Injuu Alien kritika.

2022.06.28. 16:25

Sziasztok! Dübörög a nyár, pörög a strandszezon, hosszúak a nappalok és olyan meleg van, hogy a hűtőben az egyik söröm megitta a másikat, majd befalta a mélyhűtőből a fagyimat. Ilyenkor szokott előjönni az a szokásom, hogy ilyenkor még egy hentait mutatok be (pl. Bible Black széria.). Eredetileg hanyagoltam volna, de olyan darabot találtam, amiről kár lenne nem írni. Volt még idő, amikor egyes hentai forgalmazók nagyon jól játszottak a cenzúra megkerülésével. És voltak olyanok, akik meg azt hitték, hogy feltalálták a spanyolviaszt. Ezen utóbbi csoporthoz tartozott a PP Project, akik úgy csináltak hentait, hogy elnevezték erotikus sci-fi horrornak. Ha ennek annyi célja volt, hogy kijátsszák a cenzúrát, akkor ez totál felesleges, mint tengeralattjáróra vészkijárat. Lényegre térve, eddig is szókimondó voltam a hentaikkal szemben. Az Euphoriát szétszedtem azon baromság miatt, hogy minden részben más befejezést szuszakoltak bele, a New Testament meg totál felesleges volt, mint Bible Black folytatás. Így sem teszek másként mai alanyunkkal, az Injuu Aliennel.

a2051-2567625335_1323119950.jpg

Az Injuu Alien (angol címén Alien from the darkness.) 1997-ben készült 45 perces OVA. A történet „eredeti”, de ez itt azt jelenti, hogy teljesen saját fejből pattant ki. A sztori szerint a Muse nevű űrhajó egy SOS jelzést fog ki a mély űrben, ami egy lebegő hajóból származik. Mikor a hétfős legénység megnézi a hajó belterét, akkor hátborzongató látvány fogadja őket: A férfiak mind megölve, a lányok mindkét ajkából valamiféle zöldes trutymó van patakokban és egyetlen túlélője, Flair sértetlenül, de kómában van. El is viszik a Muse orvosi szárnyára és a kihalt hajót felrobbantják. Ám, ezzel a bajok csak elkezdődtek. Ugyanis, Flair valójában egy szörny, aki sorba ejti teherbe a nőket, hogy utóda legyen. Innentől a főhősnőn, a számítógép zseni Kinarin múlik az, hogy élve és nem teherbe ejtve meneküljön meg.

fkmhb8h3a6rinrrbb4y7lmjnafk.jpg

A történet annyira van köze az eredetiséghez, mint a BSW és Tankcsapda közös számának a kreativításhoz: Nulla. Ugyanis, itt csontra lenyúlták Ridley Scott 1979-ben kiadott horror mesterművét, az Alient (hazai címén: Nyolcadik Utas: a Halál. Lehetne ezt a förmedvényt Nyolcadik Utas: Az Análként nevezni, de nincs benne.). Nemcsak az alaptörténetét, karakterek számát, a cselekményt, a főhősnőt, hanem egy ponton a Pulse Riflet és a Smartgunt is egyaránt. Továbbá, az áruló szálat is (csak itt valami zöldes kristály van a középpontban, ami meg biztos Superman utalás.), de még a befejezést is egyaránt. Nekem ez nem baj, inkább hálásak lehetnének annak, hogy Ridley Scott nem vert bele jogilag a Pink Pineapple és a PP Project nyitott szájába, hogy a gatyájuk is ráment volna. Sokkal inkább az böki a csőrömet, hogy az alap sikerességét mindenhol gerincen rúgta.

535101-19291-clp-720.jpg

A szexjelenetek annyira ki lettek spórolva, hogy az valami elképesztő. 45 percre 10 perc sem! Röviden, ha az ember nem valami gyorsan tud elmenni (és itt nem a X ikon felé húzva az egeret szituációra gondoltam.), akkor ezzel nem lakik jól. Ráadásul önismétlő csápos kufirc cucc, szóval ez is kuka (Ezen még a leszbosz se segít az elején.). A látvány még szódával elmegy, de a zenék abszolút semmilyenek lettek. Holott, ha már Sci-Fi horror, akkor muszáj feldobni az ember adrenalin pumpáját. Ám, nem ezek húzzák le eme darabot. Említettem ugye, hogy eme receptet sikerült három ponton gerincen rúgni.

maxresdefault_42.jpg

Az első a szörny dizájnja. Oké, nem akarták lemásolni a Xenomorphokat, de azért lehettek volna kreatívabbak az ég szerelmére. Csinálhattak volna H.R. Geiger munkássága alapján egy egyedi szörnyet, ami nyugtalanítóra, netán hátborzongatóra sikeredne. Ehelyett kaptunk egy olyan dögöt, ami erősen arra ad okot gyanakodni, hogy valamelyik fantasy anime kiselejtezett osztályából válogatták össze. A második, a kivilágítás. Ha ezt a vacakot horrornak akarták volna eladni, akkor kérdem én: Miért kellett a Muset úgy kivilágítani, mint egy kicseszett stadiont? Az Alienben a félhomály nemcsak arra szolgált, hogy takarják a hiányos jelmezt, hanem a klausztrofóbia előhozatalára. Ám az utolsó pont tette be a kaput: Szereplők. Az még rendben van, hogy a legtöbbjük csak arra való, hogy a szörny teherbe ejtse. Viszont, az Ellen Ripley utánzat Hikari olyan hülye, mint egy fekvőrendőr. Az utolsó jelenetnél megtölt egy pisztolyt a zöld kristállyal, ami egyetlen lövéssel millió apró darabra szakítja (mondván a hagyományos fegyverek nem hatnak rá. Miért nem használtak akkor lángszórót?). Ám az a picsa odamegy fegyvert elrakva és hergeli, de azt a szart még véletlenül se veszi elő. Ennek kis híján a méhe látta volna a baját, ám háziállata Einstein, a vadászgörény megmenteni azzal, hogy a szörnyet pöcsön harapja. Ez volt az első és egyetlen jelenet, ahol konkrétan hangosan felröhögtem. Ami szép és jó, de egy Sci-Fi horrorhoz abszolút nem méltó. Továbbá, ez bizonyította be végérvényesen, hogy a görénynek legalább van esze!

Értékelés:

Pozitívumok:
- Einsten „fasz harapó”, a legéletképesebb karakter.

Negatívumok:
- Értékelendő az, hogy egy igazi klasszikust akartak felhasználni hentaihoz… de ezzel egyenesen mindent elbasztak!

Végeredmény: 15%.

Ez szerintem bőséggel bizonyítja, hogy a hentaik között is van hulladék, ami sikerrel lövi tökön magát minden téren. Tényleg csak a legbátrabbaknak ajánlom, de előre szóltam, mi fogja őket várni. Sziasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://animemangapalota.blog.hu/api/trackback/id/tr3717869519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása