jan 20.

A RETTENTHETETLEN – AZ ELSŐ MODERN CSATAHAJÓ

írta: Blogvendegszerzo
A RETTENTHETETLEN – AZ ELSŐ MODERN CSATAHAJÓ

 kissl10_01.jpg

1 A DREADNOUGHT (rekonstrukciós rajz)

 

A 19. század legvégén még úgy gondolták, a tengeri csatákat a flották egy-két kilométer távolságból vívják majd meg, bár a korabeli páncélosok nagy űrméretű ágyúival ennél jóval messzebbre is el lehetett lőni. A század utolsó harmadában azonban megjelent az önjáró, saját hajtóművel rendelkező, víz alatt haladó robbanóeszköz, a torpedó. Bár ennek a fegyvernek még rengeteg fejlesztésre volt szüksége ahhoz, hogy igazán hatásos eszköz lehessen, nem kellett lángelmének lenni ahhoz, hogy felismerjék: néhány olcsó torpedóval a drágán és sokáig épített páncélosokat el lehet pusztítani.

Egyetlen biztos megoldás látszott a problémára: nem szabad engedni, hogy az ellenség torpedóvetési távolságba jusson. Ezt pedig úgy lehetett elérni, hogy a hajó tüzérségével távol tartják azon kicsi, mozgékony egységeket, amelyek torpedótámadással veszélyeztethették a csatavívó hadihajókat. Mivel a torpedók fejlődésével a hatótávolságuk is jelentős növekedésnek indult, ezért a flották lőgyakorlatai során egyre távolabbra próbáltak célzott lövéseket leadni.

A nagyobb lőtávolságon a kisebb kaliberű ágyúk kevésbé bizonyultak hatásosnak, ezért a csatavívó páncélosok egyre nagyobb űrméretű lövegeket kaptak a főtüzérségük mellé. Bár az egységek a nagyobb lőtávú és rombolóerejű másodlagos tüzérséggel látszólag erősödtek, a fő fegyverzet méretéhez közelítő ágyúkkal nagyobb távolságra a pontos célzás gyakorlatilag lehetetlenné vált, mivel nem lehetett biztosan megkülönböztetni a 30 cm-es főtüzérséghez, illetve a 20 cm fölötti űrméretű másodlagos tüzérséghez tartozó ágyúk lövedékeinek becsapódásait. Ha pedig nem tudják, melyik löveg gránátja hol esett a célhajó körül a vízbe, akkor nem tudják pontosítani a következő lövést sem.

A problémát úgy lehetett megoldani, hogy a hagyományos négynél több, azonos űrméretű nehézágyút helyeznek el a hajókon. Vittorio Cuniberti ezredes (18541913), az olasz haditengerészet főkonstruktőre vetette papírra először ezt az ötletet. „Képzeljünk el egy egységet, amelynek páncélzata olyan jól elrendezett és áthatolhatatlan, hogy képes ellenállni az ellenséges tüzérségnek, leszámítva a 12 hüvelykes [30,5 cm-es] ágyúk gránátjait… Ezen felül ez az ideális, általunk elképzelt, hatásos védelemmel rendelkező hajó nagyon mozgékony… Az ideális és rendkívül erős hajónknál meg kell növelni a tizenkét hüvelykes ágyúk számát, hogy az képes legyen legalább egy végzetes találat elérésére az ellenséges páncélos övvértjén a vízvonalon, mielőtt az ellenfélnek lenne esélye rá, hogy a négy nehézlövegével – tehát a manapság szokásos főtüzérségével – elérjen egy ugyanilyen, szerencsés találatot” – írta a Jane’s All The World’s Fighting Ships hajókatalógus 1903-as kiadásában megjelent cikkében. Az olasz mérnök szerint egy ilyen forradalmi páncélos technikailag már kivitelezhető, bár sokba kerülne és csak technikailag fejlett állam lenne képes megépíteni – például Anglia.

kissl10_02.jpg

2 Vittorio Cuniberti

 

Elméleti téren az angolok sem maradtak el, mivel a brit flotta főnökévé 1904 őszén kinevezett John A. Fisher (1841–1920) tengernagyot már 1900 óta egy uniformizált fegyverzetű páncélos ötlete foglalkoztatta. „A találatok száma és nem a kilőtt gránátok száma a meghatározó tényező egy akcióban... Tételezzük fel, hogy egy 12 hüvelykes [30,5 cm-es] ágyú percenként lead egy célzott lövést. Hat löveg esetén ez egy jól célzott, nagy robbanótöltettel rendelkező gránátot jelent tíz másodpercenként. 6000 yardról [kb. 5500 méter] ennek fele valószínűleg talál. Percenként három 12 hüvelykes gránát felrobbanása a célhajón az maga a POKOL!” – írta az általa elképzelt hajó képességeiről.

Részben a tengerészeti előny elvesztésétől való félelem, részben pedig a német flottafejlesztések hatására Fisher, nem sokkal pozícióba kerülése után – sok egyéb reformja mellett – feladatul szabta egy 30,5 cm-es főtüzérségű hadihajó megtervezését, amely nem kerülhetett többe, mint a legutoljára elkészült sorhajó, méretének pedig alkalmazkodnia kellett a hajógyárak és a jelentősebb tengeri támaszpontok meglévő dokkjainak nagyságához. Az új hajó terve elfogadtatásának elősegítésére Fisher 1904 végén neves szakértőkből és tengerésztisztekből bizottságot állított össze.

Az először 1905 januárjában összeülő bizottság elé több különböző tervezet került. Végül hosszas vitákat követően egy olyan tervet fogadtak el, amely egy, kevés híján 18000 tonna vízkiszorítású, öt ikerlöveges toronyban elhelyezett 10 db 30,5 cm űrméretű nehézlöveggel felszerelt hadihajót takart. Komoly vita bontakozott ki a meghajtás módját illetően. Fisher a flotta hajóépítési igazgatójának, Philip Wattsnak a véleményét kérte ki. „Ha gőzgépekkel látják el, ezek a hajók öt éven belül elavulnak” – jelentette ki Watts. Ez nyomós érvnek bizonyult, így az a döntés született, hogy az új hajót (és lehetséges utódjait) gőzturbina fogja hajtani. Ez nagy kockázatvállalást jelentett, mivel ekkora hadihajóba azelőtt még nem építettek be turbinát. Ez, a csak pár éves múltra visszatekintő, ám kevés üzemeltetési tapasztalatot hozó hajtómű számos előnnyel rendelkezett a gőzgéppel szemben. Csöndesebben, megbízhatóbban működött, tisztább, könnyebben kezelhető, nagy sebességnél gazdaságosabb, üzemeltetése kevesebb személyzetet is igényelt. Amellett, hogy nagyobb teljesítményre volt képes, kisebb helyet foglalt el, ezért kevesebb páncélvédelemre volt szükség.

Az új egységről megszületett döntést követően az Admiralitáson határoztak arról, hogy a páncélost minél hamarabb építeni kezdik, és a lehető leggyorsabban befejezik. Ezután végrehajtják a próbáit, és ezek kiértékeléséig a nehéz hadihajók építésével leállnak, bár a már elkezdett sorhajókat befejezik.

Az új hajóról kevés információ állt rendelkezésre. A nyilvánosság számára az első hír valószínűleg az angol Engineering című folyóiratban jelent meg róla, 1905 tavaszán. „Egy, többé-kevésbé kísérleti jellegű sorhajó megépítését vették tervbe… A Portsmouth-i Hajógyárban megépítendő egység el fogja érni a 21 csomós sebességet. Az igaz, hogy néhány állam – például Olaszország – rendelkezik ilyen sebességű, vagy talán még ennél is gyorsabb sorhajókkal, de a fontosságának megítélésekor a tervben megvalósuló egyéb, a harc szempontjából meghatározó elemeket is számba kell venni. Ennek az új brit hajónak azon felül, hogy óránként két [tengeri] mérfölddel gyorsabb bármely másik brit sorhajónál, a tűzereje messze meg fogja haladni akármelyik eddig építeni kezdett hajóét. Információink szerint tíz darab 12 hüvelykes löveggel látják el – ez a fegyverzet lehetővé fogja tenni a többi ország gyakorlatilag bármelyik két sorhajója feletti győzelmet” – írta a lap.

kissl10_03.jpg

3 A hajóról rendelkezésre álló kevés információ miatt jelentek meg a sajtóban téves rajzok,
mint ez is, 1906 februárjában

