Óráról órára, percről percre süllyedtem egyre mélyebbre a szellemi kimerülésig és fizikai teljesítőképességem végső határáig. De rendületlenül mentem tovább, pihenésről szó sem lehetett. Az előre lefoglalt szállásokat muszáj volt elérnem és az utolsó szakaszt egyértelműen nem akartam félbeszakítani, pedig talán az lett volna a legokosabb, de aztán ki tudja, mikor tudtam volna befejezni.

Ez már a vége, hamarosan befordulok a célegyenesbe, feladásról szó sem lehetett. Becsületbeli ügy. Ezt már akkor is végig csinálom, ha ott esem össze holtan Hollóházán. Legfeljebb posztumusz oklevelet kapok. Szóval a muszáj az nagy úr, bár ezt a szólást nem ebben az aspektusban szoktuk használni.

Átértem a szalmabálás mezőn, s bevettem magam az erdőbe, amit hamarosan benőtt, dzsindzsás rész váltott fel. Kedvenc vérszívóim folytatták harcukat az általam kevésbé szívesen kínált testnedvemért, és sikeresen meg is találták a fülem mögött azt a részt, ami kimaradt a fújásból. Hellyel-közzel árnyékos úton haladtam, itt a szúnyogok is közelebb merészkedtek, még a hajas fejbőröm is áldozatul esett éhségüknek.

Előzőleg felhívták a figyelmemet a Cirkáló-tanya házőrző ebjére, hogy nincs mitől félni, mert a marcona külső érző szívet takar és bár hangos csaholással üdvözli az arra járókat, ez a készületlen túrázót váratlanul érheti, de amúgy jámbor egy jószág az. Mikor odaértem, épp egy idősebb férfi indult onnan, aki szintén szót emelt a kutya védelmében. Az állat érdeklődően indult felém, de nem riogatott semmiféle hozzászólással. Végigszimatolt, kicsit beszédbe elegyedtem vele, aztán hamar ott hagyott. Túl meleg volt még neki is, hogy több energiát fektessen az üdvözlésembe. Amíg én pecsételtem, addig megérkezett a házigazda is. Nah, a kutya úgy kelt életre, mintha évek óta nem látta volna a gazdáját. Hőség ide vagy oda, boldogan csaholva, fénysebességgel szaladgált fel-alá. Én elpakoltam, meghúztam a vizes flaskámat, majd hátamra vettem a pakkom és tovább indultam.

Széles, jól járható erdei úton haladtam. Társamul megszámlálhatatlanul sok szemtelen kis légy szegődött, akik mind azon fáradoztak kitartóan, hogy a szemembe vagy a számba férkőzzenek és a fülem mellett zümmögve idegesítsenek jelenlétükkel. Hát sikerült nekik megugrani a feladatot, ehhez persze mindegyik srác hívott még egyet, így aztán egyre többen lettünk, én pedig mérgesen csapkodtam magam körül. Néha sikerült lepofozni egyet, ez viszont számottevően nem segített egyre romló helyzetemen. Ezek azok a dögök, akiket még véletlenül sem érdekel a szagod. Akkor sem, ha a saját testszagod illatfelhőjét húzod magad után, akkor sem, ha a parfümbolt borult rád és akkor sem, ha te magad vagy a Tiszai Vegyikombinát reklámarca. Mindegy ezeknek, csak ba…ogathassanak. Így még pisilni sem tudtam megállni, pedig már kezdett aktuális lenni a kérdés. Inkább tovább tartogattam magamban és elvetettem az egyébként nyugalmas környék adta lehetőséget.

Folyt. köv.