Friedrich Willhelm Murnau 1922-es klasszikusa (Nosferatu) a horrorfilmek, meg úgy általában véve a mozgóképek öreg apja. Hatása mai napig jelen van. Annyira, hogy az ezredfordulókor egyfajta homage kereti közt készült egy alkotás, (A vámpír árnyéka) ami az eredeti mű kulisszái mögé ad betekintést misztikummal keverve.

Először haladjunk csak időrendben. Az első világháború után nem sokkal jelent meg egy kisebb filmes irányzat, a német expresszionizmus, ami a dologok természetfeletti módon történő megjelenésével örök időre hivatkozási alap lett. Ebben a szellemben készült el a 20-as évek elején Murnau Nosferatu-ja, amely címével ellentétben Bram Stoker klasszikus regényét vitte filmvászonra, annyi különbséggel, hogy a neveket és kicsit a történetet megváltoztatta. Ez természetesen az örökösökkel való jogi harcokba vezetett, amit végül az alkotók elvesztettek, és meg kellett semmisíteniük a kópiákat. Szerencsénkre azonban a másolatok megmaradtak, aminek köszönhetően a mai napig különféle módokon, de hozzá lehet jutni Orlok gróf kalandjához.

A történetben, mint ahogy, már mondtam, nincsenek nagy változtatások. Adott egy ingatlanügynök, aki Transylvania-ba utazik egy ősrégi családból származó nemeshez, egy üzlet megkötése érdekében. Hamar kiderül viszont, hogy sokkal többről van szó, mint egyszerű házvételről, sokkal inkább az ügynök életéről, szeretteiről.

Lassan száz éves film, de a mai napig működik. Ez pedig nem az unásig ismételt történetnek köszönhető, sokkal inkább a hatásnak, amit a nézőre ki tud fejteni. Az atmoszféra szabályosan kézzel fogható, és ami a legfontosabb ijesztő. Ezt a filmet nézni konkrétan félelmetes. Keressetek rá csupán képekre az interneten. A maszkok, a sminkek, a díszletek egyszerűen elképesztők. Ez mind annak az irányzatnak köszönhető, aminek a keretei közt elkészült. A képek beleégnek az ember agyába örökre. Elég, ha csak a mára ikonikussá vált, falon megjelenő, vészjósló árnyékot említem meg. Max Schreck Orlok gróf szerepében személyesíti meg azt a vészjósló pusztítást, amitől jobb, ha minél távolabb megyünk.

Lehet arról vitatkozni, hogy valóban kegyeletsértés volt-e Murnau részéről, hogy engedély nélkül készített adaptációt, de azt senki nem veheti el tőle, hogy sikeresen és maximális hozzáértéssel tette. Sokaknak mára öregnek, lassúnak és kiszámíthatónak tűnhet a Nosferatu, viszont ijesztő hangulata és filmtörténeti jelentősége miatt méltán van a klasszikusok között.

Általánosságban elmondható, hogy a klasszikusokat folytatni, vagy pedig remakelni szokták (meg is történt), de 2000-ben egyfajta kiegészítés történt, A vámpír árnyéka képében. 1921-ben járunk, amikor Murnau (John Malkovich) nagy lelkesedéssel igyekszik filmvászonra vinni a Dracula című regényt. A forgatás következő helyszíne Csehszlovákia, ahol a stábot már várja Max Schreck, vagyis Orlok gróf, (Willem Dafoe) aki már jó ideje friss vérre szomjazik.

Itt nem egy olyan szokásos, kulisszák mögé betekintést engedő filmet kapunk, mint amit várnánk, hanem eljátszik azzal a teóriával, hogy Max Schreck ténylegesen egy vámpír. (Ez a feltevés az eredeti film kijövetele után ténylegesen felmerült sok emberben.) Ezt olvasva, jogosan azt gondolhatjuk, hogy ebből az alapötletből csakis egy nagyon jó művet lehet létrehozni. Csak az a baj, hogy a jó ötletek nem elegek egy egész estés játékfilmhez.

A negatív dolgok előtt pár szót érdemes ejteni a jókról, mert igenis vannak. A színészek kifogástalanok. John Malkovich Murna-ja egy érzékeny, nagyon ambiciózus figura, aki előtt csak a cél lebeg, mindent és mindenkit képes feláldozni azért, hogy megvalósítsa álmát. Willem Dafoe Orlok grófja pedig maga a démon. Teljes mértékben átadja azt a fajta megfoghatatlan és legyőzhetetlen gonoszt, ami már az eredeti filmben is feltűnik. Itt kevésbé lehet tőle félni, sokkal inkább baljóslatú a jelenléte. Sosem tudhatjuk, hogy a forgatás során mikor fogja valakinek elharapni a torkát.  

Nincs az egész film 90 perc, és ez érződik is rajta. Egy pillanatig nem ül le az egész. Nem lehet rajta unatkozni, ugyanakkor ez a nagy hibája is. Ugyanis rendkívül felületes. Egy csomó témát felvet, de annál tovább egyáltalán nem megy a forgatókönyv. (pl. Murnau magánélete) Erre lehet legyinteni, de egy idő után nagyon bosszantó tud lenni. Persze, hozzá lehet olvasni, de akkor már felmerül a kérdés, mi értelme van a filmnek egyáltalán.

A vámpír árnyéka egy elfeledett film lett az évek alatt, nem véletlenül. Lehetett volna ebből egy nagyon jó hangulatú, részletekbe menő alkotás, helyette egy érdekes koncepcióval rendelkező kis filmecske lett. Természetesen meg lehet nézni, semmit nem veszít vele az ember. Előtte ajánlatos az 1922-es megtekintése, ami kapcsán egy kicsit jobban át lehet értékelni a látottakat.