Az egri Szent Miklós-templom – ahogyan azt a helyiek nevezik –, a Rác templom külső falán I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem címereivel díszített emléktábla látható, amelyet 2002. júniusában lepleztek le Jemeljan Ignatyevics Ukraincev cári diplomata (1641-1708) tiszteletére, aki 1708-ban hivatalos ügyben kereste fel az éppen Egerben tartózkodó Rákóczit. Az oroszországi külügyminisztérium megalakulásának 200. évfordulója teremtett alkalmat arra, hogy Oroszország emléket állítson Európa-szerte neves és eredményes diplomatáinak, így az 1660 óta a külügyet szolgáló Ukraincevnek is. Rövid írásában Gebei Sándor mutatja be a dumatanácsos (dumnij szovjetnyik) egri missziójának körülményeit, Péter cár és Rákóczi külkapcsolatainak az alakulását.
A Rác templom külső falán elhelyezett emléktábla
Közismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc látványos sikereihez az össztársadalmi egység mellett a kedvező külpolitikai viszonyok is hozzájárultak. A spanyol örökségért vívott Bourbon-Habsburg-dinasztiák háborúja (1701-1714) a bécsi hadvezetést arra kényszerítette, hogy a Magyarországon állomásozó hadak jelentős részét kivonja és átcsoportosítsa a nyugati (rajnai) és a déli (itáliai, spanyol) frontokra. A zömében helyőrségekre zsugorodott katonai erővel szemben komoly sikereket ért el Rákóczi tömeghadserege, az ostromgyűrűbe zárt erősségek egymás után kapituláltak, Buda, Várad, Győr, Erdély kivételével ellenőrzése alá vonta az ország nagy részét. I. Habsburg Lipót német-római császár-magyar király tárgyalásokat kezdeményezett a magyar felkelőkkel 1704-ben, de azok eredményre nem vezettek.
A szakítópróba a „nemzetet megillető szabadságjogok” helyreállítása körül forgott. Rákócziék követelései közül – amiből egy jottányit sem engedtek – az 1687-ben hatályon kívül helyezett királyválasztás évszázados jogának a visszaállítása, illetve az erdélyi fejedelem szabad választásásnak az elismerése emelkedett ki. Érthető, hogy a magyar király legitimitását megkérdőjelező követelések miatt újra a hadicselekményeké lett a főszerep Magyarországon. 1707-ben viszont a szabadságharc külpolitikai elszigeteltségének feloldására esélyt kínált egy másik nagy európai háború, az ún. északi háború (1700-1721). A svéd-orosz viaskodásra leszűkíthető háború – a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság (a Rzeczpospolita) mindkét nagyhatalom játékszerévé vált ekkorra – 1706-ra a svédek dominanciáját mutatta.
XII. Károly svéd király nem csak hogy lemondásra kényszerítette a lengyel királyt, a szász Wettin Ágostot (II. Erős Ágostot), hanem elismertette vele az általa kreált új király, Stanisław (Szaniszló) Leszczyński legitim voltát is. Nagy Péter cár a szövetségesének, II. Erős Ágostnak a „távozásába” nem nyugodott bele, helyébe a kis-lengyelországi (lublini, belzi, podlasiei) mágnásokkal egyetértve új, ellen-királyjelölt után nézett. A megkeresettek között volt II. Rákóczi Ferenc is, aki kedvezően reagált a váratlanul adódott lehetőségre. A felvett kapcsolatot 1707. szeptember 4/15-én a varsói szerződésben hivatalosították. Ebben Rákóczi elvállalta a lengyel királyjelöltséget, hajlandó volt a Piastok trónjára ülni, amennyiben a lengyelek törvényesen megválasztják az országgyűlésükön, a szejmen. Rákóczi Nagy Péter cár felé ígéretet tett arra, hogy három hónapon belül érvényesíti befolyását a versaillesi udvarban és Franciaország közvetítését elnyeri a svéd-orosz háború lecsendesítésében. A politikai kombinációt XII. Károly sikeres támadása meghiúsította, a varsói szerződést semmivé foszlatta. Nagy Péter csapatai hátrálni kényszerültek, 1708-ban mélyen Ukrajna délkeleti szegletéig. Ebben a kedvezőtlen külpolitikai szituációban bukkant fel Ukraincev Rákóczinál, annak egri ideiglenes rezidenciájában.
Előzetes információként Nedeczky Sándor, Rákóczi Péter cár tábori udvarába akkreditált képviselője 1708. június 3-án kelt jelentésében ekképpen jellemezte a Magyarországra induló követet: Ez az Ukraincev „syncerus (becsületes, egyenes) ember”, a diplomáciai ceremóniákkal, etikettel nemigen törődik. „… ami a szívén, az a száján” (quod corde, hoc in ore), „nyílt, őszinte ember” (apertus homo), bizalommal kell lenni iránta. „Született moszkvai” (nativus moscus), csak oroszul és lengyelül beszél.
Rákóczinak 1708. augusztus 18-án jelentették a „Mosqua követ béjövetelét”. Ukraincev ezen a napon már az Eger melletti „Németi nevű faluban” (=Nyemeckoje) szállásolta el magát ideiglenesen. Rákóczi kancellárja, Ráday Pál azonnal a magas rangú vendéghez sietett, hogy tisztázzák: „a Mosqua Czár Fő-Minisztere” privatim vagy publice (magán emberként vagy hivatalos személyként) kíván a fejedelem elé járulni? Magától értetődő, hogy a cári megbízott a hivatalos ceremóniához ragaszkodott, ami másnap, augusztus 19-én a következőképpen zajlott. Reggel kilenc órakor Egerből fényes menet indult Németibe a fontos vendégért. Ráday Pál kancellár és Sibrik Miklós „Vice-Hopmester” hintóban egy pompás kíséret élén, három karabélyos századdal, kétszáz lovas-gránátossal, a fejedelmi „Nemes Compánia felével” tisztelgett a cár követe előtt. Egerbe ünnepélyesen (sollemniter) történt a bevonulás: a menet élén a karabélyosok és a „Nemes-Compánabéliek” haladtak, az első hintóban Sibrik Miklós „a Mosqua Czár Secretáriussával”, a másodikban „Ráday Pál Aemilianus Ignatovics Ukrainczi nevű követtel és Mosqua Czár Fő-Ministerivel ült”. Miután szállásukat elfoglalták a vendégek és poggyászaikat elhelyezték a különböző házaknál („Bagáziáját házankint elosztogatván”) egészen estéig szállásukon töltötték az időt. Este viszont már Rákóczi és Ukraincev hosszantartó, négy szem közti megbeszélésére is sor került.
Oroszország 1667-ben rögzített címere
A protokoll szabályai szerinti hivatalos fogadásra augusztus 20-án délelőtt került sor. Rákóczi udvari marsallja, Ottlyk György „sok Fő-rendekkel” (szenátorokkal) együtt Ukraincev „Mosqua követet” és két kísérőjét a „Nemes Compánia” és az udvari katonák sorfala között kísérte „az Audentiás-házban eő Felségéhez”. Itt Rákóczi Ferenc, „Erdély fejedelme és a magyarországi konföderáció vezérlője” Ráday Pállal, az 1707-es varsói egyezmény egyik aláírójával, Vay Ádámmal, az „Udvari Kapitány Urral” és Telekessy Istvánnal, a „Méltóságos Egri Püspökkel” az oldalán fogadta „az Fölsége Muszkva Czár Követjét”. „Sok Ceremónia után” Ukraincev átnyújtotta a tárgyalásokra feljogosító meghatalmazását, majd hosszasan és részletesen beszélt jövetele céljáról, természetesen a bizalmas információk nélkül. Korabeli naplókból tudjuk, hogy 21-én, 22-én és 24-én is tárgyalt Rákóczi Ukraincevvel, de a haza sorsát nagymértékben befolyásoló ügyek megvitatására Rákóczi a szenátor urakat szeptember 5-i határidővel Egerbe szólította.
Nézzük, hogy milyen sorsdöntő ügyeket kellett a szenátorokkal meghányni, -vetni?
Rákóczi, a magyarországi konföderáció vezérlője, erdélyi fejedelem tökéletesen tisztában volt az 1707. évi varsói szerződés elértéktelenedésével, pontosan látta és érzékelte az európai hadihelyzetnek a számára kedvezőtlen fordulását. Ukraincevtől sem hallhatott mást a szenátorokkal együtt, mint a keserű valóságot. A magyarországi ügy sikere több, mint kérdéses – fejtegette a jól értesült Ukraincev –, mert I. József császár és XIV. Lajos francia király már a háborúskodásuk lezárásán fáradoznak. Bizonyíték erre, hogy a spanyol és az itáliai frontokon felszabadult katonaság Magyarországra történő átcsoportosítása már megkezdődött. Sőt, miután a protestánsok vallásszabadsága miatt kirobbant konfliktus XII. Károly svéd király és I. József császár között megoldást nyert, több ezer dán zsoldos is a császári haderőt erősítheti. A lengyel trónját elvesztő II. Ágost szász választófejedelem protestáns országa is ezután – minden kockázat nélkül – segélycsapatokat nyújthat a császárnak. Oroszország, amely elkeseredett harcokat vív Belorusziában a svéd betolakodókkal, csak tanácsokkal szolgálhat a fejedelemnek. A fejedelem számára a legcélravezetőbb megoldás az lenne, ha Rákóczi és országa kibékülne I. József császárral, és a megbékéléshez cár őfelsége felajánlja a szolgálatait, a mediatorságot elvállalja – tolmácsolta Ukraincev a cár üzenetét. (1708. augusztusában XII. Károly Mogiljov városában tartózkodott. Ekkor még hezitált azon, hogy hadjáratát Szmolenszk felé (Moszkva stratégiai irányba) vagy kozákföldre, Csernyigov, Baturin irányába folytassa az élelembázis megszerzése és az ukrajnai kozákság katonai támogatása reményében?)
Hogy a cári közvetítő szerep minél hamarabb teret kapjon, a cári diplomata a békekötés lehetséges feltételeit is felvázolta. Cár őfelsége kivitelezhetőnek látja a császár és a magyarok békéjét – állította az orosz diplomata, 1. ha a császár általános amnesztiát hirdet (generalis amnystia) az ország valamennyi lakosa számára, 2. ha Rákóczit a császár erdélyi fejedelemnek és Erdélyt, Rákóczi országának ismeri el olyan jussal (örökséggel), amelyeket a korábbi erdélyi fejedelmek a különböző békékben a császár elődöktől már elnyertek, nem tagadva a császár „superioritássát” (verhovnoszty?) Erdély felett, 3. ha a „magyar nemzet” szabadságát, régi jogait és kiváltságait – a magyar királyi esküben foglaltak szerint – visszakapja, 4. ha a jezsuiták „úgy maradgyanak”, mint „Leopoldus coronatiojának idejekor”, 5. ha a hadiadót, porciót (élelemadót), a vámokat úgy követelik meg „Magyar Országban”, mint az „austriaiaktul”, 6. ha az idegeneknek adományozott tisztségek, rangok csak azok élethosszáig érvényesek, utána a magyar országgyűlést illesse az adományozás joga, 7. ha a fentiek elfogadhatóak a béke megkötéséhez, úgy Oroszország nemcsak közvetítője, hanem garantálója is lesz a békének – összegezte mondandóját a magyar ügyek állásában is jártas Ukraincev. Továbbá azt is szorgalmazta, hogy Rákócziék foglalják írásba a saját békefeltételeiket és kezdeményezzék a császárnál a békeközvetítő személy elfogadását. Rákóczi határozottan visszautasította az alkupontok írásba foglalását, mert ez már két alkalommal is megtörtént, replikázott a fejedelem, semmilyen eredményre nem vezetett. A hosszúra nyúlt nagyszombati tárgyalások is kudarcba fulladtak, pedig az angolok és a hollandok közvetítésével zajlottak azok az ülések. A Nagyszombatban tractára bocsátott javaslatokon kívül újabbakat „a magyar királyság népe …nem tehet, akkor sem, ha a császár egész erejével ellenük forduland.” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Rákóczi a cári követnek.
A háború folytatására készülődő Rákóczi ugyanakkor I. Péter cár közbenjárását (mediatióját) szívesen fogadta, sőt, nem zárkózott el a béketárgyalások újraindításától sem, de a kezdeményezést a császári udvartól várta. Egyidejűleg megparancsolta a cár mellett tartózkodó rezidensének, Nedeczkynek, hogy mondjon köszönetet cár őfelségének „az magyar nemzethez bizonyított szíve indulattyáért” és „kérje nevünkkel”, hogy Ukraincevnek és Urbich bécsi követének olyan utasításokat adjon, amelyek „az jó és állandó békesség megh szerzésével” kecsegtetnek. Bécsben komolyan gondolkodtak a magyarországi háború gyors és előnyös lezárásán, de az Erdélyi Fejedelemség Rákóczi kezébe való átengedéséről hallani sem akartak. Felmerült ellenben az a terv, hogy Erdélyt valamilyen birodalmi hercegséggel – lévén Rákóczi a Német-római Császárság birodalmi hercege – kompenzálni lehetne. Ezzel az ötlettel maga Urbich is egyetértett. Amikor „a magyar konföderáltak duxának” a fülébe jutott ez a bécsi ötlet, haragosan kifakadt a bécsi orosz követre: „az bécsi udvarnak inkább kívánja intentióit secundálni (szándékát támogatni), hogysem mint az urának” (I. Péter cárnak – G. S.) parancsait követni. Rákóczi 1708. december 5-i Oroszországba küldött levelében ismételten arra utasította Nedeczkyt, hogy cár őfelsége „méltóztassék az bécsi udvarnál levő maga követének serio parancsolni, hogy minden uton s’ módon admoveallya (mozdítsa elő) azon dolognak tellyes effectuatioját” (sikerét, beteljesülését), tudniillik az Erdélyi Fejedelemségben erdélyi fejedelemként való elismerését.
