Mi a segítőkészség?

Szó-lélek-közelítés 62.

„»A jókedvű adakozót szereti az Isten.« Az adakozás Isten ajándéka, amelyet testvéri kezeken át akar adni. Az adakozás gyakorlása Isten vagy emberek felé érzett szeretet és hála. Minden darab kenyérben és fillérben, amelyet jó szívvel adtak, Isten áldása, gondolata és dicsősége megy tovább a világon.” (Ravasz László)

A segítőkészség az együttérzésen alapuló következetes viselkedés. Együttműködési készséget és bizakodást igényel, ezzel egy segítő közösséget építhet, és az erkölcs alapköve. „Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. A vidám és készséges szívvel megvalósított, naponkénti egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre örömmel tekint Isten. Csak akkor lehet áldás az életünk, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, az egyszerű, kicsiny szívességek az élet örömeit jelentik, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.” E. White-ot követve megállapíthatjuk, hogy a segítés az igaz emberré válás lehetősége, hiánya pedig az elembertelenedéshez vezet. Az őszinte segítőkészség mások iránt a jószívűségben, a szív egyenességében, tisztaságában nyilvánul meg. A segítségnyújtás – ha valóban belső indíttatásból jön – jó érzéseket kelt bennünk, hiszen fontosnak, hasznosnak, alkalmasnak érezhetjük magunkat általa.

Fényes Adolf: Testvérek

Természetesen kötelességünk is, a magyar Büntető törvénykönyv 2012. évi C. törvényének egyik passzusa: „Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Könnyen eshetünk azonban abba a hibába, hogy olyan teendőket is elvégzünk, amelyek később teherré válnak a számunkra. Lehet, hogy kezdetben kapunk érte elismerést, de idővel a vágyott köszönet elmarad, mi pedig egyre inkább leterheltnek érezzük magunkat a nem kellő tudatossággal vállalt feladatok miatt, és már csupán „másnak kaparjuk ki a gesztenyét” (lásd Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül. Tinta Könyvkiadó, 2019). Fő oka lehet annak, ha nehezen mondunk nemet, a túlzott megfelelni akarás, illetve hogy szeretnénk, ha kedvesnek, segítőkésznek, jó embernek tartanának minket. A hétköznapi életben tanúsított túlzott mártírszerep viszont hamar a kihasználtság érzetéhez vezet.

A megbecsülést nem mások érdekeinek való alárendelődéssel, folyamatos rendelkezésre állással, hanem kellő határozottsággal, önmagunkra, illetve a környezetünkre való figyelemmel tudjuk elérni. Ráadásul ne akarjuk megoldani más gondjait. Mert azok az ő problémái, az ő élete eredményei. A régi kínai bölcsesség szerint a segítség lényege, hogy az »éhezőnek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani halászni«. Meg kell mutatni a rászorulónak az utat, de neki kell végigmennie rajta. A segítőkészség lényegi vonása, hogy teremtsünk dinamikus egyensúlyt a segítségnyújtás és a segítség igénybevétele között. Vezessen az ige: „A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk. Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel” (Galata 6,9–10).

Rippl-Rónai József:Nyár a mezőn

A jótékonyság olyan humanitárius cselekedet, amellyel ellenszolgáltatás nélkül segítünk a rászorulóknak. Legtöbbször adományt jelent. A szó szinonimái: bőkezűség, irgalmasság, jóság, könyörület, nagylelkűség, részvét, valamint gyámolítás (Kiss Gábor főszerk. Magyar szókincstár. Tinta Könyvkiadó, 2017). A jótékonykodás lényege, hogy önzetlenül váljunk meg ne csupán fölösleges javaink egy részétől, hanem akár szeretett és nagyra becsült dolgainktól azért, hogy másoknak jót tegyünk. „Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézni, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” (János első levele 3,17).

A jótékonyságot gyakorló szervezetek a szeretetszolgálatok, a segélyszervezetek, az adományboltok, az „élelmiszerbank” teret adnak az adakozásnak. A számos karitászmozgalomnak az is célja, hogy a társadalomban a megértés, a segítőkészség, az áldozatvállalás, a kölcsönös felelősségvállalás, a társainkért érzett kötelezettségvállalás legyen uralkodó. „Ahol nyilvánvaló s kétségtelen a veszély, ott gyors segítségnek, s nem késedelmes fontolgatásnak van helye” (Nagy Szent Gergely, in: Kiss Bernadett: Egyházatyák intelmei. Tinta Könyvkiadó, 2020). A nagyvilágban rendezett futóversenyek és egyéb sportesemények különféle karitatív kezdeményezések fellegvárai is. A szeretetszolgálatok arra törekszenek, hogy a szeretet növekedése által fogyjon a felületesség, az önzés, a hamisság, az igazságtalanság, a gyűlölet. Mindez saját személyiségünk épülésének is záloga.

A jótékonyság egyetemes szeretet, a rászorulók iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat. Olyan tett, amikor mások helyzetének könnyítése érdekében tesz valamit az ember.

Általánosságban azt jelenti, hogy szeretettel gondolunk másokra, és jót cselekszünk velük. A jótékonyság gyakorlása otthon kezdődik, de a vallások tanítása alapján mindenhová ki kell terjeszteni. Az ENSZ közgyűlése 2012. december 17-én nyilvánította szeptember 5-ét, Kalkuttai Teréz anya halálának évfordulóját a jótékonyság világnapjává. Az ötletadó a szekszárdi Balogh Jenő festőművész, aki keleti útjain megtapasztalta a szegénység mélységeit.

Jótékonyság ugyanakkor a mások jóléte iránti őszinte érdeklődés és tevékeny szeretet. Nagyobb áldozatba kerül időt odaszánni, figyelmességgel és személyes erőfeszítéssel másokat szolgálni, mint csupán anyagiakat adni. A jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt. Az az ember, akit folyamatos jótékonyság késztet, részese az isteni természetnek, mert elkerülheti a romlottságot, amely az önérdekű kívánságban van jelen e világon. Az adakozás vagy zakát, a szegények támogatása az iszlám vallásban a vallásgyakorlat része és a hit öt oszlopának egyike. Az indiai hitelvekben a dana, a rászorulókkal való könyörületesség alapelv: „oszd meg javaidat, ekkor béke, bőség és lelki gazdagság lesz a részed itt a földön”. Az őszinte adakozó még a kísértést is legyőzi. Egy testvér azt az indítást kapta, hogy a két sonkája közül az egyiket adja szegényebb felebarátjának. Bement a kamrába és gondolkodott, melyiket adja oda. A Sátán rögtön súgta neki: A kisebbet add oda! A Szent Lélek viszont arra indította, hogy a nagyobbat adja. A Sátán egyre erőszakosabban mondta: A kisebbet! A kisebbet! A testvér fölismerte a Sátán hangját, és így szólt: Csöndbe légy, mert mindjárt odaadom mind a kettőt! Győzött önmaga fölött, és odaadta a nagyobbat. Isten oldala mindig a könyörület, szánalom, és a szenvedéssel együttérzés oldala, amint azt Jézus életének példája és minden tanítása mutatja.

Számos embertársunknak ebben a sok szempontból könyörtelen korban égető szüksége van a könyörületre, arra, hogy valaki együttérzően fölfigyeljen szenvedésére, és enyhítsen rajta. A könyörületes cselekvés enyhülést hozhat egy lehangolt léleknek, csillapíthatja a fájdalmat, fölemelhet egy lesújtott személyt.

Giorgione: Salamon ítélete

Könyörületet tanúsíthatunk a tetteinkkel és a szavainkkal, ha ott vagyunk, amikor szükségük van ránk, csakhogy sohase nyújtsunk tisztaszívűség nélküli könyöradományt. A keresztényeknek a Biblia mutatja meg leginkább, hogy miként lehetnek könyörületesek, hiszen a Teremtő és Krisztus megnyilvánulásai a legkiválóbb példák. „Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok” (Máté 9,36) .

A könyörületesség sokkal erősebb érzés, mint az együttérzés, mely kedvesen sajnálkozik, ám a könyörületesség tenni is akar valamit. Istennel kapcsolatosan a kifejezések Isten jóságos odafordulását hangsúlyozzák.

Hajdú Zoltán Levente szelíd fohásza a miénk is: