Az alárendelt mondattól jobb tartózkodni?

Nyelvi tévhitek 32.

Sose sikerült kiderítenem, melyik írónk mondta (ha mondta…) még valamikor a tizenkilencedik század végén, hogy az egyszerű magyar ember egyenes lelkű, ezért egyszerű mondatokban beszél, és főként nem természete, hogy a mondanivalóját sandán alárendelő mondatokba dugdossa. Jómagam két magyartanáromtól is hallottam ezt a tanácsot iskolai pályám során; egyikük mintha Gárdonyit említette volna az óvás szerzőjeként. Az kétségtelen tény, hogy Gárdonyi szívesen használt írásaiban rövid, tömör mondatokat, de nem állíthatjuk, hogy szigorúan és elvszerűen ragaszkodott volna az egyszerű mondatokhoz.

Ez a nemzeti színű pántlikával ékesített szamárság, akárkitől való, nem sok szót érdemelne, ha a köztudatban nem élne olyan makacsul. Úgy tetszik, hogy mások is hallottak róla az iskolában, és a magyar közírás számos jelensége vall arra, hogy a kelleténél sokkal többen vették és veszik szentírásnak.

A többtagú mondatok szerkesztése más gondokat is felvet, főképp az utalószók és a kötőszóként használt vonatkozó névmások dolgában; erre a fejezet végén térek ki.

Mellékmondattal jobb lesz!

Alá- és mellérendelésekkel tagolt, arányos mondatokban beszélni igen könnyű dolog, valójában ezt tesszük, kicsik és nagyok, ha szóra nyitjuk a szánkat. Talán ez az oka annak, hogy amint valaki nekiül komoly és fontos dolgokról „komolyan” írni, gyakran úgy érzi, hogy el kell felejtenie mindent, ami könnyed és természetes.

A parti házak, amelyek valaha mint megannyi erőd szegültek szembe a martalócokkal, és ma oly szelíd derűvel nézik magukat az öböl kék vizében, összkomfortos szobákkal várják a turistákat.

Ezt a hangulatos, talán kissé zsúfolt, de azért áttekinthető mondatot én hámoztam ki a görögországi útikönyv alábbi közléséből: A valaha a martalócokkal megannyi erődként szembeszegülő és ma magukat az öböl kék vizében oly szelíd derűvel néző parti házak összkomfortos szobákkal várják a turistákat. Ez a szörnyszülött mondat több sebből vérzik. Elsőként egyetlen (fő)mondat létére rettentő hosszú, huszonöt szóból áll minden tagolás nélkül. Szerkezete miatt nem is tagolható, nincs hová vesszőt tenni. Azután: tizenkilenc szón rágjuk át magunkat, mire végre előkerül az alany, megtudjuk, miről állít valamit a szerző (a házakról), és csak a huszonharmadik szóból derül ki, mit állít (várják, ti. a turistákat).

A merénylethez képest, amelyet a szerző az olvasói figyelem teherbírása ellen elkövetett, szinte elhanyagolható az a sutaság, hogy a házak szembeszegülők. Ez a melléknévi igenévi forma ugyanis egyidejűséget jelez, holott a házak nem akkor „szegülnek szembe”, amikor a turistákat hívogatják, hanem csak hajdanában dacoltak a támadókkal. A tanulság az, hogy a melléknévi igenevet tartalmazó jelzői szerkezetekkel csínján kell bánni. Ha csak két-három tagúak, akkor természetesen hatnak. Ez mindenkinek tetsző és minden igényt kielégítő megoldás volt – egy ilyen mondatot fölösleges volna három tagmondatra tördelni. Ám a testesebb szerkezeteknek már jelzői alárendelt mondatban a helyük!

Folytassuk új példamondattal: Az északi hegyek aranyának, a keleti pusztákon tenyésztett juhok gyapjának és a termékeny délvidék búzájának a városba való szüntelen beáramlása emberek ezreinek adott munkát (történelmi ismeretterjesztő könyvből). Megint csak az a legfőbb gond ezzel a mondatkígyóval, hogy sokáig bizonytalanságban hagy. Tizenkilenc szót elolvasva sem sejtjük még, hogy a mondat melyik régiójában mozgunk. Akkor találkozunk az alannyal (beáramlása), majd a huszonharmadik szóban végre fölleljük a mondandó kulcsát, az állítmányt (adott, ti. munkát). Ha a mondat szerkezetét alaposabban szemügyre vesszük, akkor kitűnik, hogy itt az alany roskadozik egy rá épülő bonyolult és terjedelmes szerkezet súlya alatt (…aranyának beáramlása; …gyapjának beáramlása; …búzájának beáramlása; …a városba való beáramlása; …szüntelen beáramlása). Minden gond egy csapásra megoldódik, ha ezt a szerkezetet alanyi mellékmondattá formáljuk át: Emberek ezreinek adott munkát, hogy a városba szüntelenül áramlott az északi hegyek aranya, a keleti pusztákon tenyésztett juhok gyapja és a délvidék búzája. Itt is az segített tehát, hogy a nehézkes (fő)mondatot több tagmondatra bontottuk szét.