Az előbbi hivatkozásokból világosan kiderül, hogy I. József császár és a magyarországi konföderáció megegyezésének legnagyobb akadálya az Erdélyi Fejedelemség jogi helyzetének rendezése volt. Önálló államiságának az elismerését követelte Rákóczi minden körülmények között, még akkor is, ha az „Ausztriai Ház igája alól” nem sikerülne felszabadítania „a magyar nemzetet”. 1707. szeptemberében még azzal a céllal szövetkezett I. Péter cár és II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, hogy lengyel királlyá választása esetén egy orosz-lengyel-erdélyi összefogás kikényszerítheti Magyarországon a szabad királyválasztást, amelynek eredményeképpen nem a Habsburg-dinasztiából kerülhet ki a majdani magyar király. 1708-ban már szó sem volt és lehetett a lengyel királyválasztásról, új külpolitikai stratégiát kellett (volna) kidolgozni, követni. Egyébként a lengyel királyválasztás elmaradásának igazi felelősét Rákóczi név szerint ki is emelte. Nem volt más, mint a lengyel „vice cancellarius, az ki báttyával együtt lévén [Jan Szembekről és testvéréről, Krzysztofról, ekkor még csak przemysli és warmiai kanonokról van szó – G.S.], és az koronát magokkal hordozván” a császár országában, Sziléziában, ahonnan csak akkor térhetnek vissza hazájukba, ha „minket (Rákóczit – G. S.) választatni nem fognak”.
Az 1665-ben épült Ukraincev-palota mai látképe Moszkvában (építészeti műemlék)
A Poszolszkij prikázban (=Külügyi Hivatalban) közel öt évtizedet szolgáló Ukraincevnek az egri missziója tragikusan ért véget, itt halálozott el váratlanul. Rákóczi egyik leveléből úgy értesülünk, hogy a cári diplomata forró hideglelését (lihoradka) „hol pálinkácskával, hol serbettel, s hideg vízöntéssel” próbálta kúrálni, de mindhiába. 1708. szeptember 10-én „éjfélkor Mosqua Czár követtye” örökre lehunyta a szemét. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár naplójából tudjuk, hogy Rákóczi őszintén bánkódott a követ váratlan halálán. Eger város összes templomában szeptember 11-én Ukraincev lelki üdvéért szóltak a harangok. Temetése „nagy Ceremóniával az Oroszok Templomában”, azaz a Rác templomban szeptember 13-án ment végbe. A végtisztességen az „az egész Fejedelmi Udvar” Rákóczi Ferenccel az élen és a fejedelem udvaránál éppen ott tartózkodó idegen országok képviselői is részt vettek: így pl. a „Francia Generális Des Alleurs”, „Szinyovszki Belziai Palatinus Curírja” (= Adam Sieniawski futára,). A temetés egyéb részleteiről források híján nem tudunk más biztos adatot közölni. Sőt, cáfolni szükséges azt az orosz szakirodalomban tévesen rögzült állítást, miszerint Ukraincev sírja még a 20. század elején fellelhető volt Egerben. (Гуськов А. Г. От Андруссово до Эгера: 45 лет на службе Отечеству (очерки жизни Е. И. Украинцева) In: Сборник русского исторического общества. — Т. 9. (157.), М., 2003. 293—308.) Márki Sándor nagyszabású, három kötetes Rákóczi biográfia II. kötetében (megjelent 1907-ben) kiemelten szerepel az a tény, hogy Ukraincev sírja, sírköve a dombon lévő temetőben nem található, „ott nincs nyoma”. 2002 óta viszont az írásos emlékek mellett immár tárgyi emlék is őrzi Ukraincev múltbeli egri jelenlétét.
Gebei Sándor
Szakirodalom:
Ráday Pál iratai 1707-1708. II. k. (S.a.r.: Benda Kálmán, Esze Tamás, Maksay Ferenc, Pap László) Bp., Akadémiai Kiadó, 1961.
Beniczky Gáspár naplója. 1707-1710. In: Rákóczi Tár. (Szerkeszti: Thaly Kálmán) Első kötet. Pest, 1866. (Újabb kiadása: II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja. Beniczky Gáspár fejedelemi titkár diáriuma, 1707-1710. (S.a.r.: Bánkúti Imre) Bp., Nap Kiadó, 2005.
Zsurnal ili Pogyennaja zapiszka, … Goszudarja Imperatora Petra Velikovo sz 1698 goda, dazse do zakljucsenyija Nejstatszkovo mira. Szankt-Peterburg, 1770.
Váradi Sternberg János: Ukraincev, Péter cár követe Magyarországon 1708-ban. In: Századok 1959/2-4. 233-251.
Gebei Sándor: Nagy Péter orosz cár diplomatája II. Rákóczi Ferencnél Egerben (1708). In: Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Sectio Historiae. Tom. XXVIII. Az Eszterházy Károly Főiskola Tudományos Közleményei. „Párhuzamos történelmi évfordulók (1703/1803 – 2003). Szerk.: Gebei Sándor. Eger, 2004. 51-61.