 

1905. október 2-án a Portsmouth-i Hajógyárban lefektették az új páncélos gerincét, és az építést gyors iramban végezték. A munkások a szokásos 48 óra helyett 69 órát dolgoztak egy héten. A munkanap egy órával hamarabb kezdődött és egy órával tovább tartott, így heti hat napon reggel 6 órától 12 órán keresztül tartott a munkaidő. Csökkentették az ebédidőt is; ünnepnapokon, karácsonykor és újév napján is folyt a munka. A nagy tempót segítette az is, hogy a hajóhoz szükséges berendezéseket, anyagokat már hónapokkal a gerincfektetés előtt megrendelték. Mindössze tizenhárom héttel a gerincfektetést követően, 1906. február 10-én a hajót VII. Edward király a DREADNOUGHT – magyarul: rettenthetetlen – névre keresztelte, majd végrehajtották a vízrebocsátást.

kissl10_04.jpg

4 A vízrebocsátott, félkész DREADNOUGHT

 

Pár nappal később a befejezés időpontját egy hónappal előrehozták, így a páncélossal az 1907-es év legelső napjára végezni kellett. A megfeszített tempónak köszönhetően tavaszi és nyári hónapokban a hajó vízkiszorítása havonta mintegy kétezer tonnával nőtt. Egy évvel és egy nappal a páncélos építésének kezdete után, 1906. október 3-án a szolgálatba állítást megelőző próbákra várva horgonyzott a hajógyár kikötőjében a DREADNOUGHT.

A hajó nem csak a hajtóművével jelentett újdonságot. A fegyverzete szinte csak nehézlövegekből állt: tíz darab 30,5 cm-es ágyút kapott, öt lövegtoronyban kettesével elhelyezve. Hogy a nehéztüzérség időigényes elkészülése ne hátráltassa a páncélos befejezését, a felfegyverzéshez az építés alatt álló sorhajók már legyártott lövegeit használták fel. Az új egység tűzerejére jellemző adat, hogy míg egy korabeli sorhajó előre, vagy hátra kettő, oldalra pedig négy, addig a DREADNOUGHT előre és hátra 6-6, oldalra 8 nehézlöveggel lőhetett egyszerre.

A hajó főbb paramétereit tartalmazó tervekkel ellentétben a kisebb egységek elleni harcra elegendőek gondolták a 7,6 cm-es űrméretű lövegeket is, így a páncélos a nehézágyúi mellé ezekből kapott; más egyéb ágyúk nem is kerültek a hajóra. A sorhajók fegyverzetének szerves részét alkotó közepes – jellemzően 15-20 cm űrméretű – tüzérség elhagyása tömegcsökkenést eredményezett, ez pedig a hajóra vastagabb páncélzat felszerelését tette lehetővé. A DREADNOUGHT 5000 tonnányi páncélzatot kapott, 800 tonnányival többet, mint az őt megelőzően építeni kezdett sorhajó.

A sok újdonság ellenére a DREADNOUGHT nem került sokkal többe, mint egy sorhajó; az előtte megrendelt LORD NELSON-osztály hajóit egyenként 1,5 millió fontért építették meg, a DREADNOUGHT-ot pedig kevesebb, mint 1,8 millióért. Ezért a pénzért viszont egy nagy sebességű, a sorhajóknál védettebb, és sokkal nagyobb tűzerejű hajóegységet kapott a brit hadiflotta.

kissl10_05.jpg

5 A frissen elkészült csatahajó, 1906. október 3.

 

Bár megjelenése idején kimagaslott képességeivel a kor hajói közül, a DREADNOUGHT három említésre méltó hibájára derült fény a gyakorlatban. Először is az előárboca tetején elhelyezett tüzérségi megfigyelő állás túl közel került az első kéményhez, ez bizonyos esetekben az itt tartózkodók munkáját igen megnehezítette. A kéményfüst így rengeteg problémát okozott: forróságot, fulladozást, illetve a kilátás korlátozását. Másodszor, a torpedónaszádok és rombolók – azon egységek, amelyek torpedóikkal veszélyeztethették – elleni fegyverzetének a 7 cm-es lövegek kiválasztása tévedésnek bizonyult, mert ezek nem voltak kellően hatásosak. Harmadszor pedig az oldalpáncélzatának legvastagabb sávja túl mélyen merült a vízbe, ez pedig csökkentette a védettséget, hiszen az alatta is és fölötte is található vékonyabb fémrétegnek kellett az ellenséges gránátok hatásait semlegesíteni. A felszínre került problémákkal együtt lehetett élni, bár ezeket a DREADNOUGHT-ot követő csatahajókon igyekeztek orvosolni.

A technikai, illetve tervezési hibákon kívül azonban több kritikát is megfogalmaztak a hajó ellenzői. Szerintük a megépítése feleslegessé tette a megelőző 15 év intenzív flottafejlesztését, és éppen azt a kategóriát, a csaták megvívására való sorhajót tette elavulttá, amely terén Anglia túlsúlyban volt az összes többi tengeri hatalommal szemben. Mivel várható volt, hogy a többi ország is követni fogja a briteket ilyen jellegű egységek építésével, ez újabb, drágább tengerészeti fegyverkezési versenyt indíthat el. Mások azt kifogásolták, hogy a hajó túl nagy méretű, és túl sok értékes nehézágyúval rendelkezik, így, ha az egység elvész, elvész vele együtt a drága fegyverzet is. Megint mások pedig azt tartották aggályosnak, hogy elhagyták róla a másodlagos fegyverzetet, amely sok teoretikus szerint hatásosabb az ütközetben, mint a fő fegyverzet. Többek szerint a közepes tüzérség gránátesője nem csak az ellenséges hajóban okoz károkat, hanem a személyzete morálját is gyengíti.

Percy Scott, a brit hadiflotta Célzógyakorlati Felügyelője egy ilyen felfogást tükröző cikket így kommentált: „ha olyan távolságból tüzelünk, amelyről a könnyű ágyúk nem találhatnak el, nem látom be, hogy tudná azok tömeges, jól irányzott tüze megakadályozni a 30,5-es ágyúk hatásos válaszát.”

kissl10_06.jpg

6 A tatrész a hátulsó lövegtornyokkal

 

A DREADNOUGHT próbáit az elkövetkező két hónap során végrehajtották és 1906. december 11-én teljes személyzettel a fedélzetén a hajó készen állt a flottához való csatlakozásra. 1907 januárjában a csatahajó hosszabb útra indult, amely érintette a Mediterráneumot és Dél-Amerika partjait. A spanyol partoknál lezajlott lőgyakorlatok és egy szardíniai kitérő után a páncélos Trinidadra hajózott. A részletes próbákat Port of Spain környékén folytatták le, gyakorlatilag titokban, távol a kíváncsiskodóktól. A DREADNOUGHT március végén érkezett haza Angliába. A mintegy 11000 tengeri mérföldes (1 tengeri mérföld = 1,85 kilométer) utat mechanikai problémák nélkül tette meg, 17 csomós (1 csomó = 1 tengeri mérföld/óra) átlagsebességgel. Egy kisebb gond még a Földközi-tengeren adódott, amikor a kormánymű meghibásodása miatt a hadihajó egy időre irányíthatatlanná vált. A visszaúton egy másik, rejtélyes probléma is felmerült: a hajó sebessége hirtelen egy csomóval csökkent, miközben a hajógépeknél semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak. A lassulás két nap múlva, amilyen hirtelen jött, el is múlt. Később, a páncélos átvizsgálásakor kiderült, hogy az egyik kormánylapát borítása hiányzik; ebből arra következtettek, hogy menet közben a borítás elvált, ez okozta a meglassulást, majd, amikor le is szakadt, a sebességcsökkenés megszűnt.

kissl10_07.jpg

7 Korabeli vicces képeslap a hajóról – aki ismeri a páncélos nevének jelentését, az a poént is érti

 

A DREADNOUGHT hatására hamarosan a többi tengeri hatalom is követte Angliát ilyen típusú csatahajók építésével, legelőször Németország és az Egyesült Államok. Bekövetkezett, amitől sokan tartottak: intenzív tengerészeti fegyverkezési verseny indult el, melyben a britek és a németek jártak az élen. Amely ország nem volt elég fejlett ahhoz, hogy építsen, az megpróbált vásárolni magának. Az első képviselőjük neve után dreadnoughtnak is nevezett, új kategóriát teremtő páncélosok gyorsan státusszimbólummá váltak. Egyetlen komoly tengeri hatalom sem engedhette meg magának, hogy ne legyen neki. Egy ilyen páncélos hatalmat sugárzott, és azt, hogy az az állam, amely birtokolja, kellően erős és gazdag ahhoz, hogy fenn is tartsa. Ez magyarázza, hogy kisebb tengeri hatalmak is, mint Argentína, Brazília, vagy Hollandia és Görögország is igyekezett szert tenni pár példányra.

kissl10_08.jpg

8 A jelen és a múlt: előtérben a DREADNOUGHT, a tatja mögött a VICTORY vitorlás sorhajó

 

A hajó, mint a flotta büszkesége, a Honi Flotta zászlóshajója, nem csak katonai, de protokoll-eseményekben is részt vett. Több alkalommal látta vendégül a királyt, egy ízben pedig az orosz cárt is. A páncéloshoz kapcsolódik egy nagy átverés is, amely számos polgárpukkasztó tréfa kitervelője, William Horace de Vere Cole (1881–1936) agyából pattant ki. A HAWKE cirkáló tisztjeinek bíztatására Cole elhatározta, hogy megtréfálja a Honi Flotta zászlóshajójának tisztjeit. Magabiztos fellépésének köszönhetően a Külügyminisztériumra hivatkozva szerzett Londonban egy külön vagont, mellyel 1910. február 7-én Cole és előkelő afrikai férfiaknak maszkírozott barátai Weymouth-ba utaztak. Előzőleg a flotta parancsnoksága kapott egy, szintén beavatott barátjuk által feladott táviratot is: „Az abesszíniai Makalen herceg a kíséretével a mai napon 4.20-kor érkezik meg Weymouth-ba. Őfelsége meg kívánja tekinteni a DREADNOUGHT-ot. Kérem, szíveskedjenek fogadni az érkezéskor. Harding, Külügyminisztérium.”

A társaságot a városba megérkezésekor díszőrség fogadta; mivel nem találtak abesszin zászlót, ezért zanzibári lobogót húztak fel és a zenekar is a zanzibári himnuszt játszotta el. A csoport meglátogatta a páncélost, hamis kitüntetéseket osztogatva, halandzsa nyelven beszélve. „Bunga Bunga!” – ismételgették elismerésük jeleként. A svindliről nem sokkal később az újságok is beszámoltak, nevetség tárgyává téve a haditengerészetet.

kissl10_09.jpg

9 Az „abesszin herceg” és kísérete

 

Az első világháború kitörésekor a páncélos a legelavultabb modern csatahajó volt, hiszen ennek mintájára épültek újabb, fejlettebb hajók Angliában és több más országban is. A DREADNOUGHT, bár gyakorlatilag végigszolgálta a háborút, nem játszott jelentős szerepet a harcokban. Egyetlen haditettére 1915. március 18-án került sor. E napon egy flottagyakorlat után a 4. Csatahajóraj páncélosai állomáshelyükre, Cromartyba tartottak, amikor a DREADOUGHT fedélzetéről a delet követően egy periszkópot fedeztek fel a vízben, kicsivel több, mint egy kilométerre a hajóorrtól. A csatahajó növelte a sebességét, és a német tengeralattjáró felé fordult. Miközben igyekezett közelebb jutni a naszádhoz, a páncélos egyik 7,6 cm-es lövegével rálőttek a csak a periszkópját mutató tengeralattjáróra, ám nem találták el. Nem sokkal később a hajó ráfutott a még mindig a felszín közelében tartózkodó Ubootra, amely kettétört és gyorsan elsüllyedt, túlélőt nem hagyva maga után. A művelet közben a DREADNOUGHT majdnem összeütközött a TEMERAIRE csatahajóval, amely szintén le akarta gázolni a naszádot. Az angolok a vízből rövid időre kiemelkedő orr-részre festett azonosító alapján megtudták, hogy az U-29-et pusztították el, amely Otto Weddigen (1882–1915) sorhajóhadnagy tengeralattjárója volt, aki korábban, 1914. szeptember 22-én három angol páncélos cirkálót süllyesztett el. Bár ez volt az első és egyetlen eset, hogy csatahajó pusztított el tengeralattjárót, a Nagy Flotta parancsnoka, Jellicoe tengernagy rosszallását fejezte ki az akció miatt. „Véleményem szerint a rajának el kellett volna fordulnia... Csatahajóknak soha nem szabadna szándékosan tengeralattjárók közelébe kerülniük, kivéve, ha a veszély olyan nagy, hogy az egyetlen biztos megoldásnak a tengeralattjáró legázolása tűnik” – írta a hajóraj parancsnokának, Sturdee altengernagynak. A haditettét követően a csatahajóra számos elismerő távirat érkezett, közülük az egyik csak ennyit tartalmazott: „Bunga Bunga”.

A DREADNOUGHT-ot 1916 májusában a sorhajókból álló 3. Csatahajórajba osztották be, mely kötelék feladata az angol partvidék védelme volt. A páncélos a jütlandi csatában nem vett részt.

kissl10_10.jpg

10 A csatahajó 1917-ben.
Jól látszik, hogy mennyire zavarta a kéményfüst az előárbóc tetején dolgozók munkáját

 

A csatahajót még a háború befejezése előtt, 1918 augusztusában kivonták az aktív szolgálatból és tartalékállományba helyezték. Átesett egy felújításon, és tervezték az ismételt szolgálatba állítását, de ettől végül elálltak. 1920-ban eladásra felkínálták, és a következő évben kicsivel kevesebb, mint 45000 fontért eladták, majd 1923-ban megkezdték a szétbontását. Sajnálatos, hogy ezt a forradalmian új páncélost nem őrizték meg emlékhajóként. Utána csak fényképek maradtak, meg a fémanyagából készült szuvenír tárgyak.

kissl10_11.jpg

11 A DREADNOUGHT fémanyagából készült réztálka alja

 

„Megjelenésében a DREADNOUGHT a hatékonyság zord, döbbenetet keltő érzésével olyan jellegzetesen brit volt, felülmúlva minden mást, egyediként a nehéz hadihajók között. Bár utódai nagyobbak és jobban felfegyverzettek lettek, soha nem keltették az újdonság és a nyomasztó fölény érzését. A dokkban az elkészülte felejthetetlen élményt nyújtott, és mint a Honi Flotta zászlóshajója, valósággal törpévé zsugorította kísérőit, olyannyira, hogy azt csupán a nagyobb vízkiszorítása önmagában nem indokolta volna. Bár az alapját képezte a jövőbeli csatavívó hadihajók fejlesztésének, 1906-ban nehéz volt elképzelni, hogy egy nap több hajórajnyi lesz nekünk belőle, és hogy a hatalmas DREADNOUGHT egyszer az elavulás útjára lép, majd ócskavasnak eladják” – írta Oscar Parkes, neves brit tengerészeti szakíró.

 Kiss László

Képek

1 A DREADNOUGHT (rekonstrukciós rajz)
https://www.goodfon.com/wallpaper/royal-navy-hms-dreadnought-linkor.html

2 Vittorio Cuniberti (a szerző gyűjteményéből)

3 A hajóról rendelkezésre álló kevés információ miatt jelentek meg a sajtóban téves rajzok, mint ez is, 1906 februárjában (a szerző gyűjteményéből)

4 A vízrebocsátott, félkész DREADNOUGHT (a szerző gyűjteményéből)

5 A frissen elkészült csatahajó, 1906. október 3. (a szerző gyűjteményéből)

6 A tatrész a hátulsó lövegtornyokkal (a szerző gyűjteményéből)

7 Korabeli vicces képeslap a hajóról – aki ismeri a páncélos nevének jelentését, az a poént is érti (a szerző gyűjteményéből)

8 A jelen és a múlt – előtérben a DREADNOUGHT, a tatja mögött a VICTORY vitorlás sorhajó (a szerző gyűjteményéből)

9 Az „abesszin herceg” és kísérete
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/59/Dreadnought_hoax.png

10 A csatahajó 1917-ben – jól látszik, hogy mennyire zavarta a kéményfüst az előárbóc tetején dolgozók munkáját (a szerző gyűjteményéből)

11 A DREADNOUGHT fémanyagából készült réztálka alja (a szerző gyűjteményéből)

Szólj hozzá

20. század Haditengerészet Dreadnought Csatahajók