Ezt nem csupán a mondat áttekinthetősége, de a dinamikája is megkívánja. A mondat motorja ugyanis az igei állítmány. A fenti zsúfolt főmondatokban csak egy „motor” volt, az arányosan tagolt változatokban pedig három, illetve kettő, és egyebek közt ez tette őket sokkal élénkebbé, mozgalmasabbá.

https://images.pexels.com/photos/47367/full-moon-moon-bright-sky-47367.jpeg

három, a Holdon látható alakzat

A teljes mondat így szólt egy ismeretterjesztő írásban: Három, a Holdon látható alakzat nyomán a középkori emberek különféle lényeket véltek felismerni éjjeli kísérőnk ábrázatán.

A mondat kezdete így helyes nyelvi szabályaink szerint. Kell a határozott névelő, hiszen nem három Holdról van szó, és kell a vessző is, hogy a számnevet elválassza a mondat nem hozzá tartozó elemeitől. Ugyanígy kell eljárnunk bármely más számnév, valamint a néhány, valahány, akárhány névmások esetében, pl.: néhány, a közelben parkoló autó.

Eddig a szabály, és íme egy mondat az újsághírek között, amely mindenben megfelel neki: Tizenkilenc, a három nappal ezelőtt Bengáliában bekövetkezett kompkatasztrófa alkalmával eltűntnek nyilvánított személy holttestére bukkantak a szerencsétlenség színhelyének közelében. Igen nehézkes ügy, hogy tíz szón és egy bonyolult szerkezeten kell átrágnunk magunkat, mire megtudjuk, hogy a számnévi jelző melyik főnévre vonatkozik.

Nem lenne jobb mindkét mondatban oda tenni a számnevet, ahová való? Tehát: A Holdon látható három alakzat nyománA három nappal ezelőtt… eltűntnek nyilvánított tizenkilenc személy… Sokkal egészségesebb így mindkét mondat, ám nem biztos, hogy értelmileg pontosan megfelelnek a fogalmazó szándékának. A Holdon látható három alakzat kifejezésben a határozott névelőt az alakzatokra is odaértjük, tehát a mondat ezt sugallja: ’a Holdon három alakzat van, s ezek nyomán…’, holott valószínűleg sokkal több alakzat van, s a szerző csak háromra gondolt közülük. Ugyanezen okokból a három nappal ezelőtt… eltűntnek nyilvánított tizenkilenc személy úgy értendő, hogy összesen tizenkilenc személyt nyilvánítottak eltűntnek, pedig a valóságban bizonyára sokkal több volt az eltűnt, s ezek közül találták meg tizenkilencnek a holttestét.

Mi hát a megoldás? A számnévi jelző és a jelzett szó közé furakodott egy vagy több igeneves szerkezetet jelzői alárendelt mondattá kell alakítani: Három alakzat nyomán, amelyek a Holdon láthatók, a középkori emberek különféle lényeket véltek felismerni éjjeli kísérőnk ábrázatán. Tizenkilenc személynek, akit a három nappal ezelőtt Bengáliában bekövetkezett kompkatasztrófa alkalmával eltűntnek nyilvánítottak, rábukkantak a holttestére a szerencsétlenség színhelye közelében.

tűrhetetlen állapotok

A jelzőként használt határozói szerkezetek a legtöbb idegen nyelvben sok bővítményt bírnak el, ám magyarra fordítva többnyire más szerkezet válik szükségessé. Különösen veszélyes a gépies fordítás akkor, ha az eredmény nem zavaros, hanem egyenest félrevezető, mint egy amerikai regény fordításának itt következő mondata példázza: Egyik orvosnak sem jutott eszébe a jelentés a tűrhetetlen állapotokról a laboratóriumban. Úgy értsük, hogy az orvosoknak a tűrhetetlen állapotokról, azokat látva kellene valamire emlékezniük, ez esetben egy bizonyos jelentésre? Vagy azt várnánk el tőlük, hogy a laboratóriumban jusson eszükbe valami? Ez sem áll. Az angol eredetiben két jelzői határozós szerkezet van egymásba ékelve: jelentés a tűrhetetlen állapotokról, és állapotok a laboratóriumban. Ezeket kell a magyarban valódi jelzős szerkezetté alakítani, és már kész is az érthető mondat: Egyik orvosnak sem jutott eszébe a laboratóriumban (uralkodó) tűrhetetlen állapotokról (szóló) jelentés.

https://images.pexels.com/photos/3735715/pexels-photo-3735715.jpeg

Irodalmi igényű szövegben azonban még ennyivel sem elégedhetünk meg, arányosabb és könnyedebb lehet a mondat, ha a két igenévi szerkezet helyett alárendelést használunk: Egyik orvosnak sem jutott eszébe a jelentés, amely a laboratóriumban uralkodó tűrhetetlen állapotokat tárta fel.

Félresiklott jelzői mellékmondat

A jelzői alárendelő mondatnak félreérthetetlenül arra a szóra kell mutatnia, amely mellett jelzői szerepét ellátja. Ezért leginkább az adott szó után áll, és ezzel a szóval a vonatkozó névmást számban és értelmileg (tehát az aki vagy amely megfelelő alakjában) egyeztetni kell. Egyszerű példák: Barátom, aki eddig se nagyon lelkesedett az elgondolásért, most végképp visszavonulót fújt. Nem szeretem az ígéreteket, amelyeket sohanapján váltanak be.

A mondatalkotás gondjai ott szoktak kezdődni, ahol a jelzett szó egy birtokos szerkezet tagja, mégpedig birtokosi szerepben. Restaurálták és részben pótolták a palota értékes belső berendezését, amely a legutóbbi harci cselekmények során több bombatalálatot kapott (újsághír). Természetesen értjük, hogy nem a berendezés kapta a bombatalálatot, hanem a palota, de a figyelmetlen fogalmazás olykor félreértéshez, illetve teljes bizonytalansághoz is vezethet: Alex örömmel üdvözölte John feleségét, akivel óvodás kora óta elválhatatlan barátok voltak. Itt már valóban zavarba jövünk: a szövegkörnyezet azt sugallja, hogy John volt Alex gyermekkori barátja, a nyelvi szerkezet viszont a hölgyről állítja ugyanezt.

Az ilyen kibicsaklott mondatok nagy valószínűséggel fordítások angol, francia, német vagy más európai nyelvből, amely nyelvekben legtöbbnyire a birtokos áll a második helyen, s a mellékmondat hozzá kapcsolódik: …of the palace which…; …du palais, qui…; …des Schlosses, das… stb. A magyar birtokos szerkezetben azonban nem is olyan egyszerű a mellékmondatot a megfelelő helyre tenni. Nem elég önmagában, ha gépiesen a birtokos után illesztjük. Ebbe bukott bele a tekintélyes napilap hírfogalmazója az alábbi mondatban: A legfelső bíróság hétfőn utasította az észak-indiai Agra városának (melynek közelében építtette Dzsahan sah 1630 és 1652 közt kedvenc felesége síremlékét, a világ nyolcadik csodájaként emlegetett Tádzs Mahalt) hatóságait és rendőrségét, hogy legyen gondjuk a bírósági végzés végrehajtására. A zárójelekkel elkülönített jelzői mellékmondat itt kétségtelenül a raggal jelzett birtokos (…Agra városának) után került, de ember legyen a talpán, aki ebben a mondatlabirintusban, akár kétszeri átolvasás után is, eligazodik.

https://content.r9cdn.net/rimg/dimg/f5/e5/a45c961d-city-29118-164803dbdc7.jpg?width=1366&height=768&xhint=1708&yhint=561&crop=true

Mi hát a megoldás? Egyszerűbb esetekben elég, ha a birtokost utalószóval emeljük ki, mert így nyilvánvalóvá lesz, hogy a mellékmondat vonatkozó névmása rá vonatkozik. Az első példa esetében: …pótolták annak a palotának az értékes berendezését, amely… A második példán az segíthet, ha a mellékmondatot átemeljük a főmondatba értelmező szerkezetként: Alex örömmel üdvözölte Johnnak, óvodáskoruk óta elválhatatlan barátjának a feleségét. Ez a módszer kétséges eredményt ad, ha az elképzelt mellékmondatba túlontúl sok közlendőt zsúfoltunk bele; jelen esetben is elég volna ennyi: …gyermekkori barátjának a feleségét. A harmadik mondaton, Deák Ferenc ismert mondásával élve, csakis a mellény újragombolása segíthet. Az áttekinthetetlen mondatból ki kell emelni a közbeékelt mellékmondatot, és önálló mondatként utána kell helyezni. Tehát: A legfelső bíróság hétfőn utasította az észak-indiai Agra városának hatóságait és rendőrségét, hogy legyen gondjuk a bírósági végzés végrehajtására. Ennek a városnak a közelében építtette… stb.

Az alárendelésről tehát senki se tartózkodjék, sőt lehetőleg azt használja, ha a mondat értelme megkívánja, és inkább a túlbonyolított igeneves szerkezetektől tartóztassa meg magát.

Tótfalusi István

Forrás: Tótfalusi István: 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről 

44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről