A közelmúltban jelent meg a TINTA Könyvkiadónál Balázsi József Attila és Kiss Gábor szerkesztésében a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiája, amely 8250 örök érvényű igazságot tartalmaz szótárszerű elrendezésben. A kézikönyv ezeket értelmezi, s ahol szükséges, néprajzi-művelődéstörténeti megjegyzésekkel egészíti ki őket, mindezt népszerűsítő formában ‒ ám tudományos igényességgel, a nagyközönség számára összeállítva. A kiadvány ismeretterjesztő jellegét erősíti a nagyszámú néprajzi-művelődéstörténeti magyarázat. Az enciklopédiában 21 kis „keretes” írást is találunk, ezek a szólások keletkezéséről, jellegéről, csoportjairól tájékoztatnak. A TINTA Könyvkiadó Anya-nyelv-csavar blogján most közreadjuk ezeket az írásokat kedvcsinálónak a Népies szólások, közmondások és életbölcsességek enciklopédiájához. A kis írásokat Balázsi József Attila készítette.

ki fia-borja?

A család számos szólás és közmondás forrása. A szövevényes rokoni kapcsolatokat és a viselkedési normát nyelvünk változatos formákban fejezi ki. Emberi környezetünk jellemzésére nemegyszer az állatvilágból vesszük a példákat. Ki ebe-fia? ‒ kérdezzük, ha valakinek a szülei felől érdeklődünk. A szülői gondoskodást a ha borja, nyalja közmondás testesíti meg, miként az önzetlen szeretetet az úgy szeret vki vkit, mint a galamb a fiát. Bármilyen rakoncátlan is a gyermek, a szülei elnézőek, hiszen a kutya se eszi meg a saját kölykét.

Jobb, ha a családban mennél több a gyermek. Mind a régi felfogás, mind napjaink európai családmodellje ezt vallja: nem egy búzaszemért nyitják ki a búzászsákot, azaz pohárból, gyerekből soha sincs elég a háznál.

pohárból, gyerekből soha sincs elég a háznál (FORTEPAN / GGAABBOO adományozó)

A szülői szeretetnél nincs erősebb kötelék, s bármennyire kedveli is az ember a gyermekei házastársát, a nép azt tartja, hogy a lányom nem menyem, a menyem nem lányom. A nem vér szerinti rokonok iránti érzelmeink lazaságát a sógorság, komaság nem nagy atyafiság, a megszűnését pedig a meghalt a gyerek, oda a komaság közmondás fejezi ki szemléletesen. Gyakran egy barát vagy szomszéd jobban szívén viseli sorsunkat, és segítőkészebb, mint a vérrokon (a jó szomszéd jobb a rossz atyafinál). A távoli rokonok atyafiak Ádámról, Éváról meg a nagy diófáról.

Sokszor a gyermekek szüleikre hasonlítanak, s ezt a tényt számos szólás és közmondás örökíti meg. A metaforák a legkülönfélébb területekről származnak:

1. növényvilág: gyümölcs nem esik messze a fájától; nem messze esik a makk a fájától, de ha esik, igen messze esik;
2. állatvilág: kutyának a fia is kutya; a malacnak disznó az anyja;
3. szülő-gyermek viszony: az egyik az apja faja, a másik az anyja raja; tót asszonynak tót a lánya;
4. takácsmesterség: egy bordában szőttek vkiket; a selyemnek a rongya is selyem;
5. néphit: száján pökött anyja leánya.

a jó lány farsang után is elkél

Különös erővel nyilvánul meg a paraszti életbölcsesség a házassághoz fűződő frazeológiában, ahol gyakoriak a körülíró, szépítő kifejezések. Ha valamely leány házasságon kívül gyermeket hozott világra, azt így fejezték ki: csontot vetett a valaga, s a csecsemő apjáról azt mondták, hogy az apja kánikulában a jég alá hótt. Az ilyen leszármazottat nem tekintették az apa rokonának, csak az anyáénak. Ha meghalt, nem az apjához temették. E szokás emlékét őrzi a nincs az apja fejfáján szólásunk.

