Mikor is döbbensz rá arra, hogy anya vagy, hogy felelősséggel tartozol egy törékeny kis életért?

Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, mert valójában egy folyamatról beszélünk, ami ráadásul mindenkinél teljesen egyéni módon alakul. Talán te éppen a várandósságodhoz kötöd ezt a felismerést, olyan is van, aki a szülés pillanatához, míg mások az első nehézségekhez, például a szoptatáshoz kapcsolják ezt az érzést.

A várandósság alatt te is tapasztalhatod, hogy érzelmi és képzeleti működésed felerősödik. Ezek a folyamatok hatalmas segítséget nyújthatnak abban, hogy már akkor hangolódhass anyaszerepedre, mikor kisbabád még a pocakodban van. Anyai identitásod már ekkor kezd kialakulni, elképzeled leendő kisbabádat (ezeknek a fantázia tevékenységeknek a fontosságáról ITT olvashatsz bővebben), egyre gyakrabban játszol el a gondolattal, hogy milyen is lesz vele az élet, és milyen leszel te ebben az új élethelyzetben. Egyáltalán nem egyedi eset azonban, ha ilyenkor picit elbizonytalanodsz, ha nem találod a helyed, ha mégsem sikerül egy idilli képet festeni a fejedben arról, hogyan fogsz egyszerre anyaként és feleségként is ’funkcionálni’. Az is teljesen természetes, hogy az ezzel a szerepváltozással járó nehézségek a baba megszületése után is éreztetik hatásukat, hiszen az eddig ’két szereplős’ család hirtelen három tagúvá bővül, ahol mind a nő, mind a férfi részéről szükség van egy, az új családi dinamikát szolgáló, alkalmazkodásra, hogy ezzel megszülethessen az anya és az apa.

„a baba körüli alapvető kötelezettségekkel való találkozásból az anya azzal a tudattal kerül ki, hogy megfelelő és kompetens anyának látja magát. Ez a nehezen szerzett önismeret az anyai azonosulás egyik sarokköve.” írja Daniel Stern, amerikai pszichoanalitikus.

Anyaként valószínűleg azt érzed, hogy tied a nagyobb felelősség babád gondozását illetően, még akkor is, ha párod maximálisan kiveszi a részét a teendőkből. Ezt az érzést táplálhatja az a tény is, hogy a saját származási családod esetében is nagy valószínűséggel édesanyád volt az, aki otthon maradt ’babázni’ és ezáltal magától értetődően ő volt az, aki a nap nagy részében és sokszor egyedül gondoskodott rólad. Szerencsére ma már egyre inkább kiegyenlítődnek a feladatok és így a felelősség is a baba körül, hiszen az apukák is kezdenek nagyobb mértékben bevonódni a baba megérkezésének korai szakaszában is, sőt már a várandósság alatt is. A családi minták azonban annyira erősen tudnak hatni, hogy anyukaként nem csak azt érzed, hogy mennyire hálás vagy, hogy párod melletted van, besegít és osztozhattok a felelősségben, félelmekben, szorongásban is, hiszen együtt minden könnyebb, hanem azt is érzed, hogy talán nem vagy elég jó, nem vagy elég ügyes, elég erős, hiszen anyukád ezeket a dolgokat egyedül oldotta meg. Pedig akár arra is gondolhatnál, hogy nagyszüleid és dédszüleid idejében sem kellett anyaként segítség nélkül gondozni babádat, hiszen a nagycsalád nő tagjai mindig jelen voltak és támogatták a friss anyukákat.

Ez legszembetűnőbben akkor jelentkezik először, amikor végre hazamentek kisbabáddal a kórházból és rájössz, hogy itt ezt a kisbabát most életben kell tartanod. Ez innentől a te felelősséged, illetve ha el tudod engedni azt a mintát vagy szokást, hogy ez egyedül a te feladatod, akkor pároddal karöltve közösen mentek végig ezen a félelmekkel, szorongásokkal, de ugyanakkor örömökkel és sikerekkel teli időszakon.

Amikor karodba veszed kisbabádat a mámorító, utánozhatatlan babaillat okozta boldog kábultság mellett valami más is becsúszhat a gondolataidba az elején: Jaj annyira törékeny!, Nehogy leejtsem!, Miért sír? Vajon éhes? Fáj valamije?, Hogy fogom megfürdetni úgy, hogy ki ne csússzon a kezemből? Lehet, hogy melege van? Vagy pont, hogy fázik?, Fogadhatunk látogatókat?

Bizonyára ismerősen hangzanak ezek a kérdések és valószínűleg ki tudnád még más dolgokkal is egészíteni a sort. A közös azonban az bennük, hogy a benned rejlő félelmeket, szorongásokat mutatják, azzal kapcsolatban, hogy megfelelően látod-e el babádat, jól gondoskodsz-e róla, megóvod-e a lehetséges veszélyektől, jól fejlődik-e, növekszik-e megfelelően. Ezek mögött a szorongások mögött egy ősi ösztön bújik meg, a fajfenntartás ösztöne. Szeretnéd ebben a folyamatban megállni a helyed anyaként és mivel kisbabád gondozása egy -megmagyarázhatatlan okból- magától értetődő feladatnak tekinthető, hiszen ezt csinálja minden anya és apa, így kétség nem férhet hozzá, hogy te is meg tudod csinálni. A dolognak éppen ez a magától értetődő természete pakol egy adag szorongást rád és ettől olyan nehéz kimondani, hogy nem tudom, hogy fogjam meg, hogy ne tegyek kárt benne, hogy etessen, hogy az neki a legjobb legyen, hogy altassam, milyen ruhát adjak rá, hogy ne legyen melege vagy éppen ne fázzon. Ezeket mind nyugodtan kimondhatod, mert jogos félelmek, mert a te érzéseid és léteznek. Mert nincs még tapasztalatod és át kell, hogy éld te is.

A benned lévő érzéseket szorongásokat azzal kapcsolatban, hogy mit, hogy tegyél jól a babád körül nem kell egy negatív dolognak megélned. Az összes aggodalmad inkább egy olyan „éberségi reakció” és ráhangoltság babádra, ami megóvja őt minden felmerülő veszélytől. Ez csak azt jelzi, hogy megérezted a felelősséget és anyai identitásod megszilárdulásának egy fontos állomásához érkeztél. Ezek a félelmek idővel átalakulnak, talán nem fogod ennyire szorongatónak és görcsösnek érezni, de veled lesz, csak nem abban nyilvánul majd meg, hogyan fogod, fürdeted, eteted gyermekedet, hanem, hogy meddig maradhat a szombat esti buliban… és ez így van jól.

Felhasznált irodalom: Stern D. (1998). Anya születik. Budapest: Animula Kiadó