nincs az apja fejfáján (FORTEPAN / Szalay Zoltán adományozó)

A vadházasság a magyar parasztságnál elismert együttélési formának számított, főleg idősek, özvegyek, elváltak vagy testi fogyatékosok körében. Életmódjukat a törvényes házasokétól csupán a hivatalos jogi aktus hiánya különböztette meg. A törvényes házasság nélkül együtt élőkre számos gunyoros kifejezés született. Egyesek állatokkal kapcsolatosak (bankahiten él vkivel, verébhűségen van vkivel), mások a természetet jelölik ki tanúnak (erdőben esküdtek, a fűzfapapnál hütőltek), s akadnak olyanok, amelyek a vadházasság egyéb jellemzőit hangsúlyozzák (cédulára élnek, hitelbe házasodik), végül a szójáték is előfordul (összeálltak vkik, mint a zsírtalan kutya).

Régen az asszonnyá avatás jelképeként a menyasszony fejét kendővel kötötték be. Addig a lány a többi ruhadarabnál díszesebb és színesebb, korona vagy félhold alakú fejéket, pártát viselt, mely alól kilátszott a haja (vö. hajadon ’fedetlen fej’). Ez már a honfoglalás korában is tartozéka volt a női fejviseletnek. E szokás frazeológiai vetületei: kimaradt a pártából; beköti vki vkinek a fejét. A kifejezések egy része szépítő jellegű. Ha egy legény házasságon kívül teherbe ejt valakit, azt így fejezik ki: föltekeri vkinek a kontyát, a megesett menyecskét pedig így emlegetik: náthás, mint az egyszeri lány, illetve idő előtt bekötötték a fejét.

csúfolók

Népköltészeti alkotásaink egyik műfajcsoportját alkotják a mulattató dalokhoz közel álló szellemes csúfolók, amelyek a kigúnyolt személyt, csoportot vagy tulajdonságot komikusan ábrázolják. Gyakran rímes szerkesztmények, s nemegyszer dallá terebélyesednek. Költői eszközeik a csipkelődéstől az ironikus megfogalmazásokon át a sértő gúny bántó formájáig széles skálán mozognak. A kigúnyolt tárgy alapján az alábbi csoportokat különböztetjük meg:

1. falucsúfoló: keceli sártól, kenyeri órától, miklósfai igazságtól ments meg, Uram, minket!;
2. névcsúfoló: Pál, olyan a segged, mint egy fatál;
3. gyermekcsúfoló: hazudsz, hazafutsz, anyád mellé kuporodsz, ott is egy nagyot hazudsz;
4. nemzetiségcsúfoló: olyan bolond a görög, padra megy, aztán legörög;
5. foglalkozáscsúfoló: csizmadia, fakapta, mind bolond az ebadta;
6. papcsúfoló: minden ember hazug, még a pap se igaz;
7. vénlánycsúfoló: Várok még egy farsangot, / tán majd valakit fogok. / S ha vőlegényt nem kapok, / apácának beállok;
8. házastárscsúfoló: Megházasodtam, te Pista. / Feleségem a Mariska / Tisztaságra elég tiszta: / Kétszer seper egy hónapba;
9. tulajdonságcsúfoló: fogatlan bába, bújj a fáskamrába!;
10. állatcsúfoló: Szebb a páva, / Mint a pulyka, / Mérges pulyka, / Fel vagy fújva, / Lub, lub, lub!

Egyes csoportokat további alcsoportokra szokás lebontani, főleg akkor, ha a kutatók nagyobb korpusszal dolgoznak.

Balázsi József Attila

kelletlen ott a kincs, ahol jó egészség nincs

Szólásaink és közmondásaink tekintélyes hányada egészségi állapotunkat az egészség és betegség közötti skálán elhelyezve írja le. A jó egészségnek örvendő személyt növényhez (egészséges vki, mint a makk), állathoz (egészséges vki, mint a hörcsög) vagy bibliai személyhez (egészséges vki, mint Sámson) egyaránt hasonlítjuk. Sajnos, ezt a helyzetet csak a betegség tudatában értékeljük kellőképp, ezért mondjuk, hogy az egészség ízét a betegség adja.

Nyavalyáink különféle tünetekkel járhatnak: sápadtság (sápadt vki, mint a kukoricamálé), köhögés (úgy köhög vki, mint a hordó, mikor széjjelmegy), prüszkölés (tüsszög vki, mint a macska), étvágytalanság (a betegnek még a borjúszar is íztelen) vagy hideglelés (elővesz a hideg vkit). Megtalálhatók a frazeológiában olyan mindennapi kórok is, mint a hasmenés (elcsapta a hasát, mint Murányi kutyájáét a savó), sömör (töpörtyűt lopott a barátoktól), érfájás (fájnak a madzagok) és a szem szikrázása (sorjadozik vkinek a szeme). Jelentéktelen sérülés vagy gyöngélkedés esetén a következő szólással vigasztalják a kislányt: meggyógyulsz, mire bíróné leszel. Öregkorára is egészséges emberre mondjuk elismerőleg: lábán sétál ki a temetőbe.

A jó csődör vagy megsántul, vagy megvakul ‒ vonjuk le a következtetést, ha valaki munkában eltöltött szorgalmas élete alkonyán betegen vonul nyugalomba. Akad szimuláns is, aki csak megjátssza a beteget; környezete azonban átlát rajta, és gúnyosan állapítja meg: olyan beteg, hogy százfélét is megeszik. A régi babonás ráolvasás őrződött meg a gyerekfürdetés utáni szokásban, amikor ezt mondják a csemetének: kígyókra, békákra hagyom a fejfájást.

kígyókra, békákra hagyom a fejfájást (FORTEPAN / Győző József adományozó)

Ha a betegség gyógyíthatatlan, akkor a doktor már tehetetlen ‒ végső betegségnek Isten az orvosa.

észbeli gyarlóság

Minden nyelv igen gazdag a negatív tulajdonságokat kifejező frazémákban. A korlátoltság, az emberi butaság is közéjük tartozik. Itt előfordulnak az állatokra rossz fényt vető kifejezések ugyanúgy, mint a nemzetiségcsúfolókra jellemző megfogalmazások: okos vki, mint a tordai malac; ökörtől lótanács; értetlen vki, mint az oláh. Ritkábbak a fordított logikára épülő frazémák, amikor valamely személy éktelen ostobaságához képest még az állat is észlénynek tekinthető: van kendnél huszárló is okosabb.

Aki az alapvető dolgokkal sincs tisztában, az azt se tudja, hol pisil a tyúk, illetve annak korpa van a fejében. Sokszor a szólás és a közmondás valamely rokon értelmű kifejezést idézi fel: van ott az észnek helye ‒ állapítjuk meg, ha valakinek üres a feje.

Észt nem árulnak a vásárban, szögezi le a keserű igazságot a közmondás, akárcsak a rá rímelő Kinek Isten nem adott, a kovács se kalapál annak, amely szerint a sült bolondon már a földöntúli hatalom sem segíthet. A cipészek mesterségének szakszava, a fejel ’lábbelit új fejjel lát el’ a kendet meg kéne fejelni szólásban konkrét értelmet nyer.

Metaforikusan a tökfej a nehéz felfogású egyén kobakjának megnevezése, s erre utal a sosem hallottam, hogy tökön haj nőjön kijelentés is.

A világosság-sötétség ellentétpár az értelmet és korlátoltságot fejezi ki, s e második tulajdonságra használatos két következő szóláshasonlatunk: sötét vki, mint az éjszaka; buta vki, mint a sötét felhő.

amit testünk-lelkünk kíván

Frazeológiakincsünk gazdag a vendéglátással, evéssel-ivással kapcsolatos szerkezetekben is. Az étel csak akkor esik jól, ha van étvágyunk. De bárhogy légyen is, embertársunknak illik evés előtt jó étvágyat kívánnunk. A megszokott, elkoptatott kifejezés helyett néha tréfásan a hasonló hangzású jó, itt vagyok az ebédhez! kifejezést használják egyes vidékeken. Éhes ember nem válogat: ezt az igazságot fejezi ki a keserű babot is édessé tesz az éhség közmondás.

Aki takarékoskodik vagy diétázik, elmondhatja, hogy szűk konyha ‒ jó étvágy. Ellenben aki válogatás nélkül mindent befal, az annyit eszik, mint egy táltos, illetve annak a lába szára is bendőből áll. A nem szívesen fogyasztott ételre mondjuk gunyorosan: nem enném meg, hacsak ő engem meg nem enne.

A finomságok sokféle alkotórészből állnak, s ha bármelyikük is hiányzik, az étel már nem jóízű. Ezt fejezik ki a következő frazémák: jó a káposzta a disznó emberségével; túróval a rossz káposzta is jó. A laposabb pénztárcájúak kénytelenek szerényebben étkezni: sajt és kenyér két tál étel a szegénynek.

A módjával fogyasztott ital ‒ főleg a középkortól híres magyar borok számos fajtája ‒ hozzátartozik a konyhánkhoz. Egy rosszmájú megjegyzés szerint a magyarnak az imádságra is jólesik a bor. Embertársainkat különféle tréfás felszólításokkal ösztönözhetjük ivásra: Uram, Jézus, segíts meg, ezt a kis bort igyuk meg!; igyunk, úgyse lesz Pesten házunk!

Uram, Jézus, segíts meg, ezt a kis bort igyuk meg! (FORTEPAN)

Sokan képtelenek mértéket tartani az ivásban. Ebbe a jelentéskörbe tartozik több tucatnyi szóláshasonlat is, amely állatokhoz, feledésbe merült adomák szereplőihez vagy élettelen dolgokhoz hasonlítják a részeges embert: iszik vki, mint a gödény (a gőte); iszik vki, mint a budai török (a kefekötő); iszik vki, mint a csap (a hamuruha).

Örülünk a látogatónak, de ha csak ukmukfukk beállít, akkor hívatlan vendégnek kuckóban a helye. Kidobni azonban udvariatlanság, ilyenkor kissé bosszankodva mondjuk neki: üljék hát le nálunk, ha hozott széket! Sokáig nem illik elidőzni sehol sem, erre figyelmeztet a harmadnapos vendégnek coki a neve közmondás.

bűbájos kifejezések

Régi babonák, hiedelmek szövik át a frazeológia minden területét. Jelentésük napjainkra gyakran elhomályosult. Némelyek valaha rontó hatalmak, gonosz szellemek nevei lehettek, akik valamilyen nyavalyával sújtották az embereket. Épp ezért betegségnévként maradtak fenn, ám hogy kire, mire vonatkoztak, ma már nem tudjuk. Ilyen szavak találhatók a következő szólásokban: a patvar egye meg!; a tüzes rohonc üssön ki!; a sutra vinné el! A rosseb-ről már legalább annyi ismert, hogy a rossz seb összevonása, de ebből pontos diagnózist felállítani aligha lehet.

A boszorkányhit szerint a bűbájos áldozata nyakán ülve fejti ki rontó hatását, innen a kifejezés: nyakára lép vkinek ’megront vkit’. Maga a boszorkány szó ritka a kifejezésekben, viszont a szépasszony ‒ amely jelentheti a jó boszorkát, a tündért is ‒ igen gyakori: megenné a szépasszony főztjét ’igencsak éhes’; a szépasszonyok táncolnak ’forgószél van’; a szépasszony kötőjébe esik ’elesik és megüti magát’.

Varázslattal a boszorkány könnyen lúddá tesz vkit ‒ ez megfelel a köznyelvi lóvá tesz vkit ’rászed vkit’ szólásnak; hasonló jelentésű a medvét csinál vkiből mondás.

A pék a kenyeret a kemencébe a következő babonás mondás kíséretében veti be: csúcs, kerekedj, lapos, domborodj!

A sorozat másik két tagja elérhető itt és itt.